2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Bibliai számok örök üzenete

  • 2013-06-10 13:27:58

A Biblia 43 évi olvasása, tanulmányozása és kutatása idején (1964–2007) arra az eredményre jutottam, hogy Ré fiai kitermelték a tudományt, míg Izrael fiai megőrizték az isteni tudományt.

A Biblia 43 évi olvasása, tanulmányozása és kutatása idején (1964–2007) arra az eredményre jutottam, hogy Ré fiai kitermelték a tudományt, míg Izrael fiai megőrizték az isteni tudományt.

Teológus korunkban azt tanultuk, hogy Julius Wellhausen (1844–1918) tárta fel a mózesi könyvek forrásait, akinek eredményein alapul a kritikai bibliatudomány mai álláspontja is. Azt tanította, hogy a legősibb forrás a Jahveh istennevet használja. Következik az Elohim istennevet használó forrás, majd a deuteronomi forrás, végül a babiloni fogság után jött létre a papi forrás Kr. e. 587 után. Ez mind szép és jó dolog. Azonban Julius Wellhausen elméletét túlszárnyalta a Bibliában lévő egyiptomi eredetű felnagyított értékrendű számrendszer, melyet a 25-ös ápisz időkörnek nevezünk.

„Bibliai számok örök üzenete” című könyvem Kolozsváron 2007-ben jelent meg, melyben az 1-275-ig terjedő oldalon a történelmi valóságot 11 nyelv segítségével fejeztem ki. A Szentírásban lévő új tudományos történetszemléleti kutatás szépséges értelmezése matematikai analízis által valósítható meg. A világon precíz matematikai értelmezések által tudjuk bizonyítani, hogy a 3000 éves bibliában, a Genesis 5. részében 4600 éves piramisdimenziók rejtőznek… és a Bibliában egzakt tudomány van.

A teremtő Isten, mint a világ „főmérnöke” a Genesis 6:15-ben felkéri Noét, hogy az életmentő bárka méreteit Jeruzsálemben felépülendő templom méreteinek függvényében építse fel.

A bárka volumene = (25/2) x templom volumenével. A templomot – Salamon „lerombolt” templomát – az élőknek földjén kell újból felépíteni, mert Izrael fiait ez által tartja számon a teremtő, mindenható örök Isten – az eredeti méretek függvényében.

A Bibliában a legérdekesebb az a történelmi valóság, hogy a kezdet eredete a Genesis 5. részében van megírva: Ádám fia, Séth egész életének ideje 912 esztendő (Genesis 5:8). Az eredeti Biblia Hebraica, arról tesz bizonyságot, hogy az egyiptomi dokumentum az emberi civilizáció első bizonyságtétele: a piramisok eredeti dimenziói. A Bibliában 14 könyv egységes tudományos matematikai értékrendben tesz bizonyságot a 25-ös ápisz időkörben kifejezett világtudományról. A Bibliában a bizonyságtétel ott kezdődik, hogy Mahler Ede: Ókori Egyiptom, Budapest, 355. old. szerint: „25 mozgó év = 9125 nap. A 25 éves hold ciklusát ápisz időkörnek nevezzük.” Az egyiptomi 9125 nap 1/10 része 912,5 nap benne van a bibliában a 912 életévnek a formájában. Ezennel megtaláltuk a Biblia felnagyított értékrendben kifejezett számadatának Séth pátriárka 912 életévének óegyiptomi eredetét. A Biblia 3000 éve hirdeti az emberiség történetében az egzakt tudomány magas szintjén az értelem üzeneteit. De a világ nem ismerte fel Istennek az igazi világosságként hozzánk jövő üzenetét! De mi megtaláltuk az eredeti üzenetet, mert Járed 162 éve és Methusélah 187 éve a világ első piramisának Dzsószer fáraó piramisa első és második lépcsője kelet–nyugat irányban: a piramislépcsők hosszúságát jelzi egyiptomi sing mértékegységben (1 sing = 0,64 méter). Egyiptomi piramisok eredeti mértékszámai az idézett könyvemben 146. oldalon találhatók, míg az angol fordítású könyvemben a 62. oldalon. Tehát a Bibliában van piramisdimenzió, mert ebben a kezdeti korszakban a piramisok mérete volt a kezdet.

A matematikát Isten alkotta meg a bolygók mozgásának egymáshoz való függvényében. Ennél a hatalomnál fogva a matematika az egzakt tudományhoz tartozik; következtetései egzakt elveken nyugszanak. Konklúziói és eredményei végérvényesek! Ez azt jelenti, hogy amit a Bibliából a matematikai analízis alapján megfejtettünk, azt végérvényesen határoztuk meg, melyet a világ végéig a pokol kapui sem tudják megváltoztatni. (Máté 16:18) Salamon király templomának még a diagonálisa is megszólal, miszerint bizonyságot tesz arról, hogy Jákob fiai Kr.e. 1598-ban 70 tagú családjával együtt Egyiptomba menekül a következő éhség elől. És ezt Salamon király papsága a méretek értelmezésében tudta az egész világ tudtára adni. Ezért tisztelettel kérjük Izrael fiait, hogy ezt a szemléletet tartsák szem előtt és ilyen értelmezés szerint fogjanak hozzá valamikor a lerombolt Salamon templomának felépítéséhez. Érdekes megfigyelni, hogy Kefrén piramisának a felépítésekor az egyiptomi papság bele alkotta a piramis alkotóelemeibe a sakkjáték felépítési értékrendjét. Most, amikor a bibliakutatásom matematikai módszerrel végzett munkámat befejezettnek tekintem, arra irányítom a tudományos világ figyelmét, hogy fogjanak hozzá az ősi Egyiptom arany lelőraktárait felkutatni és keressék meg azokat a képleteket, amely által az aranyraktárak lelőhelyét megtalálják. Julius Wellhausen (1844–1918) és követőinek üzenem: „Bitte zurück bleiben!” (Kérem álljanak arrébb!)

A tudományos kutatás összhangban áll a hittel. A helyes magyarázat „megegyezik a szeretet szabályával”. Az igazhitű és helyes magyarázat „Isten dicsőségét és az emberek üdvösségét kiváltképpen szolgálja”. A reformáció tanítása szerint: „a hit dolgában nem fogadunk el más döntőbírót, mint magát Istent”. (II. Helvét Hitvallás Magyarázata, Kolozsvár, 1968, 27. oldal)

Ez a Biblia értelmezésének matematikai analízis általi zseniális eredménye minden idők egyetlen célravezető kutatási modellje.

Dr. Nagy Károly református lelkipásztor

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató