Meghalni sem jó Romániában. Ha valaki volt valaki, alighogy halálhírét keltik, azonnal ráveti magát a média, és az arra mindig vevő tömegeket hülyítve, minden jelzőt túllicitálva a mennyekbe meneszti, vagy éppen ellenkezőleg, ilyen-olyan módon a sárba tapossa.
Meghalni sem jó Romániában. Ha valaki volt valaki, alighogy halálhírét keltik, azonnal ráveti magát a média, és az arra mindig vevő tömegeket hülyítve, minden jelzőt túllicitálva a mennyekbe meneszti, vagy éppen ellenkezőleg, ilyen-olyan módon a sárba tapossa. A legfrissebb, legjellemzőbb példa rá mindaz, ami Sergiu Nicolaescu halálát, temetését övezi. Ami ekörül zajlott és még most is folytatódik, alpáriságban túlszárnyalt illetve alulmúlt minden elképzelést. Még vázolni se tudnám, de nem is akarom felsorolni az otrombaságok végtelenségét, amik elhangzottak, megjelentek, terjengtek a tévében, rádióban, interneten, bulvársajtóban a filmrendező hamvasztása, felszentelt pap nélküli botrányos temetése, az állítólagos félresikerült diagnózis, a semmiből megjelent álörökös stb. kapcsán. Arra viszont, amire Nicolaescu életműve, nézőmilliókat vonzó filmjeinek az elemzése nyomán egyes tekintélyes román történészek, esztéták, publicisták kellő objektivitással felhívták a figyelmet, némiképp ellensúlyozva a témában nyaklótlanul dühöngő hisztériát, érdemes néhány szót fordítanunk. A történelemhamisításról van szó, amely a Nicolaescu-filmek szinte mindenikén egyértelműen kimutatható. A kommunista hatalom legfőbb vezetőinek kegyeltjeként a számos előnyben, előjogban részesült rendező teljes mértékben kiszolgálta Ceauşescuék nacionalista politikáját, s az ő ideológiájukhoz, doktrínájukhoz igazítva filmjei cselekményét, hősei tetteit, szövegeit, jelentősen hozzájárult a mozinézők félrevezetéséhez. Érvényes ez a híres Dákok című szuperprodukcióra éppúgy, mint a Mihai Viteazul és Mircea cel Bătrân korának szentelt filmjeire, vagy a rettenthetetlen Moldovan komisszár kalandjainak sorozatára, a betyár Pinteára. Mindenik alkotás azt kínálta fel a közönségnek, amit és ahogyan a pártvezetés megkívánta. Nicolaescu hozzáértő, profi filmkészítő volt, képes volt elhitetni a moziba járó tömegekkel illetve a tévénézőkkel, hogy minden úgy történt, mint a filmben, úgy, ahogy szíve szerint a románság is látni akarta. Így lett a mozivásznon Mihai a román országok nagy egyesítője, noha abban az időben még szó sem volt ilyesmiről. Így lett a törökök elleni hős győztes Călugareni-nél, a valóságban viszont a csatában elért kezdeti sikerek után visszavonult a hegyekbe, és a magyar király, Zsigmond segítségére várt, Bukarest és Târgovişte pedig török prédává vált. Mircea cel Bătrân rovinei győzelme sem fényes diadal Bajazid seregei fölött, mint a filmben. Ha úgy történt volna, Havasalföld fejedelmének nem kellett volna szinte két és fél éven át Erdélyben bujdokolnia, és Zsigmond király segítségéért esedeznie. A magyar hadak négyszer helyezték vissza trónjára, a törökök mindannyiszor elüldözték. A hazafiság nem jelent egyet a hazudozással – nyilatkozta ezek kapcsán a kérdésben megszólaló Marius Diaconescu történész. A hazafiság mércéje nem a hazugság, mondta a rádióműsorban, amire több lap is hivatkozik. Sajnos, az ilyen művészi köntösbe öltöztetett, filmszerűen jól eladott hazugságok mételyezték meg évtizedeken át máig kihatóan a romániai köztudatot. Nagyon sokan ilyen hamisításokkal, ferdítésekkel telítve ismerték meg az ország, a román nép történelmét. A film összehasonlíthatatlanul hatékonyabb eszköz az ilyesmire, mint a ritkán forgatott tankönyv vagy akármennyi tudományos értekezés, kiadvány. A minap számtalanszor hallhattuk a nép fiait a tévében büszkén arra hivatkozni, hogy mindent, amit a románság történetéről tudnak, azt Nicolaescu filmjeiből és a hozzá hasonlók munkáiból tanulták. Nem kétséges, pláne ha a Becali-félékre gondolunk. Mégis haloványan ugyan, de felsejlik olykor a remény, hogy hosszabb távon változhat a köztudat. Mintha az utóbbi időben mind gyakrabban találkoznánk olyan tudományos objektivitást tanúsító, józanul gondolkodó román szakemberekkel, akik szembe mernek menni az elvakultak áradatával, merik vállalni, hogy alapos dokumentáltsággal, az igazság jegyében közlik véleményüket. Nem semmi.
