2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A vártnál nagyobb sikernek örvend Nyárádmagyaróson a gyermek-foglalkoztatási központ, amely tavaly ősszel nyitotta meg kapuit.

Fotó: Nagy Tibor


A vártnál nagyobb sikernek örvend Nyárádmagyaróson a gyermek-foglalkoztatási központ, amely tavaly ősszel nyitotta meg kapuit. Holott eredetileg a problémás családokból származó gyerekek számára tervezték, a kisdiákok körében elterjedt a jó híre, és annyira népszerű lett, hogy mára mindenik elemi osztályos igénybe veszi az itt nyújtott szolgáltatásokat.

Több ízben is bebizonyosodott, hogy prioritásként kezelik a szociális szolgáltatások biztosítását Nyárádmagyaróson. Nemrég az idősek otthona új, korszerűen berendezett épületszárnnyal bővült, tavaly ősszel pedig megnyitotta kapuit a gyermekfoglalkoztatási központ, amit az Európai Fejlesztési Banktól elnyert támogatással hoztak létre. Jakab László, a helyi idősotthon igazgatója, amelynek az alárendeltségébe a gyermekközpont is tartozik, elmondta, délben, a tanórák lejárta után bejönnek az I-IV. osztályos gyerekek, itt meleg ebédet kapnak, amit a szomszédos öregotthon konyhájában készítenek el, majd Szabadi Izabella pedagógus és Molnár Orsolya pszichológus foglalkoznak velük, Kacsó László pedig az adminisztrációs teendőket látja el.

– Hetente 53 gyerek jár ide. Nem szeretnénk úgynevezett after-school szolgáltatást nyújtani, azaz nem a tananyag elmélyítésére fordítjuk a figyelmet, inkább a szocializációra, a helyes viselkedés elsajátítására, közösségi élmény nyújtására fektetjük a hangsúlyt – fogalmazott az igazgató. Emellett törekednek arra, hogy játékos módszerekkel a román nyelvet olyan mértékben elsajátíttassák a gyerekekkel, hogy egyszerűbb élethelyzetekben tudják megértetni magukat.

Szabadi Izabella szerint az elején akadtak beszédhibás, illetve viselkedési problémákkal küszködő kisdiákok, olyanok is, akiknek újdonságnak számított az illemhely, de örömmel tapasztalták, hogy a foglalkozásoknak köszönhetően minden gyereknek sikerült felzárkózni. – Étkezéskor, a közösségben megtanulnak egymásra figyelni, azt, hogy miként kell helyesen tartani az evőeszközöket. Rendszeresen tartunk kézműves-foglalkozásokat, mozgásgyakorlatokat végzünk, ezeket nagyon kedvelik a kicsik. Vannak feladataik is, beosztás alapján mindig vannak szolgálatosok, akik például asztalt terítenek, majd étkezés után leszednek – számolt be az itt zajló tevékenységekről a fiatal pedagógus. – A péntek a családmunka, illetve az egyéni munka napja, ilyenkor a problémás családokra fordítunk kiemelt figyelmet, foglalkozásokat szervezünk a szülőknek, illetve az egyéni gondokkal, amelyekkel egy-egy gyerek küszködik (például beszédhiba), foglalkozik a segítő szakember – tette hozzá az igazgató.

Nyári kiszállást terveznek

Mivel a gyerekektől érkező visszajelzések egyértelműen arra utalnak, hogy jól érzik itt magukat és igénylik az itt szerzett élményeket, a központ személyzete tervezi, hogy a nyári vakáció idején túrákra, kerékpárutakra, múzeumlátogatásokra viszik a magyarósi kisdiákokat. Emellett pedig egy-egy hétre Selyébe, valamint Torboszlóra is ellátogatnának, és a helyi kultúrotthonokban szerveznék meg a foglalkoztató tevékenységeket, hogy az ott élő gyerekek is belekóstoljanak a központ nyújtotta szolgáltatásokba.  

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató