2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Fiúk és apák egyaránt kedvenc akciófilmjük főhősének érezhették magukat szombat délelőtt a somostetői sétányon. A Honvédelmi Minisztérium helyi alakulata A katonaság támogatja a romániai gyermekeket országos program keretében első alkalommal lepte meg június elseje ünnepeltjeit.

Fotó: Nagy Tibor


Fiúk és apák egyaránt kedvenc akciófilmjük főhősének érezhették magukat szombat délelőtt a somostetői sétányon. A Honvédelmi Minisztérium helyi alakulata A katonaság támogatja a romániai gyermekeket országos program keretében első alkalommal lepte meg június elseje ünnepeltjeit. A látogatók nemcsak a kiállított fegyvereket vehették kézbe, de még a harckocsira is felmászhattak, aki pedig bevetésre kész katona szeretett volna lenni, máris jelentkezhetett az átváltozást elősegítő arcfestésre.

– Nem áll szándékunkban a katonai pálya felé terelni a fiatal generációt, és természetesen megijeszteni sem szeretnénk senkit, ez a nap kimondottan a gyerekek szórakoztatásáról szól – foglalta össze a rendezvény lényegét Danciu Dorel, a marosvásárhelyi katonai alakulat szóvivője.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató