2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetében a jóváhagyott tisztújítási szabályzat szerint a belső választásokra kétlépcsősen került sor, amelynek koordinálásáért egy héromtagú városi tisztújítási bizottság felel, melynek összetétele a következő: Szász Izolda, a Területi Képviselők Tanácsának elnöke, Csibi Attila szervezésért felelős ügyvezető alelnök és Csép Éva Andrea parlamenti képviselő. Miután lezárult a jelölési folyamat, a városi tisztújítási bizottság véglegesítette a jelöltek névsorát.

A tisztújításra először a jelenlegi 9 lakónegyedi RMDSZ-körzetben közgyűlés formájában, majd ezt követően a városi szervezet szintjén küldöttgyűlés formájában kerül sor. A körzeti közgyűlések során megválasztják a körzeti szervezet elnökét, 2-2 tagot a városi választmányba, illetve a 4-4 körzeti küldöttgyűlési küldöttet. A körzeti tisztújítások időpontja augusztus 24.

A városi küldöttgyűlés megválasztja az elnököt, illetve elfogadja a körzeti közgyűlés alkalmával megválasztott városi választmányi tagok listáját. A városi választmány utólag kiegészül a szervezet korporatív tagjaival, a platformok, valamint a helyi nőszervezet és ifjúsági szervezet Alapszabályzat szerinti képviselőivel. 

A jelentkezési határidő mind városi, mind körzeti elnökjelöltnek, illetve körzeti és városi választmányi tagnak augusztus 11-e volt, a jelölések véglegessé válása augusztus 14-e. Az augusztus 11-ig megjelölt határidőig összesen 98 személy adta le a jelentkezési iratcsomóját.

Az iratcsomók ellenőrzését követően a városi választási bizottság megállapította, hogy 98 személy jelentkezése felel meg a fent említett szabályzat I. fejezete 6. és II. fejezete 13. pontjában foglalt feltételeknek, így a jelöléseket a következő jegyzék szerint fogadták el:

1. Városi elnökjelölt: Kovács Mihály Levente.

2. Körzeti elnökjelölt: Vajda György, Körtesi Sándor Gábor, Ötvös Koppány-Bulcsú, Kovács Róbert-Zsolt, Ugron Gábor, Kelemen Attila Márton, Csíki Zsolt, Bíró Csaba Szilveszter, Barabási Attila Csaba.

3. Városi választmányi tagságra jelölt: Szántó Lóránt, Szepessy Szabolcs, Nemes László, Kelemen Áron, Bakos Levente-Attila, Ferenczi Attila-Márton, Kovács Lajos Alpár, Boros Gyula, Körtesi Sándor-Gábor, Brandner Judit-Emőke, Rezi Botond, Iklandi Boglárka, Gnadig István, Fodor Sándor-Venczel, Butean Előd-Béla, Szakács Attila, Sipos Levente, Molnár-Fekete Vivien, Török Attila.

4. Körzeti választmányi tag jelölt: Szántó Lóránt, Szepessy Szabolcs, Ádám-Tanti Bernadett, Hints Miklós Zoltán, Csathó József, Papp Márton-Zoltán, Páczai Örs-Nimród, Kinda Attila, Csíky Eduard-Emil, Pánczél Szilamér-Péter, Suba Lukács, Birtalan István-Balázs, László Zsuzsánna-Enikő, László Róbert, Nemes László, Kelemen Áron, Vajda Gyöngyi-Mária, Vajda Harmat, Márton Zita, Bakos Levente-Attila, Tóth Gergely, Dobos Márton Szabolcs, Farkas Noémi, Bajkó József, Gyárfás János, Ferenczi Attila-Márton, Călu?er Ioan, Gáspár András-Zoltán, László Lóránt, Barabás Annamária, Ferenczi Csaba-Mihály, Kovács Lajos Alpár, Boros Gyula, Péter István, Fazakas Kálmán, Somogyi Beáta, Péter János, Nagy Botond, Szkridon Helén, Fazakas Júlia, Fekete Jenő, Fekete Agneta, Biró Emese, Kovács Iosif, Kovács Margareta, Biró Zoltán-Vilhelm, Körtesi Sándor-Gábor, Brandner Judit-Emőke, Rezi Botond, Boros Csaba-Barna, Mátyás Attila, Hajdú Ildikó, Moldovan Anna-Maria, Böjte Attila, Antal Szabolcs, Iklandi Tünde-Izabella, Ötvös Tetény-Álmos, Szántó Ioan, Győrfi Zalán, Csiki Melinda, Iklandi Boglárka, Gnadig István, Bortos György, Herbeth Norbert-Szilard, Fodor Sándor-Venczel, Bondor László, Plájás Stefan-Petru, Butean Előd-Béla, Nagy-Bari Dorottya, Benő Szabolcs, Szepessy László, Sárándi Tamás, Veres Attila, Püspöki Adél, Törzsök Hunor, Borsos Csaba-Béla, Szakács Attila, Sipos Levente, Ábrám Tibor, Szász Andrea, Pithó Orsolya, Henter Robert-Levente, Incze Tünde, Kolozsvári Szilárd-Attila, Körtesi Alexandru, Biró Zita-Melinda, Kibédi Zoltán, Molnár-Fekete Vivien, Török Attila.

5. Körzeti nem korporatív küldöttgyűlési elektor (választott küldöttgyűlési küldött) – 38 jelentkező.

A tisztújító küldöttgyűlés tervezett időpontja 2021. augusztus 24., a körzeti tisztújítások, valamint augusztus 26. a városi küldöttgyűlés esetében – mindkét esetben az aktuális járványhelyzet és a járványügyi szabályok figyelembevételével.

A körzeti tisztújítások és küldöttgyűlés helyszínéről, illetve kezdési időpontjáról a városi tisztújítási bizottság dönt.

Az RMDSZ Maros megyei sajtóirodája

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató