A medikusok mind hipochonderek voltak vagy azok lesznek orvosként, csak van, aki ezt jól leplezi. Némelyek úgy, hogy a gyógyulást mindenáron a politikai iszapfürdőzéstől remélik, s dagonyáznak végkimerülésig.
A medikusok mind hipochonderek voltak vagy azok lesznek orvosként, csak van, aki ezt jól leplezi. Némelyek úgy, hogy a gyógyulást mindenáron a politikai iszapfürdőzéstől remélik, s dagonyáznak végkimerülésig. Mondhatnánk, lelkük rajta, ha közben nem a mi egészségünkkel packáznának. Pontosabban a páciensekével, akik kardcsörtetve korteskednek a szívük választotta doktor úrért. Mintha a borítékosztogatás nem lett volna elégséges hálajel. Sokszor gittegyletekbe tömörülve eszement játékokat találnak ki a velük hasonszőrű egészségügyi miniszterrel. Például a hét elején kampányba kezdtek az orvoshiány felszámolásáért. De nem a tisztességesebb fizetést, a jobb felszereltséget és a fiatalok számára is vonzó életpályát szorgalmazták, hanem jelvényeket osztogattak. Elismerésképpen, hogy itt maradtak az országban, és nem mentek külföldre dolgozni. Ez a fordított diliflepni, vagyis beszámíthatatlansági igazolás az adományozókat minősíti. És a szétprivatizált egészségügyi rendszert, amelyben az alapvető szolgáltatásokért is fizetni kell. Duplán. Egyszer a biztosítópénztár kopasztja meg a tisztességes adófizetőt, másodszor az ingyenesnek csúfolt ellátórendszer. A legegyszerűbb térítésmentes laborvizsgálatra is heteket kell várni. De ugyanott, fizetség ellenében, gyors kiszolgálásban részesülsz. A pofátlanság magasiskolája, amikor az állami és magánrendelője közt pendliző orvos a megfejhető betegeket is pattogtatja a két intézmény között, a legnagyobb haszon elve szerint.
Pedig nagyon sokan ingyen dolgoznak. De nem az egészségügyben. Ezt nevezik láthatatlan munkának, mert nem jár érte fizetség, és nem duzzasztja a statisztikát. Pedig óriási az értéke. Uniós szinten a becsült érték az egy főre eső termelés egyharmadát teszi ki. Ide sorolják a házimunkát és a közösségért végzett önkénteskedést. És minő csoda, a láthatatlan munkások zöme nő: anyukák és nagymamák, akik csendben végzik dolgukat, sokszor megfelelő elismerés és megbecsülés nélkül. Tevékenységük nélkül nem működhetne a gazdaság, hisz ők biztosítják a munkaerő megújulását, az új generációk nevelését. Tehermentesítik az állami intézményrendszert az átvállalt öreg- és beteggondozás révén. Ők a munkanélküliség, a betegség, a fogyatékosság és az erőszak legfőbb lengéscsillapítói – írták a Yorki Egyetem kutatói egy tanulmányban. Az Európai Parlament Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottsága arra kérte a tagállamokat, hogy az ápolási munkát jelképesen számítsák bele a nyugdíjba, ismerjék el jogilag és társadalmilag a láthatatlan vagy informális munkát. Ezért érdemes harcolni. De minő véletlen, április másodikán – a láthatatlan munka napján – nem erről beszélt a honi média, hanem az orvosoknak osztogatott hűségcédula-kampányról.
