Egynyelvűség, kétnyelvűség az oktatásban
A gettósítás kifejezés késztetett arra, hogy tollat ragadjak, és néhány mondatban véleményt mondjak ezzel kapcsolatban.
A gettósítás kifejezés késztetett arra, hogy tollat ragadjak, és néhány mondatban véleményt mondjak ezzel kapcsolatban.
A különböző lapokban megjelent reagálásokkal egyetértek. Az a politikus, aki az oktatásban gettósításról beszél, fogalomzavarban lehet. Próbálom megérteni, hogyan gondolkodik egy politikus, hogy képzeli a gettósítást – elkülönítést –, miért nevezi gettósításnak az egynyelvű oktatást. A megnevezést felháborítónak tartom. Értelmezésem szerint az egynyelvű és kétnyelvű iskolák előnye és hátránya kapcsán merülhetett fel ez a gondolat.
37 évi tanítói tapasztalattal a háttérben szeretnék néhány gondolatot felvetni ezzel kapcsolatban. 32 évet tanítottam kétnyelvű, ebből 20 évet a Bolyai Farkas középiskolában 1965 után – a hatvanas évek elején lett vegyes tannyelvű –, 11 évet egy másik nagy múltú tanintézetben, miután a Bolyaiban felszámolták az I–VIII. osztályt. Tapasztalatszerzésre volt alkalmam.
Kezdőként egy kisebb, de egynyelvű magyar iskolába helyeztek ki. Nagyon jó volt a viszony a román anyanyelvű iskolával. Külön igazgatóval, külön iskolában, mindenki végezte a saját tevékenységét, amit saját maga szabott meg. A gyermekek szívesen tanulták a román nyelvet magyar tanulók részére szerkesztett tankönyvből.
Véleményem szerint nem a kétnyelvű tagozat határozza meg azt, hogy a magyar anyanyelvű tanulók hogyan sajátítják el a román nyelvet, hisz a párhuzamos osztályok nagyon ritkán szerveztek közös programot. A közös kirándulások is nagyon erőltetettek voltak.
Sok ösztönzője van egy nyelv elsajátításának. Elsősorban a szülők hozzáállása, a gyerek otthoni indíttatása. A szülőnek a pedagógussal úgy kell irányítani az egész nevelő tevékenységet, hogy a tanuló maga érezze a nyelvtudás fontosságát, és ne ellenségesen induljon neki a román nyelv tanulásának, úgy tanulja, mint más idegen nyelvet.
Persze, nem kis szerepe van a tanító játékos módszereinek, következetességének. A tanuló könnyen átveszi a felnőttek hangulatát a hozzáállást illetően.
Meg kell említenem, hogy sajnos még a 90-es márciusi események is mély sebet hagytak a szülők szívében, és, tisztelet a kivételnek, talán nem elég lelkesedéssel biztatják gyerekeiket a nyelv elsajátítására.
Szomorú tapasztalat, hogy vegyes közösségben a magyar osztályok mindig másodrangúnak érzik magukat. Már első osztálytól ők nem az A osztály megnevezést kapják, hanem a B-t, mert a magyar osztályok mindig a második sorba kerülnek.
A magyar vezetőségnek még arra is vigyáznia kellett, nehogy világosabb, jobban fűthető tantermekbe kerüljenek a magyar osztályok. Román igazgató által vezetett iskolában az összes magyar osztály, földszinttől az emeletig, a hideg épületrészbe került. Bele kellett törődnünk, s abba is, hogy a közös programokat is hozzájuk kellett igazítanunk.
Ez csak egy-két epizód, de az egész tevékenységünk alárendelt volt.
Nagyon nagy örömmel töltött el, hogy hosszú küzdelem után újra magyar iskola lett városunkban a nagy múltú intézet. Jó lenne, ha akár kisebb általános iskolákban is elszaporodna az egynyelvűség.
A román osztályok az utóbbi időben többségbe kerültek, ami maga után vonja a román pedagógusok számának növekedését. Így a döntéshozatal kiknek a kezébe kerül?
Kedves szülők, kedves pedagógusok! Ne engedjük, hogy gyermekeink már a B osztályba kerüléssel érezzék, hogy másodrangú állampolgárok, és legalább amit kiharcoltunk, ne engedjük ki a kezünkből! Nagyon vigyázzunk rá! Vigyázzunk a gettósítási kifejezésre is, mert tovább mérgezheti az együtt élők lelkét.
Egyetértek Kiss Lóránd cikkíróval, aki olyan megoldást sugall, amely által külön iskolákat, iskolarendszert kell kialakítani.
Ezen feladatok megvalósításához kitartást kívánok a fiataloknak!
Virginás Piroska nyugalmazott tanítónő
