2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Földút helyett aszfaltúton lehet ezután közlekedni a Teremiújfalu és Fintaháza közötti községi út két kilométeres szakaszán. Az uniós pénzből végzett beruházást őszig kell befejeznie a kivitelezőnek.

Fotó: Nagy Tibor


Földút helyett aszfaltúton lehet ezután közlekedni a Teremiújfalu és Fintaháza közötti községi út két kilométeres szakaszán. Az uniós pénzből végzett beruházást őszig kell befejeznie a kivitelezőnek.

Iszlai Tibor polgármester elmondta, lehetőség adódott pályázni uniós alapokra, az árvíz sújtotta utak korszerűsítésére, a szóban forgó földút egy részét pedig két évvel ezelőtt elmosta a víz. Több alkalommal is próbálkoztak pályázat útján felújítani ezt a szakaszt, végül negyedszerre sikerült. A versenytárgyalásra a tavaly került sor, amit a Geiger cég nyert meg az 1 millió 600 ezer lejes árajánlatával. Ez a községre nézve előnyös, ugyanis a folyamatban lévő csatornahálózat-kiépítést is a Geiger végzi. Az útaszfaltozást idén kezdték el, a határidő, ameddig be kell fejezni a munkálatot, idén október. A cég jó ütemben halad, a beruházás már félig elkészült, viszont pénz még nem érkezett, ugyanis ehhez Gyulafehérvárról szükséges egy jóváhagyás, amire már jó ideje várnak.

A szennyvízhálózatra akadozva érkezik a pénz

A szennyvízhálózat kiépítését az elmúlt év végén kezdték el, de az időjárás miatt keveset tudtak dolgozni, így idén áprilisban fogott teljes gőzzel a munkának a licitet megnyerő Geiger cég. A beruházás mind az öt települést érinti, viszont ahhoz, hogy egyetlen falu se maradjon ki, mindenik településen néhány mellékutcát (50-60 házat) kihagytak a projektből. Más lehetőség nem volt, hogy beleférjenek a pályázati keretbe, és a szennyvíztisztító állomás megépítését is bele tudják foglalni. A munkálatot Nagyteremében és Teremiújfaluban kezdték, a rendszert működőképessé teszik, majd utólag rácsatlakoztatják a többi települést is. A polgármester hangsúlyozta, a településenként kimaradt 50-60 ház lakóiról sem feledkeztek meg, hamarosan elkészítik a hálózat bővítési tervét, és amint adódik lehetőség, erre is pályázni fognak. A csatornahálózat kiépítésére a Környezetvédelmi Alaptól nyertek finanszírozást, a községre 25 százalékos önrész hárul. Az önrészként előírt összeget bele is foglalták a helyi költségvetésbe, viszont a Környezetvédelmi Alapra háruló rész bizonytalan. – Azt mondták, hogy nincsen pénz, de a május végéig elvégzett munkálatokat kifizetik. A Geiger május végéig 1 millió 400 ezer lej értékben dolgozott, ezért reméljük, hogy idén ezt törlesztik – mondta a polgármester.

  

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató