2024. july 4., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

„De én mindig veled leszek”

1996. február 2-án csengett a telefonunk. „– Zita, nem bírom tovább” – suttogta a kagylóba barátnőm az erdélyi Kolozsvárról. Tudtam róla, hogy halálos beteg, és amilyen gyorsan csak lehetett, elindultam hozzá.

Háromnapi sűrű havazásban, jegesre fagyott úton vezetve érkeztem meg, teljesen kimerülten. Elkéstem! A magyar református egyház püspöki székházára – ahol Csiha Emese lakott – épp ebben a pillanatban függesztették ki a fekete gyászlobogót.





A szenvedélyes lelkipásztor 

Nagy József lelkipásztor – később teológiai tanár – legidősebb lányaként már kicsi korától a Biblia és a hit szeretetében növekedett. Déván született, édesapja gyülekezetében, 1933. december 11-én. Már gyermekkorában megtapasztalta, mit jelent a nemzeti kisebbséghez való tartozás. Az ortodox pap lánya felpofozta Emesét, amiért magyarul mert beszélni. Édesapját a II. világháború idején sok más magyar értelmiségivel együtt (Dél-Erdélyből) gyűjtőtáborba hurcolták.

A lány elhatározta, hogy a kolozsvári református kollégiumban fog leérettségizni, ahol hangsúlyt kapott a teológiai képzés is. Innen egyenes út vezetett a református teológiára, ahol magyar református lelkészként végzett. 

Megházasodva, mégis egyedül

1956. november 5-én, alig 23 éves korában lépett házasságra Csiha Kálmán lelkipásztorral. Épp akkor kezdődött a szomszédos magyarországi forradalom eltiprása a szovjet hadsereg által, a szocialista Romániában élő magyar etnikum számára pedig világossá vált, hogy nehéz időknek néz elébe.

Egy évvel később – politikai okok miatt – aztán Csiha Kálmánt letartóztatták. Tíz év börtönre ítélték – koncepciós per során. Feleségét megfosztották kevéske vagyonától is. Három hónapja volt már áldott állapotban, amikor férjét elhurcolták, és eközben semmilyen kapcsolattartásra nem volt lehetőség. A rendszer kiszolgálói azzal is próbálkoztak, hogy rábírják a válásra. A fiatal lelkipásztornő hűséges és  állhatatos maradt, kitartott férje mellett. Hazatért szüleihez, és egy leányka édesanyja lett. E nehéz időben családja, hite és egyházi szolgálata biztosított tartást számára. 

Csiha Kálmán hat és fél év börtön és munkatábor után szabadulhatott  egy közkegyelmi rendelet nyomán. A fiatal pár – hivatalosan nyolc éve házasok és egy leánygyermek szülei – újrakezdhette, teljesen elölről. A férj Gógánváralja lelkészi állását foglalta el, a feleség a gógánit – Maros megyében.

Nagy öröm lepte meg őket, midőn Emese ismét várandós lett. A gyermek jelentkezését új kezdetként élték meg, a családi élet megvalósulása gyanánt, amely azelőtt lehetetlennek tűnt. Hiszen a nagy lánya akkor ismerhette meg az édesapját, amikor már iskoláskorban volt. Most pedig kezdettől együtt örülhetett a két szülő az érkezőnek, különösen ennek anyaméhben érzett első megmoccanásától a megszületéséig. Mekkora öröm!

Ám, ami oly reményteljesen kezdődött, hirtelen megszakadt: a gyermek meghalt, mielőtt világra jött volna. Csiha Emese Rh-faktorja negatív volt, és emiatt harmadik gyermekre később sem volt már remény. Gyermeke elvesztése révén támadt lelki sebe a haláláig eleven maradt. Elszántan igyekezett, hogy e próbát Isten kezéből fogadja, de az így is ránehezedett egész életében.

Nem telt el egyetlen nap sem látogatásaim alkalmával anélkül, hogy halva született gyermekéről Emese ne beszélt volna. A kínzó kívánság, hogy még egy gyermeke szülessen, később sem oldódott fel.




Lelkesítő ifjúsági munkában

Csiha Kálmán 1970-ben Marosvásárhelyen lett lelkész, Emese beosztott lelkészi állásba került, amit 20 éven át el is látott. Számtalan családot látogatott meg. Fő munkaterülete mégis a vallásoktatás maradt. Persze csakis félhivatalosan, mivel a keresztyén gyülekezetek egyetlen elismert tevékenysége az istentisztelet, templomi és temetői szolgálat volt abban a korban.

Így a hétvégeken több összejövetelt is tartottak, Csiha Emese és férje sok száz fiatalt készített fel a konfirmációra. Évente 200–300 fiatalnak történt meg ily módon a megáldása – a kétéves előkészítő végeztével. A fiatalok egyike Molnár Irma volt, aki később zsoboki lelkipásztor lett. Csiha Emese halála után ő vette át az erdélyi magyar református nőszövetség vezetését, miután ennek tagjai elnökké megválasztották.

A gyülekezet lélekszáma és az istentiszteletek látogatottsága oly nagy volt, hogy a hétköznap reggeli és esti alkalmakon gyakran előfordult, hogy 200 ember vett részt. A vasárnapokon, amikor Csiha Emese is szolgált, rendszeresen 800, olykor 1000 lélek előtt prédikálhattak.

A betegség árnyékában

Csiha Emesét e virágzó, de a diktatúra nyomása miatt erőt emésztő munkából 1987-ben zökkentette ki egy orvosi diagnózis: rosszindulatú daganat! A műtét közben lett nyilvánvaló, hogy a kórt májzsugorodás is súlyosbítja. A lelkésznő mégis felépült, és folytatta munkáját.

Úgy ismerkedtem meg Csiha Emesével, mint igen vidám teremtéssel, akinél azonban már az első találkozásunknál feltűntek a betegség jegyei. Szinte irigyelnivalónak tűnt a házaspár közötti szeretet, amely a családi körön túl is szélesen   sok embertársra  szétáradt.

A lelkésznő pozitív kisugárzása megragadta és serkentette a környezetét. Erőt, öntudatosságot és biztonságot közvetített számukra. A hozzá folyamodókat gyakran biztatta ilyenformán, „képes vagy erre”, és nem várt el előzetes teljesítményt vagy erőlködést. Példakép volt: saját élete, nem pedig feltartott ujja révén.

Hitét a kívülállók előtt is megvallotta, félelem nélkül. A diktatúra idején is apró, művészien rajzolt, bibliai mondásokkal és áldáskívánással gazdagított kártyákkal ajándékozta meg a barátokat és a gyülekezet tagjait. Egyenes tartással és a személyes veszteségek miatti aggódás nélkül járta végig életútját.

Jóllehet nehezen élte meg az elengedésre és az elmenetelre való felkészülést, maga a halál sem volt Emesének valós félelmére. Még élete utolsó heteiben-hónapjaiban is nyugodt volt, higgadt és megbékélt.

A végsőkig tevékenyen

1990-ben, kevéssel Ceaușescu bukása után Csiha Kálmánt püspökké választották a romániai református egyház erdélyi kerületében. Ezáltal alkalom nyílt sok diakóniai és missziói tevékenység elindítására. 

Csiha Emese meghatározó szerepet vállalt a Református Család című lap újraindításában, ezáltal buzdítva a szerteágazó gyülekezeti életet, másrészt felmutatva a család jelentőségét, mint a hit ápolásának helyszínét. Végül is sokan voltak azok, akik a diktatúra idején elfeledték, mennyire építő, hogy a nagymamák elmesélik unokáiknak a bibliai történeteket.

Csiha Emese lelkipásztor sokéves gyülekezeti gyakorlat nyomán jól tudta, milyen fontos az egyházban az asszonyok önkéntes munkája. Így aztán súlyos betegsége ellenére is sokat fáradozott azon, hogy mozgósítsa a nőket. Sokat utazott, sok konferenciát rendezett. Célja az volt, hogy egyre inkább bevonja nőtestvéreit az egyházi élet alakításába, a presbitérium szolgálatába – a saját érdekeik felismerése mellett. Mindehhez támogatást is kapott a maga által újraalapított református nőszövetség részéről.

Öt évvel a kolozsvári püspöki székházba való költözésük után kiújult a betegsége. Állapotát ismét sikerült stabilizálni. Csakhogy a májzsugorodás továbbra is beárnyékolta a mindennapi életét. A püspökfeleség ennek dacára, csaknem 62 évesen legjobb ereje szerint végezte kötelességét. Odafigyelt a lelkészfeleségek gondjaira, de kedves lapjának a megjelenésére is. Támasza lett több, végső stádiumba jutott daganatos betegnek és más szenvedőnek, vigasszal szolgált, imádsággal erősített. Férje oldalán ő is osztozott a lelkipásztorok gondjaiban.

A halála előtt nem sokkal kérte, hogy öltöztessék fel, mert részt kíván venni az újévi fogadáson, hogy boldog új esztendőt kívánhasson a lelkészeknek és lelkésznőknek. Azután felhívott engem és több barátot, hogy utolsó búcsút vegyen tőlünk.

Igaz barátnő

Csiha Emese szellemmel és reménnyel megáldott személyiség volt, akinek ajándékaiból másoknak is jutott. Az élet nehézségei közt kipróbált hittel járt, és így erőt, bölcsességet nyert, valamint indíttatást arra, hogy Istennel párbeszédet folytasson, imádságokat fogalmazzon és jegyezzen le különféle helyzetekbe jutott emberek számára. 

Tudta, miképpen kell összefogni az egyház erőit, hogyan kell továbbadni Jézus Krisztus szeretetét. Megköszönöm Istennek, hogy megismerhettem Csiha Emesét, és azt, hogy régi erdélyi hagyomány alapján gyűrűt cserélhettem vele. Köszönettel vagyok iránta, amiért barátnőjeként tartott számon.

Zita von Eckardstein

*

Dr. Csiha Kálmánné Nagy Emese főtiszteletű asszony 25 évvel ezelőtt, 1996. február 9-én hunyt el. A fenti szöveg 2002-ben jelent meg a Gustaw-Adolf-Werk egy kiadványában (Zukunft im Apfeltal – ZSOBOK – Rumänien). Fordította Balogh Béla. Szerzője, Zita von Eckardstein bárónő (szül. 1944-ben, a kelet-poroszországi Wildbruchban) – tb. magister theologiae, vállalkozó, agrárirodai szakember, 1974 óta a Rumänienhilfe von Eckardstein vezetője. Több tisztséget is viselt gyülekezeti és zsinati testületekben. A romániai református egyház nőszövetségének tb. elnöke.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató