Lelki jó barátom, aki fontos közéleti és magánéleti, valamint közgazdasági és katonapolitikai funkciókat tölt be a hegymegisztáni beléletben, rengeteg meghívót, szíves és szívélytelen, már-már parancsoló hangnemben írott invitations szok kapni.
Lelki jó barátom, aki fontos közéleti és magánéleti, valamint közgazdasági és katonapolitikai funkciókat tölt be a hegymegisztáni beléletben, rengeteg meghívót, szíves és szívélytelen, már-már parancsoló hangnemben írott invitations szok kapni. (Most így kell mondani, magyarázza, mert a hegymegisztáni köz- és önélet, a gazdasági és katonapolitikai szféra áttért a határtalanítás és anglicizálás gyakorlatára.)
Ezért egyáltalán nem volt meglepő számára, amikor a görgénypusztai és a vele szomszédos ócsuszikai egyesített hagyományőrző huszárok egyesületének alakuló ceremóniájára, az első ottani hagyományteremtő huszáravatásra meghívást kapott. Tudta, hogy nem térhet ki, ugyanis lesz gulyásfőzés, nem kevésbé kolbásztöltő-vetélkedő, mangalicaterelő és fogathajtó sztomatológiai megbeszélés, anyagyalázó és versmondó verseny, falurossza és botostánc karaokéjelgés.
Hosszú élete során barátom ugyanis még nálam is konzervatívabb az évek tekintetében, sokféle avatóból vette ki a részét merítő- vagy mókás kiskanállal. Hogy mást ne mondjunk, saját pionírrá avatásán is ott volt, amikor az úttörőfogadalmat hétszer egymás után kellett leírnia, mert Sáska Suffinak, az instruktor elvtársnőnek nem tetszettek a pacafoltos kópiák, végül annyira felbosszantotta a barátomat, hogy a zárómondat után, melyben fogadalmat tesz, hogy „hű leszek a hegymegisztáni nép és a hegymegi párt ügyéhez”, hozzácsapta dühösen: „Isten engem úgy segéljen – 1951-ben (!)”. Még ez sem mentette meg az úttöréstől.
Elgondolta, milyen sokba kerül manapság, a világválság idején a lótartás, a formaruha, az acélkard és nyeregkápa, -táska, töltényszaru, kengyelvas kínai megaöntvényből és a csizmaszárverő lovaglópálca, ha olykor civilben fognának sétálni úrlovasként a huszárok az ócsuszikai és pusztamérgesi Stefánia highwajon. Legalább annyiba, mint az érettségi ajándék egy tanárnak vagy egy megvásárolható vizsga az interneten hozzáférhető árajánlat alapján +ÁFA.
Konzervatív barátom azért konzervatív és gazdaságelemző, mert kifejtette nekem kényelmes klubfoteljében (kényel-mesebb, mint a kanca nyerge), hogy mit nem adna, ha egy parasztavatóra hívnák meg, felavatnának egy új gazdát, aki most létesített mintagazdaságot svájci, dániai tanulmányai után, mit nem adna – folytatta ábrándozását –, ha egy szakmunkásavatón vehetne részt, amidőn gáz- és vízszerelőket, villanyosokat, esztergályosokat, marósokat és aranykezű szerszámlakatosokat avatnának fel, ezek fiatalok lennének, és meg tudnák nevezni – persze nem kötelező, csak javallott és fölöttébb üdvös – a munkájuk tárgyát, szerszámait és a dologfolyamat szakaszait magyarul is. Dolgozni akarnának, állásajánlatok sokasága hozná őket zavarba. Bevallotta, az utóbbi években rengeteg templomavatón, emlékmű, kegyhely, emlékpark alapító okiratának aláírásán, alapkőletételén, sírkőavatáson, rendőrtisztté emelésen, bokrétaünnepélyen vett részt, de egyetlen gyáravatón sem.
Gyáravatón?!!! – meredtem rá döbbenten. Ezt meg honnan szeded? – kérdeztem tőle teljes megütközéssel.
Vállat vont s annyit mondott: ne felejtsd el, én egy született konzervatív vagyok. Múlt századi csökevény.
