2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Körülbelül egy esztendeig táncolnak még a Kendi csillagok – vetítette előre az egyre zsugorodó néptáncegyüttes jövőjét tavaly nyáron Vajda József, az együttes vezetője.


Körülbelül egy esztendeig táncolnak még a Kendi csillagok – vetítette előre az egyre zsugorodó néptáncegyüttes jövőjét tavaly nyáron Vajda József, az együttes vezetője. Azóta fordult a csillagok állása, és az óvodás és kisiskolás gyerekeket felölelő kiscsoport négy főről tizenötre növekedett. Ugyanekkora a létszám a nagyok, azaz a tizenévesek csoportjában is. Páran az Erdőszentgyörgyön, illetve Marosvásárhelyen tanuló középiskolás diákok közül is visszajárnak táncolni – újságolta Vajda József, akitől azt is megtudtuk, hogy a két tánccsoportot az iskola és a helyi önkormányzat is felkarolta, így a gyerekeknek a havi 13 lej helyett az utóbbi hónapokban 6 lejt kellett fizetniük. A táncpróbákat továbbra is Veress Kálmán tartja minden kedden, a repertoár kalotaszegi és felcsíki táncokkal bővült. A Kendi csillagok mellett a 2009-ben megszűnt balavásári tánccsoport, a Vásár is újjászületett, itt 40–50 gyermek ismerkedik a néptánccal. Természetesen a fellépések sem maradnak el, a Kendi csillagok legutóbb Medgyesen járt, most pedig a július második hétvégéjére tervezett Vándorcsizma találkozóra készülnek. Amennyiben a magyarországi Nemzeti Család és Szociálpolitikai Intézethez benyújtott, 700 ezer forint értékű pályázat sikeres lesz, a hagyományossá vált néptánctalálkozót Vándorcsizma határok nélkül címmel szervezik meg, és magyarországi vendégekkel, a tápiószentmártoni testvértelepülés táncosaival teszik minden korábbinál emlékezetesebbé – derült ki a Vajda Józseffel folytatott beszélgetés során. A kendi néptáncegyüttes vezetője most már derűlátó az együttes jövőjét illetően, meggyőződése, hogy amíg a régi mag megvan, addig nincs baj a csillagokkal.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató