2024. december 21., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Születésed története – könyvelőzetes

Magyarországon (és Romániában is) a császármetszések aránya 40 százalék fölött van. A kórházi protokollok elavultak, az aktuális tudományos kutatásokon,  bizonyítékokon alapuló (evidence based) szülések gyakorlata nagyon lassan terjedő szemléletmód. A nők, családok leginkább traumatikus szülésekről számolnak be.

Iszlai Renáta zenész két kisfiú édesanyja. Csibi Boróka vizuális művész két kislány édesanyja. Marosvásárhelyről elszármazott alkotók, akiknek a pályafutása és kettejük barátsága a Művészeti Líceum falai között kezdődött. Meghatározó volt a személyes életútjuk és az alkotói pályájuk során az anyává válásuk. Mindkettejük szülése gyönyörű, háborítatlan otthon szülés volt. (Magyarországon az otthon szülés legális, választható szülésforma, bár nem elterjedt.)

Mély átalakító erővel találkoztak a szülésélményeik során, és ezt az élményt szerették volna átfordítani egy nagyobb, közös ügyért az alkotásaik által, hogy a szépen megélt történetek is napvilágot lássanak. 

Reni és Boró a Születésed története című könyvön dolgoznak. Ebben a könyvben Reni éneklős szülését írja le, és kíséri a könyvhöz tartozó hanganyaggal. Boró pedig megfesti a saját történetét. Így két történetet követhetünk végig, ahol felnőtt olvasóknak mesélnek a vajúdás belső rétegeiből. A képi világ motívumrétegei, a szöveg mágikus tere és érzékletessége a szülés ritmusát lekövetve a reálistól az absztraktig halad, az eufóriát és a halálfélelemmel való szembenézést sem megkerülve.

A könyv szerkesztése az alkotás harmadik pillére, hiszen bravúrosan teremti meg a könyv ritmusát, a két történet homogenitását, így a könyv egy magas minőségű, érzelmekre és érzékekre ható élményt hagy maga után.

A könyv megjelenésével az alkotók azt szeretnék hangsúlyozni, hogy a szüléstörténetek elmesélése, kihangosítása gyógyító élményként hat. Minden szüléstörténet számít, akár kedves, akár traumatikus eseményként maradt meg. Mert ha mesélünk róla, elindulhat a feldolgozás útján, és gyógyult élményként ismét erőt meríthetünk belőle.

Ha pedig még előttünk áll a családalapítás, akkor feltehetjük azokat a kérdéseket, hogy számunkra hogyan a legbiztonságosabb érzés, hogyan a legönazonosabb szülni, és erre hogyan tudunk készülni, hol van rá lehetőség? Ugyanakkor a születés témája minden ember témája. A könyv nemcsak az anyáknak szól, hanem azokat is megszólítja, akiknek nem adatik meg a szülés élménye, de a születés témáját a saját önismereti útjuk során integrálnák. Vagy apaként kíváncsian néznének bele a vajúdás érzelmi, mentális terébe. 

A könyv köré közösségi események szerveződnek. Koncertek, kiállítások, beszélgetések mellett szülésfeldolgozó csoportfoglalkozással is jelen vannak az alkotók. Hosszú évek óta dolgoznak a könyvön. A kiadók nagy része nem vállalta a téma kockázatossága és a festmények miatti különleges könyvészeti eljárás költségei miatt.

Így magánkiadásban szeretnék kiadni. Ehhez most közösségi gyűjtést szerveztek, amely a brancskozosseg.hu – Születésed története – könyv születik kampánya alatt előrendelhető, támogatható. 

További információk, kulisszák a Születésed története Facebook- oldalon. A szerzők Marosvásárhelyen szerdán 18 órától a PerinatArt székhelyén (Forradalom utca 19. szám) tartanak könyvbeharangozó beszélgetést, személyes találkozást, ahová elviszik a könyv alapját szolgáló festményeket is. 

Iszlai Hajnal


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató