2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Élménytábor

Az Angyalok a Városban Egyesület kezdeményezésére idén először szeptember 3. és 5. között a Bucsinon szerveztek élménytábort a Szent Erzsébet Társulás gyerekotthona huszonnyolc lakójának. A tábort az egyesület elnöke, Kovács Lajos-Alpár és Baranka Katalin alelnök vezette. A táborszervezésben a tevékenységek vezetésében Simon Ildikó és Portik Lukács Ferenc is segített. 





– Célunk az önismeret, a közösségbe való beilleszkedés erősítése volt. Ezeket különböző foglalkozásokkal, szerepjátékokkal próbáltuk elérni. Mi is aktívan részt vettünk a tevékenységekben, oktattunk, baráti jó tanácsot adtunk, volt, amikor csak szemlélődtünk, és tőlük is tanultunk – mondta Kovács Lajos-Alpár. 
Az események során volt filmvetítés, tábortűz is. A vasárnapi ünnepi szentmisét a Szent Erzsébet Társulás vezetője, Bakó Béla Pál római katolikus (Ferenc-rendi) szerzetes tartotta. Ezután a gyerekek vetélkedőkön vehettek részt, különböző téren megcsillanthatták tehetségüket. 
– Úgy érezzük, hogy célunkat elértük, a gyerekek felszabadultak, mosolyogtak, jól érezték magukat. Az életben a legfontosabb értékek: a hit, a család, a barátság, a szeretet, a testvériség, ezt próbáltuk átadni nekik. A legszebb élményem az volt, amikor az asztalt körülültük, énekeltünk, imádkoztunk. De ugyanilyen jók voltak a reggeli beszélgetések, amikor folyamatosan megnyíltak a gyerekek, sorsokról beszélgettünk, és arról, hogy miként segíthetnek önmagukon és másokon, hogy leküzdjék majd az élet nehézségeit – mondta Baranka Katalin. 




Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató