Elefánt porcelánboltban, avagy Trabantban
Kedves Géza bátyám! Mindenekelőtt köszönöm, hogy egyetlenként nem feltételez rosszindulatot.
Kedves Géza bátyám! Mindenekelőtt köszönöm, hogy egyetlenként nem feltételez rosszindulatot. Azt gondolom, hogy ez az egészséges és etikus párbeszéd alapja. Persze, vehemens bírálóimról én sem feltételezem, hogy személyeskedés szándékával teszik szóvá a magyar oktatás iránti féltő aggodalmukat. Az erdélyi magyar ügyek képviseletének mindig volt és kell is legyen szubjektív töltetük. Így egészséges.
Bevallom, úgy jártam, mint az elefánt a porcelánboltban: erős metaforával érintettem meg az ügyet, nem számítottam törékenységére. Sietve megjegyzem, hogy nem vertem le. Az elefántról jut eszembe a szakállas vicc: hány elefánt fér el egy Trabantban? – Kettő elöl, kettő hátul. Ez a recsegő-ropogó favicc arról szól, hogy az abszurdnak tűnő kérdésekre is van logikus válasz. Igaz, gyakorlatilag ez még nem teszi lehetővé az elefántok társasutazását a keletnémet csodaautóban. Legalábbis nem a 600-as vagy 601-es változatban! De ha a gépkocsitervező újradimenzionálja a modellt, mondjuk 1601-esre, akkor a probléma megoldva!
Nem győzöm hangsúlyozni, hogy Marosvásárhelyről beszélek, ahol többé-kevésbé egyforma számarányban élnek románok és magyarok, ennek megfelelően jogosan és okosan (Frunda György választási szlogenjét idézve!) igényt tarthatunk a Borbély László-féle „miénk itt a tér” szemlélet érvényesülésére. Tudom, vannak a múlt egy adott kontextusához kapcsolódó kifejezések, melyeket porcelánboltban őriz az aggódó emlékezet. Ilyen a gettó, az asszimiláció, a szeparatizmus, a szegregáció. Én is emlékszem, én is rágódtam ezeken és ezek miatt a kilencvenes évek elején, s a mai napig hallom visszaköszönni ilyen vagy olyan politikai diskurzusokban, vitákban vagy egyeztetésekben. Ezek a nemzetiségi kártyalapok megnevezései is, melyeket főleg ellenünk játszottak/játszanak ki.
Tudom, hiszen én is egyike voltam azoknak, akik könyvvel és gyertyával meneteltek a magyar oktatásért és tüntettek március 20-án Marosvásárhely főterén. Sok nemzedéktársamat megtörte és megviselte a konfliktus, volt, aki megadta magát, mások úgy érezték, el kell menni. Egyike vagyok azoknak a hajdani sokaknak, akik itthon maradtak, vállalták a kihívást és a cselekvést is. Három gyerekem Marosvásárhelyen járt/jár iskolába, magyarul tanult/tanul kétnyelvű iskolában. Értem és érzem a probléma érzékenységét, de mégiscsak azt gondolom, hogy végig kellene játsszuk a kártyapartit.
Az RMDSZ következetes, szívós érdekképviseleti politizálásának köszönhetően jó a lapjárás! Jogosan tarthatunk igényt arra, hogy a magyar nyelvhasználat az államalkotó nemzetnek kijáró tekintéllyel hódíthasson teret a város minden talpalatnyi helyén. Sok előrelépés van ebben a tekintetben is, de még messze nincs megoldva a probléma. Márpedig Marosvásárhely akkor lesz ismét a magyaroké (is), amikor ez a jogunk a köztér egyetlen talpalatnyi helyén sem csorbul. Ez lenne az asszimiláció?! Nem, ez az okosan és jogosan érvényesülő európai szemléletmód, amiért az RMDSZ évtizedek óta nem kevés eredménnyel harcol. Ennek megfelelően, ha én mégoly tapasztalatlan RMDSZ-elnökként is, de ezt tűzöm zászlónkra, a folytonosság jegyében „okosan és jogosan” teszem.
Az önálló magyar oktatási intézményrendszer kialakítása rendkívül fontos, hiszen ez szavatol maximális biztonságot anyanyelvi kultúránk megerősödésének, kiteljesedésének. De ez a szempont nem mond ellent annak a törekvésnek, hogy Marosvásárhely minden egyes iskolai intézményében (főleg a periférikus városnegyedi iskolákban!), kétnyelvű környezetben, de biztosítva legyen a teljes értékű magyar oktatás. Vagyis az iskola menedzsmentjében, oktatási stratégiájában, az iskolai környezetben szavatolt legyen a teljes értékű anyanyelvhasználati jog és anyanyelvi oktatás politikája! Ezek nem kizárják egymást, hanem minden magyar gyermek (közvetve minden magyar szülő) és pedagógus számára élhető jövőt és szabad térhasználatot szavatol. Nem egyről beszélünk? Marosvásárhelyen, meggyőződéssel ismétlem, hogy erről kell beszélni! Az eddig megalapított önálló magyar oktatási intézményeket szervesen össze kell kapcsolni a többi iskolában működő magyar oktatási hálózatokkal. Ez lenne a kérdés új dimenziója. Enyhe túlzással azt is mondhatnám, hogy egymástól is el vagyunk szigetelődve. Gondolom, senki sem vitatja, hogy ezen változtatni kell!
Brassai Zsombor
