Azt mondta a minap az egyik helyi politikus, hogy meghalt egy álom. És ki is fejtette, melyik volt az a számára szép álom, amely szertefoszlott, meghalt. Nem más, mint az, hogy a marosvásárhelyi orvosin be akarják vezetni a különálló magyar tagozatot. Az ominózus kijelentés éppen március 20-án hangzott el.
Azt mondta a minap az egyik helyi politikus, hogy meghalt egy álom. És ki is fejtette, melyik volt az a számára szép álom, amely szertefoszlott, meghalt. Nem más, mint az, hogy a marosvásárhelyi orvosin be akarják vezetni a különálló magyar tagozatot. Az ominózus kijelentés éppen március 20-án hangzott el. A kampányban levő politikus – természetesen nem egyedülálló eset, hiszen mindegyikük, pártállástól, színezettől vagy doktrínától függetlenül, erre hajt rá – kellőképpen borongós képet vágva „elevenítette” fel 1990. március 20-át, amikor, mint mondta, hasonló jelszavakat hallott az orvosi egyetemmel kapcsolatosan, amely szerinte akkor sem volt egyéb, mint ahogyan most sem más egyesek „túlzott pretencióinál”.
Ugyancsak ábrándosan a semmibe bámulva tette fel a szónoki kérdést: vajon megismétlődhet a történelem? Majd arról kezdett beszélni, hogy ő maga meg a pártja soha nem fogja megengedni az „etnikai szegregációt” vagy, hogy szerinte az oktatással beszélő viszonyban sem levő „alkotmányellenes igények” miatt valakik megbontsák a románok és a magyarok közötti harmóniát.
Az említett politikus, miközben a múltat idézte, nagyvonalúan elfeledkezett arról, hogy az egész március 17-én kezdődött, amikor egyetlen magyar felirat miatt vadultak meg egyesek, s kiáltottak halált a magyarokra. Arról sem szólt egy szót sem, hogy március 20-át március 19-e előzte meg, amikor a leitatott, vasvillás, fejszés Görgény-völgyieket – azóta sem derült ki, hogy kik – teherautókkal hozták be Marosvásárhelyre, hogy megvédjék úgymond a románokat, akiket állítólag itt gyilkoltak a magyarok. Bizonyára a szelektív amnézia miatt „felejtette el” azt is, hogy a véres események után kizárólag magyarokat és cigányokat vontak felelősségre és börtönöztek be.
Tényleg meghalt egy álom? Hiszen huszonkét évvel ezelőtt azt álmodtuk, hogy a diktatúra sötét évei után, ha egy kicsit nehezen és kissé vérszegényen is, de nálunk is szárba szökken a demokrácia, egyenlő jogú állampolgárai leszünk ennek az országnak, visszakapjuk a kommunizmus idején elrabolt jogainkat, iskoláinkat, szobrainkat, utcáinkat.
Ez volt tehát az álom. A valóság kissé másként fest: sikerült ugyan néhány dolgot elérni a kisebbségi jogok terén, viszont ha azt nézzük, hogy éppen ezekben a napokban gyűlésezik Marosvásárhelyen a román diákliga országos föderációja, illúzió lenne azt hinni, hogy azért fognak tüntetni: adják meg a magyar tagozatot, mert a magyar diákoknak is ugyanolyan jogok járnak, mint nekik. Nem. Ők saját diáktársaik ellen lépnek fel nem mindennapi vehemenciával.
