A vicc szerint az az abszolút idióta, aki felfelé visít a hullámvasúton, a romániai „való világban” azonban van ennél jóval eszementebb cselekedet is. Például az, amikor valaki saját gyártású, mindig csak lefelé és egyre lennebb száguldó szerkezete vezetői üléséből papírgalacsinokkal dobálja a hátulsó székekben remegőket, hátha sikerül kipottyanniuk a szerencsétleneknek egy váratlan kanyarban.
A vicc szerint az az abszolút idióta, aki felfelé visít a hullámvasúton, a romániai „való világban” azonban van ennél jóval eszementebb cselekedet is. Például az, amikor valaki saját gyártású, mindig csak lefelé és egyre lennebb száguldó szerkezete vezetői üléséből papírgalacsinokkal dobálja a hátulsó székekben remegőket, hátha sikerül kipottyanniuk a szerencsétleneknek egy váratlan kanyarban. Pontosan és folyamatosan ezt teszik az „oktatási rendszer” fantázianéven futó, függőleges futamában megállíthatatlan találmány masinisztái. Újabban a jól tanuló, vagy nehéz anyagi helyzetben lévő iskolásokat érintő manőverük keltette fel a média figyelmét. Az új tanügyi törvény 105. cikkelye szerint a diákösztöndíjakat – a szociálist, a tanulmányit, az érdemösztöndíjat, illetve a frissen kieszelt teljesítményi stipendiumot – saját költségvetéséből kell fizetnie annak a közigazgatási egységnek, amelyhez a tanintézet tartozik. Elkerülte volna az ötletgazdák figyelmét a számtalan nehézség, amellyel a polgármesteri hivatalok küszködnek, vagy egyszerűen nem érdekli a „nagyeszű” illetékeseket, hogy egyes településeken annyi az adósság, mint a tenger, és van, ahol már a hivatal alkalmazottainak fizetésére sem futja? Hogyan tudnának újabb anyagi terheket magukra venni a pénztelen falvak, városok? Ha pedig nincs, hát nincs, ahogy eddig az egyes munkálatok kivitelezői, úgy a diákok is hiába számítanak majd a szorgalmukkal kiérdemelt, további fejlődésüket szolgáló, vagy éppen létfontosságú összegekre. Csakhogy ők – a megrendelőben csalatkozott munkáltatóktól eltérően – kiszolgáltatottak, nem szedhetik a sátorfájukat, ha elegük lett a várakozásból. Persze, nem kell minden diáknak elbúcsúznia az ösztöndíjtól, gazdagabb tájakon valószínűleg nem okoz fennakadást a változás, a bukaresti diákok bizonyára ezután is megkapják a várt összegeket. Azokon a vidékeken viszont, ahol még a tanárok ingázását sem tudja fizetni az önkormányzat, egyértelműen hoppon maradnak a tanulók, annál is inkább, mivel jövőben a tervek szerint még kevesebb jut az államkasszából az egyes településeknek. Miért kellett ilyen helyzetben az érdemösztöndíjakra feljogosító médiát 8,50-re csökkenteni, új, még nagyobb összegeket sejtető ösztöndíjformát bevezetni, és ezzel a stipendiumos éltanulók számát növelni? Miért és kinek jó az, ha a „mélyfutamú” hazai hullámvasútról szinte mindenki lepotyog? Talán a legilletékesebbek sem tudják. Csak fütyülnek – akire csak lehet –, és száguldanak.
