2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Erőss Zsoltra emlékeztek

  • 2013-07-14 17:03:07

Július 6-án Erőss Zsolt felesége, Sterczer Hilda, Kollár Lajos, az expedíciósorozat vezetője, valamint több mint ötven hegymászó az erdélyi származású hegymászóra emlékezett a Békás-szorosban lévő Oltárkőn. Az emlékezést követően emléktáblát avattak tiszteletére.

Fotó: Himalája Expedíció


Július 6-án Erőss Zsolt felesége, Sterczer Hilda, Kollár Lajos, az expedíciósorozat vezetője, valamint több mint ötven hegymászó az erdélyi származású hegymászóra emlékezett a Békás-szorosban lévő Oltárkőn. Az emlékezést követően emléktáblát avattak tiszteletére.

„Üzenem az otthoni hegyeknek… A víz szalad, a kő marad, a kő marad…” – ez a Wass Albert által írt idézet áll az emléktáblán, melyet múlt héten avattak a Hópárducként is emlegetett Erőss Zsolt tiszteletére. Felesége úgy döntött, hogy itt vesz búcsút férjétől, akinek május 21-én veszett nyoma a Kancsendzönga-expedíció során. Az Oltárkőnek fontos szerepe volt, hiszen Zsolt számára ez volt a második hegy, melyet megmászott, és ezt az utat, melyet akkor, régen tizenhárom évesen megtett, elevenítette fel Hilda. Érdekes tény az is, hogy Zsolt ezen a hegyen tette próbára magát és lábát az amputáció után. A hegymászók között ott volt Markos Huba, Zsolt társa a 2001-ben megmászott Everestnél, másik társa, Gál László, akivel a Cho Oyu-expedíción vettek részt, valamint az elején említett Kollár Lajos, aki hátán vitte fel azt a bizonyos emléktáblát. A megemlékezést követően a jelenlévők megmászták a Postafalat, amely az első meghódított hegy volt Zsolt életében.

Sokan mondtak véleményt Erőss Zsolt utolsó eszkalációjáról. Vannak, akik megértették a Hópárduc döntését, vannak, akik képtelenek feldolgozni. Hilda nemegyszer próbálta a bírálókat elhallgattatni, a legutóbbi nyilatkozatát múlt héten tette közzé a Facebook közösségi oldalon férje adatlapjáról: „Kedves ismerősök. Mivel Erőss Zsolt családjának (és tudtommal Kiss Péter családjának sem) nincsenek meg nem válaszolt kérdései, nem kétkedik az eddigi információkban, így kérek mindenkit, hogy más se tegye.” Így hát mi se kételkedjünk, inkább örüljünk, és legyünk büszke arra, hogy erdélyiként milyen nagyszerű eredményeket ért el. Végül pedig jó neki ott, ahol van, hisz mindig is odavágyott, oda tért vissza: a hegyekbe.

Kiss Kriszta 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató