Épített örökségünk

Déva vára hajdani erődítmény az Alsó-Maros mentén, a Déva város fölé emelkedő hegyen, egy kétszázötven méter magas sziklán. A Várhegyen már az ókorban, a dákok és a rómaiak idejében is épült erődítmény. A várat a tatárjárás után IV. Béla építtette újjá, 1264-től említik a korabeli oklevelek. 1264. augusztus elején itt győzte le V. István híve, a Csák nemzetségbeli Péter az ifjabb István király és IV. Béla király közötti belháborúban a IV. Béla pártján álló kunokat. Déva vára kicsiny, jelentéktelen erődítmény volt az Erdély szívébe vezető úton, a Maros bal partján. Hadi értéke igazán csak a 17. században volt, mikor Várad elfoglalása után egyedül ez a vár állhatott ellen egy esetleges török inváziónak – a helyzet azonban gyorsan változott, és a védelemben betöltött szerepe egyre jelentéktelenebbé vált.

Emlékeztető

Déva várának keletkezési idejét és építőjének nevét nem ismerjük. Egyesek Decebal dák király építkezésének tulajdonítják, ebben az időben állítólag Decidáva volt a neve, mások pedig a rómaiak idejéből származtatják, akiknek itt is volt egy castrumuk.

Déva várának első okleveles említése 1264-ben történik, amikor a Trencséni ágból származó I. Csák Máté fia, Péter a kunokat a vár alatt legyőzte, majd 1267-ben castrum Dewa néven említik, amikor IV. Béla király itt ütközött meg pártütő fiával, a későbbi V. Istvánnal.

Itt tartotta fogságban Kán László vajda 1307-ben Ottó magyar királyt, és később itt raboskodott az egri hős, Dobó István is.

II. Rákóczi Ferenc szabadságharca idején, 1704-ben a vár a kurucok kezére jutott. Steinville gróf, az erdélyi császári hadak főparancsnoka 1717 és 1719 között javíttatta ki a megsérült falakat, a vár keleti és nyugati felére egy-egy bástyát, kazamatákat és lakótelepeket építtetett.

I. Ferenc király rendeletet ad ki a vár javítására

A 19. század elején az akkori katonai főparancsnok, Mitrowsky javaslatára a további karbantartásokat abbahagyták, és a várat árverés útján, mindössze százötven forintért egy bizonyos Pogány Franciskának adták el, aki a vár kapuit, ajtóit, ablakait azonnal elvitte, és megengedte, hogy ki-ki annyi követ hordhat el, amennyit csak akar.

1817-ben I. Ferenc király és felesége, Karolina Auguszta erdélyi útjuk során felkeresték a dévai romokat is, amelyek annyira megnyerték tetszésüket, hogy a király rendeletet adott ki a vár restaurálására.

Az épületek helyreállítása mintegy 216 ezer forintba került, és tizenkét esztendeig tartott.

Ezt örökítette meg a bejárat fölött elhelyezett emléktábla:

Franciscus I. restauravit MDCCCXXIX.

A vár nagy része megsemmisül, és katonai szerepe is megszűnik

Kiss Gábor az Erdélyi várak, várkastélyok című könyvében ír arról, hogy 1848-ban, amikor a császári csapatok egy részét kivonták Erdélyből, kétszáz főnyi őrséget hagytak a vár védelmére, három ágyúval.

A honvédség előbb Bánffy János, majd Forró ezredes vezetésével vette ostrom alá a várat, amit a védők csak a víz, az élelem és a só elfogyása után adtak fel, szabad elvonulás feltétele mellett.

Nem sokkal ezután a puskaporraktár felrobbant, a vár nagy része megsemmisült, és száznál is több honvédet temetett maga alá.

Az erdélyi seregek utolsó egységei 1849. augusztus 18-án itt tették le a fegyvert Beke ezredes vezetésével.

A romos várat ezután már nem restaurálták, és katonai szerepe is megszűnt.

Ami még megemlítendő

A vár alatt, a Várhegy keleti lejtőjén építtette 1621-ben Bethlen Gábor fejedelem várkastélyát, a Magna Curiát.

Mai alakja 1630-ban jött létre, de kétségtelen, hogy már 1542-ben is állt itt egy udvarház, melyben Izabella királyné 1546-ban és 1549-ben megszállt.

A Magna Curia falai között ma múzeum működik, melyet 1882-ben alapítottak.

Továbbá tudni kell még azt is, hogy a város szülötte Dévai Bíró Mátyás (1500– 1545), a református prédikátor és hitvitázó, akit a magyar Luthernek is neveztek.

A vár börtönében tartották fogságban Dávid Ferencet (1510–1579), Erdély első unitárius püspökét, aki itt halt mártírhalált.

A dévai vár szépirodalmi vonatkozása

A Kőmíves Kelemen című népballada a vár felépítésének elképzelt – emberfeletti akadályokba ütköző – történetét mondja el:

Tizenkét kőmives összetanakodék,

Magos Déva várát hogy fölépittenék.

Hogy fölépittenék fél véka ezüstér,

Fél véka ezüstér, fél véka aranyér.

Magos Déva várhoz hozzá is kezdettek 

Amit raktak délig, leomlott estére,

Amit estig raktak, leomlott reggelre…

A népszerű népballada szerint Kőmíves Kelemen az elégetett felesége hamvaival erősíti meg a falat kötő meszet, hogy a várat a tizenkét kőművesmester felépíthesse.

A vár látogatása

A ma természetvédelmi területen, a csodás panorámát nyújtó hegyormon drámai módon uralja a vidéket Déva vára. A kopár hegyoldalban egy Hollywood-stílusú hatalmas DEVA felirat mutatja, hogy jó helyen járunk.

A meredek hegyen magasodó, kiterjedt területen fekvő romokhoz gyalog is felmehetünk, a sétálóutca végén lévő parkból indul a gyalogút, de választhatjuk a hegy 

túlsó oldaláról induló modern felvonót is.

A hegyormon magasodó romok jelenleg a vármagot jelentő palotából, a déli szakaszt védő hengeres toronyból – Bethlen-bástya –, valamint a robbanás okozta törmelékektől megtakarított falmaradványokból állnak.

A romoktól fantasztikus kilátás nyílik a városra, a Maros völgyére. A külső várat 2014-ben nyitották meg a turisták előtt.

Demján László műemlékvédő építész kiegészítése:

Olyan gazdag kultúrkincsekkel rendelkező dél-erdélyi kisvárost ritkán találni, mint Dévát. Talán a 371 méter magas Várhegy várának romjai a legbeszédesebbek. Innen letekintve az Erdélyi-érchegység és a kiszélesedő Maros völgyének találkozásánál találjuk a vár ellensúlyozásaként emelkedő Arany falu Kenyérhegyét, majd délkeletre a látóhatár végén csúcsosodó Retyezátot. 

Ez a történelem köntöséből kilopódzó táj már szinte nem is emberi mércére készült, itt már egy színes mesevilág kezdődik.

Visszakanyarodva a városhoz, egyik legszebb népi ihletésű balladánkat halljuk, a tanulságos Kőműves Kelemen siratódalát, amelyet a vár ihletett. Következő, értékeinkre való visszaemlékezés a legendás és az őshazától rég elcsatolt Magna Curia kastélyunk lenne. Mint érdekesség, az 1929. esztendő záró megyegyűlésén egy helyi román tanácsos napirendre tűzte felvételét az országos műemlékvédelmi listára – akkori szóhasználattal élve „történelmi emlékműnek való nyilvánítását” –, azonban dr. Selariu Emil, Hunyad megye tanácselnöke leszavazta az indítványt. 

Helyi elbeszélések szerint az 1581-95 közötti idők várkapitánya, Geszti Ferenc kezdte el építeni, kibővíteni a vár alatt található várnagyi házat. Az 1590-ben már felépült elsődleges kúriában hunyt el a kapitány édesanyja, akinek díszes sírköve ma a szecessziós református templom szentélyének északi falában, az egyik vakablakban található. 

A latin nyelvű feliraton olvasható, hogy Geszti János felesége, Sulyok Zsófia – Sophia Svliok de Lekche – emlékkövét látjuk. Geszti Ferenc a várat szolgáló helyi román jobbágyai számára 1582-ben Szászvárosban román nyelven kinyomtatta az Ószövetséget. Természetesen a mai utókor mélyen elhallgatja a mecénás kegyúr nevét, mára csak Palia de Orăştie néven szerepel az ortodox művelődéstörténetben. Hát vannak vidékek, ahol a hálának és köszönetnek alapvető formáit még nem ismerik.

Hasonló tanulságos történet a megyeszékhely központjában felállított Barcsay-emlékoszlop esete. 2011. Szent András havában kétnyelvű emlékoszlopot avattak Barcsay Ákos emlékére. A Dévához tartozó Kisbarcsán levő korábbi emlékmű újraállításáról volt szó, ugyanis a hajdani erdélyi fejedelem és várbirtokos nevéhez fűződik a korábbi vármegyében bevezetett román oktatás patronálása. 

Mégis, rövid időn belül, egy feljelentő kezdeményezésére hivatalos végzéssel lebontották az emlékoszlopot. Így erősödik egy barátság, ha építünk és rombolunk. Megemlíthetnénk Erdély legszebb szecessziós kisszínházának is a sorsát. Az 1911-ben átadott, népi és történelmi ihletésű, külső-belső freskós épület kalandos sorsa végül pontosan száz év után újra felújítva, átalakítva várja a ma kultúrembereit. Ugyan a színes betéteket mind lemeszelték, korhű nyílászáróit és díszes vasalatait kommerszebbre cserélték, utcai bejáratát átalakították, szerényebben ugyan, de hirdeti a többnemzeti fejlődést. Hát ilyen beszédes a mi Dél-Erdélyünk ezen kincses városa.

* A rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkért és a segítségért külön köszönet Keresztes Géza műépítész, műemlékvédő szakmérnöknek, dr. Kálmán Attila tanárnak, történésznek; az illusztrációkat, a régi és a mai képeket Demján László műemlékvédő 

építész a saját munkájából és gyűjteményéből küldte el a szerzőnek. Összeállításunkat szakembereink véleményezésével – és a Magna Curia, a fejedelmi kúria bemutatásával – egy hét múlva még kiegészítjük.

A dévai színház épülete

A színház épületét szecessziós stílusban építették, Komor Marcell és Jakab Dezső tervei alapján. A nagyközönségnek 1911. április 29-én adták át.

A színház előzményei Déván korábbi időkre nyúlnak vissza. 1873-ban, majd az 1880-as évek elején Csóka Sándor társulata lépett fel Déván, előbb a Nemzeti Kaszinó, majd a nagyvendéglő udvarán, illetve a nagyudvarban berendezett színkörben. 1893 júniusában színpártoló egylet alakult.

A század elején az I. Erdélyi Színikerülethez tartozott. 1911. április 29-én Komor Marcell és Jakab Dezső tervei nyomán – magyar szecessziós stílusban – megnyílt a Városi Színház huszonhárom páhollyal, négyszázhetven ülő- és százhatvan állóhellyel.

Az első igazgató Szilágyi Dezső volt. 1918 után Kovács Imre, 1927-től Ferenczy Gyula körzetéhez került.

1944 után a hivatásos magyar színjátszás a városban tartott ritka vendégjátékokra korlátozódott. A színikerületi rendszer (1879-1949), az ország területén működő színtársulatok játszóhelyeinek elosztási rendszere 1879. október 1-jén lépett életbe, és a színházak államosításáig áll fenn.

A rendszer az ország területén működő olyan színtársulatoknak a játszóhelyeit rögzítette, amelyek nem egy helyen, egy városban, hanem több helységben működtek.

Bevezetése előtt a társulatok szabadon választhatták meg a helyeket, ahol játszani kívántak, s ez a társulatok közötti összeszólalkozásokhoz vezetett.

A kerületi beosztást az Országos Színészegyesület évadonként alakította ki, így a fellépések színhelyét egy egész évadra határozta meg.

Az 1939–1940-es évad kezdetétől 1942 őszéig a színikerületeket a cseretársulati rendszer váltotta fel.