Már amikor a gazdasági vonatkozású tárcákat a Félix magát konzervatívnak becéző csapatának adták a kormányalakításkor, lehetett sejteni hogy ebből sok jó nem származik. Fel is élesztették hamvaiból az egyszer már százezernyi kisvállalkozást kipusztító átalányadózás ötletét, amit tán az év második felében vezetnek be újra.
Már amikor a gazdasági vonatkozású tárcákat a Félix magát konzervatívnak becéző csapatának adták a kormányalakításkor, lehetett sejteni hogy ebből sok jó nem származik. Fel is élesztették hamvaiból az egyszer már százezernyi kisvállalkozást kipusztító átalányadózás ötletét, amit tán az év második felében vezetnek be újra. Addig is telik közönségdíjas kabaréba illő balfácánkodásra. Mint a kedden egy mezőgazdasági témájú konferencián felszólaló szakminiszter, aki elővette a statisztikákat, és látta azokban, hogy az ország mezein és kertjeiben több zöldség és gyümölcs terem a hazai fogyasztási szükségletnél. És arra ébredt rá, hogy a hazai termények egy része „elvész valahol”, mert export alig van, viszont a boltok polcain túlnyomórészt importáruval találkozunk.
Fizikából sem lehetett jeles az illető, mert akkor tudná, hogy az anyag nem vész el, csak átalakul. Méghozzá úgy, hogy az itteni gazdálkodó vagy ismerősi körben, vagy a piacon egyénileg tudja értékesíteni az áruját, mert a nagy forgalmat lebonyolító áruházláncok beszerzői messze elkerülik. A multik nagyáruházaiban itthoni termék csak hellyel-közzel van, akkor is csak a vállalkozó reklámcélú megfontolásából, korántsem azért, mert a választói sorsával törődő politikum szabná ezt neki feltételként.
Az ilyen „szakiknak” kellene a döntéshozói pozíciókból kiveszni. Mert a termények tüneményes elillanásának szemlézése helyett a miniszternek például egy törvénytervezetet kellett volna letenni a konferenciaasztalra, amely korrigálná a helyzetet. Az lenne a dolga, bár már az se rossz, ha a statisztikákat látva leesett neki, hogy vannak gondok a birtokon.
Felelősségük tudatában levő politikusok olyan szabályokat alkottak volna jó néhány éve, amelyek azzal a feltétellel engedték volna meg a multik terjeszkedését, hogy ezek helybeli árut vásároljanak fel. Mindenki jobban járhatna úgy, a gazdáktól a kereskedőn át a fogyasztóig. És tulajdonképpen még most sem késő változtatni a szabályokon. Csak felkészült, a választóik érdekeiért harcot is vállaló döntéshozók kellenének hozzá, mert a multikat megregulázó kormányokat az uniós bürokraták sem kedvelik, elég csak eggyel nyugatabbra nézni ennek megállapításához. Brüsszelből pedig biztos nem fognak olyan szabályt tollba mondani a regáti bólogatójaniknak, amely a gyarmati kistermelő és kereskedő érdekeit védené a multival szemben. De amíg a választottaknak leesik a tantusz, a kisvállalkozói szférában addig is lehet szövetkezni az érdekek védelmében, mint ahogy dicsérendő példaként megjelentek már a hazai termelők áruit forgalmazó áruházak is.
