Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna. Ez főként a politikusokra áll, leginkább az elitre, ők azok, akik egymást állandóan túllicitálják nagyotmondásban.
Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna. Ez főként a politikusokra áll, leginkább az elitre, ők azok, akik egymást állandóan túllicitálják nagyotmondásban.
Most a tanügyminiszter is beleesett ebbe a csapdába; mintha csak a nagyotmondás bajnoki címére pályázna a kijelentésével, hogy „a legrövidebb időn belül” Románia összes iskoláját rácsatlakoztatja az internetre. Az ügyben, mondta, már készül a „projekt”.
Szép terv, csakhogy van egy-két szépséghibája. Talán előbb meg kellene oldani a roskadozó iskolaépületek megerősítését vagy újraépítését, a víz bevezetését a tanintézményekbe, hogy legalább kezet tudjanak mosni a gyerekek, mielőtt számítógép elé ülnének, vagy megjavítani a tetőt ott, ahol esős napokon eláznak a bent ülők. Vagy a tej és kifli programot, mert nagyon sok gyerek számára ez a napi főétkezés. És még nagyon hosszú a meg nem oldott problémák lajstroma.
A tanévkezdés napján látott képsorok sem azt tükrözték, hogy minden rendben lenne az országban, hogy már csak a „digitalizálás” van hátra. Vajon a miniszter nem látott falusi iskolát-óvodát, ahol az udvar mélyén van a latrina? Vagy nem tud azokról az esetekről, amikor kisiskolások fulladtak a befedetlen vagy rosszul fedett pöcegödörbe? És azt sem, amit két nappal ezelőtt láthattunk, hogy az egyik iskola tanulói csoportosan szaladtak át az út túloldalára, mert oda építették az intézmény illemhe-lyét. A nyilatkozatai szerint, úgy tűnik, a tárcavezető nem tud és nem is akar tudomást venni ezekről a rendellenességekről, számára a „digitális oktatás” a prioritás, amit „nem a jövőnek tervez, hanem a jelennek”. Digitalizálunk éhomra.
Újra itt az ősz. Viharokkal, árvizekkel, ítéletidővel. De épp ilyen viharos a közélet és a politika is. Kóborkutya-ügy, Verespatak, tüntetések és ellentüntetések. Semmi pozitív. Ezek után mit várhatunk a téltől? A politikumtól, amelytől emberek millióinak sorsa függ, további veszekedést, marakodást a hatalomért, miközben nem jut idejük az ország gazdaságával, az életszínvonal emelésével foglalkozni. Maradnak a kóbor kutyák, a tüntetések, akárcsak tavaly, amikor heteken keresztül hóban-fagyban követelték országszerte – hiába – az államfő lemondását. Aztán jönnek a téli hófúvások, majd a tavaszi áradások, és újra kampányban találjuk magunkat, újabb ígéretekkel. De lényegében semmi sem változik.
