2024. május 7., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az olvasó írja

Ez év januárjában került sor sok településen, egyházközségben az egyetemes ökumenikus imahétre. Marosvásárhelyen is egy héten át estéről estére összegyűltünk a város különböző felekezetű templomaiban közös istentiszteletre, közös imádkozásra. 

Az idei imahét központi gondolata az Apostolok cselekedeteiről írott könyv 27. fejezetéből szólt hozzánk. Pál apostolt fogolyként szállítják Rómába hajón, a Földközi-tengeren át. Málta szigeténél hatalmas vihar kerekedik, a hullámok elnyeléssel fenyegetik a hajót és a hajón lévőket egyaránt. Ekkor mondja el hajón lévő társainak az apostol éjjeli látomását, és biztatja, bátorítja őket Istenbe vetett hitével: Bízzatok, ne féljetek!

Januárban, amikor templomainkban sokan imádkoztunk együtt, még nem tudtuk, nem sejtettük, hogy néhány hét múlva a járvány vad viharának hullámzó tengerén egy hajóban leszünk mindannyian.

Egymást kell bátorítanunk, egymás számára kell legyünk segítség, biztatás, vigasztalás, erőforrás. Pál apostolhoz hasonlóan legyen nekünk is erős hitünk Istenben, legyen bizodalmunk a járvány vad viharának hullámverésében. Vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra, éljünk és viselkedjünk felelős emberekként. Ugyanakkor pedig őrizzük meg bizalmunkat, őrizzük meg derűlátásunkat, és Pál apostolhoz hasonlóan kapaszkodjunk erősen Istenbe vetett hitünkbe, az imádság erejébe, hogy az Ő segítségével és a mi felelős viselkedésünk által is véget érjen a körülöttünk tomboló, vad vihar, és életünk újra visszatérjen a védett és csendes kikötőbe, mindennapi életünk megszokott kerékvágásába.

Ebben a megpróbáló esztendőben is elérkezett életünk advent megszentelt időszakához. Advent I. vasárnapja kiemelt dátum évről évre Kövesdombi Unitárius Egyházközségünk 15 éves történetében. 2006 adventjének első vasárnapján szentelte fel áldott emlékezetű dr. Szabó Árpád püspök úr kövesdombi unitárius templomunkat. Egyházunk fennállásának 450. ünnepi esztendejében, 2018-ban templomunk belső udvarán főtisztelendő Bálint Benczédi Ferenc püspök úr Dávid Ferenc egyházalapító püspökünk mellszobrát szentelte fel advent I. vasárnapján. Advent I. vasárnapja mérföldkő gyülekezetünk számára esztendőről esztendőre, amely mellett megállva visszatekintünk az esztendő mögöttünk hagyott útjára, történéseire. Számba vesszük egyházközségünk lelki-szellemi és gazdasági életét egyaránt. Hálát adunk a gondviselő Istennek, hogy ebben a vírusjárta megpróbáló időben is lehetőséget adott a gyülekezeti élet megélésére. Adott olyan lehetőségeket az informatika világában, amelyeken keresztül, a templomi istentiszteletek mellett, kapcsolatot tudtunk és tudunk tartani híveink egy részével. Hálát adunk azért, hogy az építkezés-javítás terén is sikereket értünk el ebben a nehéz esztendőben is.

Így sikerült a polgármesteri hivatal támogatásával templomunk tornyát lemeszelni, tetőablakát megjavítani. Templomunk köré kívül videokamerákat szereltünk fel. A templomi lámpatestek jelentős részét megfelelőbbekre cseréltük. 

Magyarország Kormányának és a Bethlen Gábor Közalapítványnak köszönhetően egyházközségünk új lelkészi lakásának felújításánál is szép sikereket értünk el. Megtörtént a lelkészi lakás és iroda teljes tetőszerkezetének cseréje. Új cserepek, csatornák kerültek a papilakra, és megvalósult a ház külső színezése is. Mindemellett Magyarország Kormányának s a Bethlen Gábor Alapítványnak köszönhetően a Marosi Unitárius Egyházkör irodáját is jobban fel tudtuk szerelni eszközvásárlások révén. A kapott támogatásokat, valamint híveink célirányos adományait ebben az esztendőben is hálásan megköszönjük.

Kívánom, hogy az idei advent hozzon minden nehézség, félelem, fájdalom mellett sok-sok szeretetet, egymásra figyelést közösségeinkben, amelyet ebben az esztendőben olyan jó volt sokszor megtapasztalni. Hozzon szívünkbe-lelkünkbe békességet, hogy megérkezhessen oda az, akinek születésére várva várunk, Jézus, az Élet Fejedelme.

Kecskés Csaba, marosvásárhely-kövesdombi unitárius lelkész


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató