Csodavakáció – kevés pénzből

Amikor égig érnek a fák, és tetejükről belátni az Óperencián túli vidéket... Amikor felemelkedik velünk a fémmadár vagy diófalapiból növesztünk szárnyat...

Suba Mónika

Amikor égig érnek a fák, és tetejükről belátni az Óperencián túli vidéket... Amikor felemelkedik velünk a fémmadár vagy diófalapiból növesztünk szárnyat... Amikor mindegy, hogy pár napja vagy sok éve hagytuk-e el magasságban az ajtókilincset, úgyis miénk az egész búzavirág- és pipacsarcú világ... Igen, akkor biztosan elkezdődött, bennünk és körülöttünk, az igazi, napbetűs, csokifoltos, felismerhetőségében is titokzatos nyár. Biztos vannak olyan szülők (én is közéjük tartozom), akik óvodás, kisiskolás korú gyerekükkel együtt várják a vakáció előtti visszaszámlálást, és függetlenül attól, hogy dolgoznak vagy szabadságolnak-e éppen, saját régi szünidőik hangulata lesz úrrá rajtuk június közepétől szeptemberig. De néha azon morfondíroznak, morfondírozunk, hogyan lehetne élménydúsabbá tenni ezt az időszakot úgy, hogy közben ne csak a hőségtől, hanem a családi kasszát meghaladó költekezéstől se égjünk le, és a lurkó se érezze úgy, hogy játszótársainak sokkal több jut ilyenkor. Erről és még sok más, gyereknyarakon felmerülő problémáról – velünk üdüljön vagy maradjon otthon a pár hónapos apróság, lemehet-e egyedül a játszótérre a nagycsoportos óvodás, elengedhetjük-e strandolni, kirándulni a barátokkal a tizenéves lázadót? – beszélgettünk Suba Mónika pszichológussal, aki ötgyerekes családanyaként saját bőrén is számtalanszor megtapasztalhatta, mennyi váratlan fordulatot tartogathat az a három, alig várt hónap.

– Lehet-e szó nyári utazásról, ha az új családtag még egészen kicsi? Esetleg maradjon otthon valakivel?

– Úgy gondolom, már két hónapos aprósággal is üdülhetünk, természetesen úgy, hogy odafigyelünk arra, hogy a helyszín és minden körülmény bababarát legyen. Ilyenkor nagy segítség a hordozókendő, és ha van, az anyatej. Minden megoldható, szervezés kérdése az egész. A kisbabának az anya közelsége a legfontosabb, ezért sem találom jó ötletnek, ha ilyenkor otthon hagyják a nagyszülőkkel. Hároméves korig sérülhet ebben a helyzetben a gyerek, büntetésként élheti meg a szülők távollétét, ezért is fordul elő sokszor, hogy a pár napos vagy egyhetes távollét után hazatérő anyát idegenként kezeli, a maga módján bünteti. Jobb, ha a család inkább magával viszi nyaralni a nagymamát is, aki szívesen gondját viseli a kisbabának, amíg a szülők kikapcsolódnak.

– Mi a helyzet három év után? Akkor könnyebben „megléphet” anya és apa?

– Ez nagyon gyerekfüggő. Az ikreim 4 éves korukban jelentették ki, hogy a nagymamánál szeretnének aludni, és nem is volt semmi gond a távollétük alatt. De vannak, akik sokkal később tudják megtenni ezt a lépést. Mégis, úgy gondolom, a negyedik életév a fordulópont. Nem véletlen, hogy az óvodára is akkor érik meg igazán a legtöbb gyerek.

– Azzal jött haza egyszer a kisfiam az óvodából, hogy induljunk, vegyük meg a repülőjegyet Görögországba, mert egyik csoporttársa is aznap megy a szüleivel. Mit tehetünk ilyen helyzetben, hogy lehet meggyőzni a gyerkőcöt arról, hogy a kevésbé fényűző nyaralás is pont olyan élvezetes lehet?

– Tapasztalataim szerint a gyerekek bárhol jól érzik magukat, ha a mellettük lévő felnőtt is jól van, hiszen minden gyerek elsősorban boldog, nyugodt családra vágyik. A luxusnyaralás sem felhőtlen, ha a szülőpár, illetve a szülő és gyerek kapcsolatrendszerében feszültség bujkál. Annál is inkább így van ez, mivel a közös családi nyaralásokon mindig felszínre kerülnek a rejtett konfliktusok. Ha viszont minden rendben van a családban, akkor kevés pénzből is kiválóan lehet szórakozni. Nem kell más hozzá, csak az, hogy megszakítsuk a hétköznapi rutint, és kivonuljunk a megszokott környezetből. Ha nem telik tengerparti üdülésre, akkor a nagyszülőknél, falun tölthetünk kellemes napokat, de a városunk közelében lévő erdő is nagyszerű hely az üdüléshez. Bárhol is legyünk, az együtt töltött idő a legfontosabb, és ha az élvezetet egy pluszfagyival vagy egy új játszótérrel fokozzuk, biztos, hogy tökéletes lesz a buli. Egyébként megfigyeltem, hogy a gyerekeknek két kellékre van szükségük az önfeledt nyaraláshoz: vízre és homokra. Ehhez pedig nem kell elrepülni sehova.

– Sok gyerek a játszótéren tölti a szünidő nagy részét. Mikortól lehet őket felügyelet nélkül leengedni?

– Ez is sok mindentől függ. Egyrészt természetesen a gyerektől, mert vannak, akik már kisiskolásként megbízhatók, másokat később sem tudjuk nyugodt szívvel elengedni, de attól is, hogy mekkora távolságra van a lakásunktól a játszótér, látjuk-e, halljuk-e az ablakból a téren zajló eseményeket. Láttam olyan gyerekcsapatot, akik egy zsákutcában múlatták az időt, és egy kétéves is a bandához tartozott. A környező kapuk nyitva álltak, az anyukák a konyhából is tudhatták, hogy mi történik odakint. Ezt a lazaságot egy lakótelepen nemigen engedhetjük meg magunknak.

– A játszótereknek egyébként tizenéves törzsvendégei is vannak, akik időnként asztaliteniszeznek, sakkoznak, tábléznak, de sokszor csak tökmagot köpködnek, és üres sörösüvegeket hagynak maguk után. Szemlátomást átunatkozzák a nyarat.

– Az unatkozás része a kamaszlétnek. A tizenévesek legtöbbször unják a családi programokat, és táborba sem lehet kényszeríteni őket, ha nem akarnak menni. Szerintem az a legjobb, ha saját teret adunk nekik, ha megtanulunk megbízni bennük. A második dackorszakukat élő fiatalok számára nagyon fontos a kortárs csoport, melynek tagjai az övékéhez hasonló problémákkal küszködnek. Köztudott, hogy a kamasz próbálgatja a határait, és ha eltiltjuk a csoporttól, akár hazugság árán is elmegy velük. Az persze megint gyerekfüggő, hogy hány évesen engedhetjük el mondjuk a strandra a haverokkal. Ami pedig az alkoholfogyasztást illeti, a tizenévesek kipróbálgatják a számukra tilos dolgokat, és ez bizonyos mértékben normális is. A prevenciót nem ilyenkor kell elkezdeni, annak az első három életévben az érzelmi biztonság megalapozásával kell megvalósulnia. Ami pedig az elengedést illeti, ha nem éltük ki az anyaságunkat akkor, amikor itt volt az ideje, nehezebben tudunk leválni a felnőttkor felé nyújtózó kamaszról.

– Visszatérve a kisebbekre, hogyan védhetők meg attól, hogy a vakáció utáni „tapasztalatcserén” ne sérüljenek, ha a társaik élménybeszámolója izgalmasabbnak tűnik az övékénél?

– Úgy gondolom, a gyerek akkor érzékeli igazán a versengést, ha a szülőnél is az anyagiasság kerül túlsúlyba. Nem hinném, hogy egy stabil értékrendű, egészséges önbizalmú gyerek sérülne ilyenkor. A rivalizálás kialakulása egyébként nagymértékben a tehetősebb szülőkön múlik, mert ha számukra a nyaralás státusszimbólum, akkor a kisebb családtag is annak érzi, és kérkedik vele a többiek előtt. Sokan nem gondolnak arra, hogy az üdülés során nem kell folyton programokat szervezni, attól ugyanis nemcsak az egészen kicsi gyerek, hanem az iskolás is bepöröghet, és egyféle álhiperaktivitás jeleit produkálhatja. A közös lustálkodás, az édes semmittevés is szükséges ahhoz, hogy igazán élvezetes, pihentető, feltöltő legyen a nyár.