2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Szász Gábor Albertet messze elkerülte a gazdasági válság. A görgényüvegcsűri asztalos húsz éve dolgozik a műhelyben, amelyet édesapjától vett át, a fával való munka szeretetét azonban még távolabbról, ács nagyapjától örökölte.

Fotó: Nagy Tibor


Szász Gábor Albertet messze elkerülte a gazdasági válság. A görgényüvegcsűri asztalos húsz éve dolgozik a műhelyben, amelyet édesapjától vett át, a fával való munka szeretetét azonban még távolabbról, ács nagyapjától örökölte. Albert bútorokat, nyílászárókat, kapukat készít megrendelésre, ottjártunkkor éppen Medgyesről tért haza, ahol egy kétszáz éves főtéri szász ház kapuját kellett reprodukálnia.

– Két-három éve innen és Bukarestből jön a legtöbb munka. Azok, akiknek már dolgoztam, az ismerőseiknek is ajánlanak, most is öt hónapra van rendelésem. Olyan emberek kérnek fel különböző munkákra, akiknek nincsenek anyagi nehézségei. Az elmúlt években egyáltalán nem csökkent a megrendelőim száma – mondja a tekintetében, mozgásában csupa lendület férfi, majd azt is elárulja, hogy bizony nem két lejbe kerül ez a munka, a fenyőfa ablakkeret négyzetmétere 100-120 eurónál kezdődik, de ennél olcsóbban nem vállalhatja, hiszen a nyersanyag is drága.

– Tudják az emberek, hogy pontos munkát végez, megbíznak benne – teszi hozzá a felesége, Teréz, a görgényüvegcsűri előkészítő és első osztályos gyerekek pedagógusa, miközben betessékel takaros, tágas, nyugalmat árasztó otthonukba. Mosolygós legényke csatlakozik hozzánk, Szászék kisebbik fia, a 13 éves Róbert, aki az üvegcsűri iskola hatodik osztályába jár, de gondolatban már bátyja helyén, a Bolyai líceum természettudomány szakán tanul. Gábor, a nagyfiú, idén érettségizik, Kolozsvárra készül egyetemre, architektúrára – mondják a szülők. Hangjuk elárulja, ebben a házban nem átutazó vendég a boldogság és a béke.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató