2024. december 18., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Csak a kő maradt

Egyelőre ismeretlen tettesek ellopták a Wass Albert marosvécsi Kemény-kastélykertben levő síremlékére tizenkét évvel ezelőtt kihelyezett bronzplakettet.


Egyelőre ismeretlen tettesek ellopták a Wass Albert marosvécsi Kemény-kastélykertben levő síremlékére tizenkét évvel ezelőtt kihelyezett bronzplakettet. Az író portréját ábrázoló dombormű, amellyel a földi maradványait tartalmazó urnát fedték, Hunyadi László marosvásárhelyi képzőművész alkotása. A víz szalad, a kő marad – írta az író-gróf az Üzenet haza című versében. A síremlékből is csak a kő maradt.

Az esetről Bartha József holtmarosi református lelkipásztor, az író emlékét ápoló alapítvány vezetője értesítette a marosvécsi, majd a szászrégeni rendőrséget. A tiszteletes úr lapunknak elmondta: kedden este telefonon hívta fel egy szászrégeni ismerőse, akinek egy, a marosvécsi kastélyban működő szociális intézetnél dolgozó alkalmazott szólt. Azt nem lehet tudni, hogy mikor tűnt el a plakett – mondta a lelkész –, múlt csütörtökön járt ott utoljára, akkor még megvolt.


– A rendőrség nagy szakértelemmel azonnal nyomozásba kezdett. Szerdán fél 10-kor értesítettem a hatóságot és 12 órakor már a helyszínen vizsgálódtak. Még a közeli erdő szélét is bejárták, nyomok után kutatva, de semmit sem találtak, mert az utóbbi időszak esőzései mindent elmostak, de azt már a helyszínen kijelentették, hogy olyanok tették, akik ismerték a járást – mondta, majd hozzáfűzte, nem érti, hogy miért pont most rongálták meg a síremléket, hiszen a közelmúltban nem volt olyan esemény, ami az íróról kialakított – téves – képet felkavarta volna.


Kérésünkre a helyszínre jött a terület egyik tulajdonosa, Kemény János báró unokája, Nagy Kemény Géza, akivel megállapítottuk, jele sincs annak, hogy a plakettet lefeszítették volna. Egyszerűen kicsavarták a rögzítő-csavarokat, és ahogy felemelték, lehullt a ragasztóanyag, aminek friss nyomai látszottak. Az urnát takaró márványlaphoz nem nyúltak. Ez arra utal, állapította meg a telek tulajdonosa, hogy nem az író emlékének a meggyalázása szándékával vitték el a plakettet. A sírhely közelében levő kopjafa alatt levő márványtábla is levált a betontalapzatról. Ezt is megvizsgáltuk, és nem találtunk erőszakos feszítésnyomot. Ezt korábban maga Nagy Kemény Géza helyezte biztonságba a Helikon-asztal alá. Ezt nem bántották.


– A rendőrök azt mondták, hogy lopás szándékával elkövetett garázdaság miatt indítanak kivizsgálást, a helyszínen tapasztaltak is azt igazolják, hogy ez történt. A kőre helyezett nemzetiszínű szalaggal ellátott koszorúkat senki sem bántotta – mondta Nagy Kemény Géza, aki hozzáfűzte, sajnos ennek a veszélye mindig fennállt, hiszen a sírkertet nem tudják körbekeríteni, így gyakorlatilag bárhonnan megközelíthető.
Ezt erősítette meg Pokorny László, a marosvécsi szociális otthon igazgatója is, aki elmondta, inkább szociális esetről van szó, a minap tömbházuk elől eltűnt a lábtörlő is. Sajnos, egyre többen próbálnak ily módon pénzhez jutni. A sírkert nem tartozik már az intézethez, visszakapta a család. Szemmel tartják ugyan, de olyan eldugott helyen van a fák között, hogy lehetetlenség vigyázni a sírokra.


Oltean Vasile, a szászrégeni rendőrség parancsnoka kérdésünkre elmondta, az ügyben a marosvécsi rendőrőrs munkatársai és a szászrégeni rendőrség közrendészeti osztálya nyomoz ismeretlen tettesek után minősített lopás és garázdaság gyanújával. Helyszíni nyomokat valóban nem találtak. És a feljelentést tevők sem tudták pontosan megmondani, hogy mikor tűnt el a plakett, feltételezhetően az utóbbi hét folyamán.


– Sajnos az utóbbi időben a környéken egyre több a fémhulladék-, a félvezetőlopás. Nemrég egy pálinkafőző kazánt vittek el, azelőtt pedig a szászrégeni Herbus negyedben levő transzformátorházat „szerelték le”, ahol 10.000 lejes kárt okoztak a tolvajok. A Marosvécs környéki településekről is egyre többen jelentettek hasonló eseteket. Bár tudjuk, hogy Wass Albert személyisége miatt a magyar sajtó különös érzékenységgel kezeli az ügyet, ezúttal kizártnak tartjuk a provokációt, hiszen a plakett piaci értéke eléri a 200 lejt is, ami szép kis jövedelemnek számít azoknak, akik fémhulladék-lopásból és -értékesítésből élnek – mondta a Népújságnak a rendőr-főfelügyelő, majd hozzáfűzte: vannak, akiket sikerül letartóztatni, de még nagyon sokan szabadon garázdálkodnak.
A körülményeket tekintve a tetteseket kilétét nehéz lesz kideríteni, de kötelességüket teljesítve nyomoznak az ügyben.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató