Első látásra azt is gondolhatta a törvénytisztelő adófizető, hogy az alacsony jövedelműek és a nyugdíjasok élete kicsivel jobbra fordul a jövő évi költségvetési sarokszámok feletti IMF-megállapodással egy időben bejelentett kormányzati lépések nyomán, de gyorsan kiderült, hogy az állam, régi szokásához híven, többszörösét szedi be a vámon, mint amit a réven ad a halandóknak.
Első látásra azt is gondolhatta a törvénytisztelő adófizető, hogy az alacsony jövedelműek és a nyugdíjasok élete kicsivel jobbra fordul a jövő évi költségvetési sarokszámok feletti IMF-megállapodással egy időben bejelentett kormányzati lépések nyomán, de gyorsan kiderült, hogy az állam, régi szokásához híven, többszörösét szedi be a vámon, mint amit a réven ad a halandóknak.
Megbízható elemzők szerint ugyanis az újabb adóemelések jövőre minden romániai háztartást szinte egy minimálbérnyi összeggel sarcolnak meg, ennyit visznek majd ki egy családi kasszából a költségvetési intézkedések nyomán elkerülhetetlen áremelkedések. A kormányzat persze magával bőkezű, hiszen az üzemanyagra kivetett újabb adóból mintegy félmilliárd eurót fog keresni, amiből majd külön számláról lehet jóllakatni az útépítő és aszfaltozó baráti kört a választási kampányok előtt. Arról is gondoskodtak, hogy a jövedéki adóbevételeken ne veszítsen az államkassza, hiszen ha tavalytól gyengült az euró, akkor már nem annak az árfolyama, hanem az infláció képezi a számítási alapot.
Az intézkedéseket bevallottan az utóbbi szűk fél évtizedben gyakorlatilag gazdaságpolitikai tanácsadónak felfogadott IMF-szakik sugallatára fogadták el. És ahogy ilyenkor lenni szokott, a multik kedvezményeket kapnak: a természeti erőforrások kiaknázásáért fizetendő jogdíj megemelése nem vonatkozik a kőolaj- és földgázkitermelőkre, magyarul: a román „nemzeti” olajtársaság osztrák gazdái adókedvezményt kaptak. De nem ez az első eset, amikor az IMF megvédi a nagymenőket. Három éve a banki hitelszabálytörvényt kozmetikáztatták úgy meg az akkori kormánnyal és törvényhozással, hogy a fogyasztókra nézve előnyös előírásokat ne lehessen visszamenőlegesen alkalmazni, miközben a bankok játszmáival elégedetlen ügyfelek ezres nagyságrendben pereskedtek a pénzintézetekkel. De várhatnánk jobbat egy olyan intézménytől, amelyről a napokban derült ki, hogy a német adófizetők bankbetéteit is megsarcolná az adósságválság enyhítése érdekében? Ebben nem különbözünk a Nyugattól, hogy a nagyok ott is mindig a kisemberen verik el a port. Abban viszont igen, hogy fejlettebb demokráciákban nem regnálhatnának ennyi ideig olyan kormányzatok, amelyeknek a politikai hovatartozástól független közös tulajdonságuk, hogy lövésük sincs olyan egészséges adó- és gazdaságpolitikáról, amiből talán remélhetnénk, hogy egyszer az életszínvonalunk kikerül a válság gödréből.
