Erdélyi méhészegyesület alakul

Jeles napon írták alá

Pénteken Nyárádszeredában tizenhét személy írta alá az Erdélyi Magyar Méhészegyesület alapító okiratát. Az új szervezet hatékonyabb kommunikációt szeretne a méhészek között, illetve érdekvédelmet és piacot biztosítani számukra. Kiderült: tizenöt éve volt egy hasonló kezdeményezés, amikor Nemes András hármasfalusi méhész Szovátán gyűjtötte össze társait, de végül a terv nem valósult meg. 

Az ünnepi pillanatokban köszöntötte a méhészeket Szabó Árpád megyei tanácsos, a Székely Gazdaszervezetek Egyesületének egyik alapítója és Maros megyei képviselője, aki tolmácsolta: szívesen látják az új méhészegyesület csatlakozását szervezetük fórumához.

 Az alakítandó egyesület kinevezett elnöke, a Nyárád-völgyi Méhészegyesület vezetője, Balde Ernő együttműködésre és példamutatásra szólította fel a leendő tagságot, majd elmondta: a tagok között négy fiatal is helyet kapott, és van már marketingfelelősük, valamint internetes kommunikációs felületük.

Az alapító okiratot közjegyző jelenlétében írták alá nyárádszeredai, hármasfalusi, csíkszeredai, ákosfalvi, dálnoki, gyergyói, csekefalvi, korondi, kolozsvári, medgyesi, nagykárolyi és érmihályfalvi méhészek. Ezt követően az elnök elmondta: az egyesület nem etnikai alapon jön létre, ott próbálja betölteni a hiányt, ahol az országos méhészegyesület nincs jelen. Az is kiderült: az országban alacsony a méztermelés, kevesebb a méhész, és ez is egy lehetőséget jelent az erdélyi méhészek számára. Ugyanakkor ha a szlovéniai méhészek mintájára tudnának dolgozni, ha meg tudnák győzni az embereket, hogy helyi mézet vásároljanak, kitartó munkával elérhetnék a kis ország szintjét, ahol az évi mézfogyasztás lakosonként 2,2 kilogramm. Többek között szó esett a marosszéki mézlovagrend megalakításáról is, amit már idénre célul tűznek ki.

Visszanyerni a méltó helyet

Balde Ernő a legfontosabbnak azt tartja, hogy a közeljövőben feltérképezzék a magyar méhészeket Erdély-szerte, beleértve a Bánságot és Máramarost is, továbbá eljuttatni hozzájuk a méhészeti törvényt román és magyar nyelven, azután pedig közölni velük a jogszabályváltozásokat anyanyelven. A támogatások eléréséhez, lehívásához is segítséget nyújtanának, ismertetnék, hogy mikor milyen dokumentumokat kell beszerezni, bátorítanák a méhészeket, hogy ne ijedjenek meg a pályázatoktól, és ha valahol akadályba ütköznének az okmányok beszerzésében, a tagság vagy akár a politikum révén is segítséget szeretnének nyújtani. Erdélyben próbálják megtartani a régi barna méhanyát, amely ehhez a vidékhez és éghajlathoz van szokva, próbálják nemesíteni, vele termelni, benne keresni a jövőt. Ugyanilyen fontos, hogy a tisztességesen megtermelt mézet tisztességes áron adják el. Az ország mézfogyasztása lakosonként csupán fél kilogramm, ha ezt sikerülne megkétszerezni (ami nem lenne sok a nyugati országokhoz képest), akkor a méhészek gondjainak felét meg is oldanák. Ehhez többéves marketingmunka szükséges, de remélik, hogy egyszer a havasi, a kaszáló- és akácméznek tisztességes ára és megbecsült helye lesz a piacon – ismertette lapunkkal az egyesület legfontosabb céljait az elnök, aki nem hitte volna, hogy ennyi méhész fog össze az új egyesület létrehozásáért.

A tizenhét alapító mind magánszemélyként írt alá, de közülük többen méhészegyesületeket is képviselnek. Mivel több méhész nem tudott részt venni, de felajánlotta munkáját, lesz majd a jövőben egy második tagfelvételi kör is. Igyekeznek országon belül és kívül, de akár Európában is minden szakmai egyesülettel tárgyalni, hogy társulási szerződéseket kössenek, továbbá szeretnének fiatalokat eljuttatni rövidebb nyugati szakmai tanulmányi utakra – részletezte az elnök.

Van létjogosultsága 

Az alakuló ülésen többen is hangsúlyozták az új egyesület létjogosultságát. Erdély eddig első, méhészetből doktorált magyar hölgye, a korondi dr. Tófalvi Melinda úgy véli, egy ilyen egyesület lehetőséget és kötelességet is jelent: őrizni az itteni méh- és mézfajtákat, a színességet és minőséget, mivel mennyiségben nem tudunk versenyképesek lenni a világpiacon, de arra lehetőség van, hogy hangosabban mondjuk ki: itt értékek vannak, és azoknak más áruk van. A hármasfalui Nemes András örül, hogy az egyesület tagja lehet. A méz értékesítése nem fog jobban működni egyik napról a másikra, az anyagi kilátások sem lesznek rögtön fényesebbek, de az alapítók már tettek le valamit az asztalra, Balde Ernő mindent meg tud mozgatni, így mások is komolyan fogják kezelni az új egyesületet, és ehhez minden méhész hozzájárulására szükség lesz.

A csíkszeredai Lázár Tibor azt látja az egyik legfontosabb teendőnek, hogy a gyerekeket rászoktassák a mézfogyasztásra, a Székelyföldön jelen levő mézlovagrendet Erdély többi részére is ki kell terjeszteni. A korondi Szász Mátyás is az összefogást szorgalmazza, és ezen túlmenően jó minőségű mézet és ismereteket kell a fogyasztókhoz juttatni – véli.

A rendezvény a magyarok világhimnusza eléneklésével ért véget, előtte Marosi Károly dálnoki református lelkész és méhész mondott áldást az egyesületre. Úgy tartja, nem véletlenül tartották február 21-én ezt a találkozót, hiszen Bocskai István szellemiségéből meríteni kell, önzetlenül dolgozni a gyarapodó erdélyi magyar méhésztársadalom érdekében, hogy a méhészeknek elismerést, családjuknak biztosabb megélhetést biztosítsanak. Egyelőre csak elképzelések vannak arról, hogy mire lesz jó az egyesület, de ennek érdekében a munkából részt kell vállalni.

*

Az alapító okiratot közjegyző jelenlétében írták alá Balde Ernő nyárádszeredai, Balde Hunor Róbert marosvásárhelyi, Nemes András hármasfalui, Lázár Tibor, Zöldi István, Csomortáni Csongor csíkszeredai, Osváth Zsolt ákosfalvi, Marosi Károly dálnoki, Bartha Zsolt gyergyószentmiklósi, Vadász Benedek csekefalvi, dr. Tófalvi Melinda és Szász Mátyás korondi, Farkas László és András László kolozsvári, Jakab Tünde medgyesi, Bokor Roland nagykárolyi és Gyula Lehel érmihályfalvi méhészek.