Erről jut eszembe

• 2012-10-16 15:49:57

• N.M.K.

Növünk és hízunk. Az örömhírt a chicagói egyetem Nobel-díjas gazdaságtudósa tette közzé. Meggyőző adatai a nyugati világ embereire vonatkoznak, és jó, hogy pontosított, mert különben kételkedtem volna.

Növünk és hízunk. Az örömhírt a chicagói egyetem Nobel-díjas gazdaságtudósa tette közzé. Meggyőző adatai a nyugati világ embereire vonatkoznak, és jó, hogy pontosított, mert különben kételkedtem volna. Én ugyanis nem növök, csak hízom, ezért nem is repesek az örömtől. És lehet, hogy még vannak hasonló helyzetben errefelé jó néhányan. Az viszont már biztató, hogy az utóbbi évszázadokban példátlan mértékben felgyorsult emberi evolúció, amit a jeles tudós tanulmányozott, a várható élettartam jelentős növekedésével is társult. Kérdés persze, hogy ránk, keletiekre érvényes-e a megállapítás. Szerinte az, hogy a teremtés koronája magasabb és kövérebb lett, és még tovább is él, nem genetikai változás eredménye, hanem az általános technológia és az ezzel járó jóléti változások következménye. Ezen a téren van még pótolnivalónk, ennek dacára mindaz, ami a túlsúlyosak számának vészes gyarapodásából következik világszerte, a Kárpát-medence lakosságát is sújtja. Szóval mint szinte minden, ez a hír is aggodalmakat kelt. Aggodalomra pedig egyre bővebben adódik okunk. A témában mutatkozó legfrissebb statisztikai adatok is tetézik az ilyenszerű gondokat. Amit az illetékesek rosszalló felhanggal soha nem is hagynak szó nélkül, mintha az idősek lennének hibásak amiatt, hogy nem tűnnek el elég korán, vagyis a vártnál tovább igényelnek nyugdíjat, egyéb gondoskodást, ilyen-olyan módon terhelik a társadalmat. És még jégtábla sincs, hogy úgy, amint az eszkimókról mondják, azokon menesszék a magatehetetlen időseket… Szóval az országos statisztikai intézet legfrissebb mutatói is nyugtalanítóak. Megerősítik, hogy folyamatosan gyorsul a lakosság elöregedése. Oda jutottunk, hogy az utóbbi négy évtizedben először lett egyenlő a fiatalkorú (0-14 év) népesség és a 65 év felettiek részaránya, egyaránt tizenöt százalék. Az aktív populáció meg egyre csökken. Száz aktív lakos tart el negyvenhárom inaktívat, mondják. Nyilván a politikusok sok egyebet is mondanak, amivel az eddigieknél is jobban igyekeznek megfélemlíteni ezt az amúgy is gyámoltalan, sokat átélt, rengeteget nélkülöző kategóriát. Amely mellesleg amíg aktív volt, elvégezte a maga penzumát, keményen lefizette a maga fizetnivalóját, és abban a reményben gürcölt, hogy mire nyugdíjas lesz, valóban nyugodtan élvezheti a megérdemelt pihenést, biztonságot. Erre most bármit megtehetnek vele, bármikor újabb sarcokat vethetnek ki rá.

Hosszasan lehetne elmélkedni minderről, és számos helytálló érvvel bizonyítani, nem az idősek, nem a nyugdíjasok hibásak az ország sanyarú helyzetéért, nem az ő bőrükön kellene kipróbálni az összes révézetes takarékossági elképzelést, az egymást követő drákói megszorító intézkedéseket. Inkább örülni kéne, hogy vannak, léteznek, és akiknek lehetőségük van rá, ma is aktívan hozzáadnak valamit nagy tapasztalatukból, tudásukból mindahhoz, amit a fiatalabbak létrehoznak. Értékes hagyományaink éltetése, átmentése például elképzelhetetlen lenne nélkülük. És magam, aki a kultúra, a művészetek terén találkozom velük a leggyakrabban, minduntalan felteszem magamban a kérdést: mi lenne a sok-sok szép rendezvénnyel, ha ők nem lennének, éltetni tudnánk-e mindezeket, ha nem támogatnák biztató jelenlé-tükkel a sokadik X-üket taposó, kíváncsiságból, tudásszomjból, kultúraszeretetből ki nem fogyó „inaktív” korosabb emberek? A kérdés költői. De ha benne is foglaltatik a nyilvánvaló válasz, időről időre meg kell fogalmaznunk. Mert a szellemi gyarapodás, növekedés is van annyira fontos, mint a fizikai, biológiai. Ilyen tekintetben pedig egyáltalán nem hiszem, hogy túlsúlyosak lennénk.