Demény Péter: MKN

Ki ne szeretné a Himnusz alliterációit,

ki ne borzongana bele a dübögésükbe,

doboló zenéjükbe ki ne rendülne bele,

s ebbe az egész költészeti ruhába,

aranyos mentékbe, zsinóros kabátokba,

délceg metaforákba 

ki ne lenne szerelmes, ha magyar?

De engem érdekeltek a trikók is,

a panyókára vetett, gyűrött zakók,

a cintányérok és a gitárok,

a farmerdzsekik és a bikinik,

és Karády és Törőcsik Mari,

és egyáltalán, minden a világon.

És így, ige- és sérvkötők között

találtam meg, amit úgy kerestem,

s vesztettem el, amit megtaláltam,

és minden egyes cigarettacsikk

arról szólt, hogy ember vagyok s magyar,

és felül is én voltam és alul is.

A kultúrában úgy elvackolódom,

mint Petőfi, ez a nagy hajléktalan,

és Ady, ez a garabonciás, és Bartók,

ez a szép, szomorú szarvas,

és az a néni onnan a sarokról,

és mindenki, aki én is vagyok,

adta nekem paradisumut házoá.