2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Diakóniai szolgálat az idősekért

Az egyedülálló idősek gondjain Nyárádgálfalva településein a Caritas beteggondozói révén enyhítenek, ehhez a szolgáltatáshoz a helyi önkormányzat is hozzájárul. Amint a községvezető hangsúlyozta, feltételként szabták meg, hogy községbeli alkalmazott legyen a beteggondozó, ezáltal is állást biztosítanak a helybélieknek. Hasonló egyezséget kötöttek az őrző-védő céggel, két községbeli személyt alkalmaztak az éjjeli őrség biztosítására. Eddig csak a közintézményeken voltak térfigyelő kamerák, ezt most kiterjesztik, és az önkormányzat költségvetéséből a község településeinek be- és kijárataihoz is térfigyelő kamerákat szerelnek.

Az elöljáró elmondása szerint míg mandátuma első éveiben négyszáz személynek folyósítottak szociális segélyt, ezt a számot sikerült háromra csökkenteni. Mint kifejtette, a törvény által biztosított feltételekhez kötötték a segélyek folyósítását, és mivel azokat a segélyben részesülők nem voltak hajlandók teljesíteni, megvonták a juttatást, és lassan elmaradoztak az igénylések is. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató