Az asszimilálódásnál már jobb a „gettó”
Mi is a gettó? Fellapozok egy régi lexikont. „Ghetto, zsidó városnegyed. A középkori zsidó üldözések óta a zsidók félelemből önként, majd hatósági kényszer folytán külön, rendesen elzárt utcákban, városrészekben laktak, melyek sok helyen, a legújabb időkig megmaradtak. Rendesen egészségtelen, túlzsúfolt fészkek.”
A zsidó népet több mint két évezreden keresztül a zsinagóga és adott történelmi körülmények között a gettó tartotta meg, a világnak nem kis csodálkozására.
Sietek ezt leszögezni, mielőtt reflektálnék Brassai Zsombornak a május 17-i lapunkban közölt szavaira, melyek a következők voltak: „Nem hiszem, hogy a gettósítás – az, hogy önálló magyar iskolákban, kulturális intézményekben és különféle szerveződésekben gettósítjuk magunkat – lenne a helyes marosvásárhelyi magyar stratégia.”
Mi is a gettó? Fellapozok egy régi lexikont. „Ghetto, zsidó városnegyed. A középkori zsidó üldözések óta a zsidók félelemből önként, majd hatósági kényszer folytán külön, rendesen elzárt utcákban, városrészekben laktak, melyek sok helyen, a legújabb időkig megmaradtak. Rendesen egészségtelen, túlzsúfolt fészkek.”
Tehát védekező tömörülés. Ugye, ez már másként hangzik, és amennyiben kikapcsoljuk a gettó pejoratív kicsengését és hajdani túlzsúfolt fészek mivoltát, akkor mint stratégiát nyugodtan elfogadhatjuk. Mert kultúránk, iskolaügyünk és nemzeti megmaradásunk tétje forog itt kockán.
Egyébként az erdélyi szászok is városaikban, zárt közösséget alkotva tudtak megmaradni mindaddig, amíg le nem írták saját magukat.
Mert a többségi nemzet fiaival a mindennapi élet és a munka területén szorosan együtt élünk. Jó szomszédságban és sok esetben még barátságban is. Aki pedig a nemzeti kulturális tömörülésünket összekeverni szándékszik valamiféle társadalmi szeparatizmussal, azt rossz szándékkal és ellenséges indulattal teszi.
Mi öregek jól emlékszünk arra az időre, amikor a kultúránkat, nyelvünket és nemzeti öntudatunkat pontosan ilyen mondvacsinált ürüggyel repesztette szét a magyarellenes nacionalista kommunizmus. Pl. egy Arany János-szavalóestet társítani kellett Eminescu verseinek programba iktatásával. Vagy Kodály Zoltán csak Enescuval mehetett. Úgyannyira, hogy aki ezt ellenezte, arra rányomták a szeparatista elhajlás politikai billogát. Ez pedig tartalmában teljesen azonos a gettósodás megbélyegző fogalmával és vádjával.
Nem jó a minket nemzetiségünkből kiforgatni akarók szájába sípot adni!
Én úgy vélem, hogy Brassai Zsombor jó szándékkal, de nem teljesen átgondolva tette az említett kijelentést, és a mi szeretetből fakadó javításunkat ugyanilyen szeretettel fogadja. Mert ő is jól tudja, hiszen ismeri a Noé bárkája keresztyén szimbólumát, melyre nyugodtan kimondhatjuk, hogy az „első gettó” volt, a MEGMARADÁSÉRT. Jézus tanítványainak zárt testvéri közössége a missziói parancs elhangzásáig szeparatista gettósodás lett volna?! Mennyire iránymutató ebben a kérdésben Krisztus Urunknak a tanítványokért mondott könyörgése: „Atyám, nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól”.
Én ezt – a témának megfelelően – a következőképp értelmezném az erdélyi magyarságra: Atyánk, Te itt helyezted el a mi kenyerünket e világban, és kérünk, hogy tarts meg minket anyanyelvünkben, kultúránkban, templomainkban, iskoláinkban, melyekért, ha kell, vállaljuk a „gettó” összetartó erejét is.
Egyébként hálás vagyok Fülöp Gézának, hogy – a groteszk műfajt választva – élesen helyezte reflektorfénybe ezt a kérdést. Ugyanígy köszönöm szépen Bodolai Gyöngyinek, hogy a „gettó” vádját visszautasítva, aprópénzre váltva adta értésünkre, hogy miről is van szó.
Nagy Géza nyugalmazott volt sáromberki lelkész
