Kitörő boldogsággal jelentették be szerdán éjjel, hogy Romániának sikerült a Bechtel céggel kötött szerződést felbontania. Hogyne örültek volna, hisz az Erdélyt átszelő autóút a régió fejlődését, s a magyarországi autóutakhoz csatlakozva a nemzetközi vérkeringésbe való bekapcsolódásunkat jelentette volna.
Kitörő boldogsággal jelentették be szerdán éjjel, hogy Romániának sikerült a Bechtel céggel kötött szerződést felbontania. Hogyne örültek volna, hisz az Erdélyt átszelő autóút a régió fejlődését, s a magyarországi autóutakhoz csatlakozva a nemzetközi vérkeringésbe való bekapcsolódásunkat jelentette volna. Pontosan azt, amit Bukarestben soha nem akartak. Az erdélyi autópálya csak taktikai célokat szolgált, s amikor a célok megvalósulni látszottak, ejtették az ügyet. Az amerikai céggel a Năstase-kormány idején köttetett meg a szerződés, s abban, hogy a pálya magyarlakta területeket érintsen, fontos szerepe volt a szociáldemokrata kormányt támogató RMDSZ-nek és a Meggyesi-kormány lobbijának is. A legfontosabb ütőkártya azonban Románia NATO-tagsága volt. Mivel a nagy munkát versenytárgyalás nélkül készültek egy egyesült államokbeli cégre bízni, Brüsszelben elutasítóan viszonyultak a támogatásra vonatkozó román kéréshez. Érthető, hisz az unió érdekei azt diktálták, hogy az EU-hoz való csatlakozásunk után nyugat-európai cégek kapják meg a munkát, amelyre támogatást is ígértek a kohéziós alapokból. Az előrehaladott tárgyalások mellett a pillanatnyi érdek fontosabbnak látszott, s 2003-ban aláírták a szerződést a kezdetben 3,4 milliárd euróra taksált 410 kilométeres autóút megépítésére, amit 2,2 milliárd euróért 2012-re vállalt a Bechtel. Az amerikai nagyvállalat egyébként számos fejlődő országban végzett jelentős munkálatokat, amelyekhez hitelt is szerzett, de mivel az érintett országok képtelenek voltak a kölcsönt törleszteni, sikerült őket az amerikai érdekszférába vonni. Romániai vállalkozásuk nem járt teljes sikerrel. Bár megkapták a munkát, a kormány lemondott a hitelről, vállalva, hogy költségvetési forrásokból finanszírozza a pálya építését. És itt meg is bukott az ügy, ami a NATO-tagság elnyerése után fontosságát is elveszítette. A nagy felbuzdulás nyomán, amikor 2.300 személyt alkalmazott a Bechtel, s az út körüli falvak férfinépsége munkához jutott, a telektulajdonosok pedig szép összegekhez, hamarosan elkezdődött a huzavona. Minden elkövetkező kormánynak – amely nemhogy a munkálatokat, de a Bechtel egyre agresszívabb követeléseit (késedelmi kamatok, kártérítés ) sem tudta fizetni – az erdélyi autópálya egyre nagyobb púp volt a hátán, a nacionalistáknak pedig állandó ürügy a kötekedésre. A Tăriceanu-kormány idején egy évre le is álltak az építéssel, s 2006-ban egy módosított szerződés alapján kezdték újra. A Boc-kormány szorgalmazására, választási célokból a Gyalu – Torda közötti szakasz, majd egy év múlva a Torda – Aranyosgyéres közötti tíz kilométer is elkészült. A fogadást kötött tévésztárnak pedig pávatollal az ülepén kellett sétálnia Bukarest központjában. Csakhogy a kampány lejárt, s az újratárgyalások során egyre csökkent a megépítendő szakaszok száma. A Ponta-kormánynak pedig, amelynek nem Erdélyből került ki a fő szavazótábora, sikerült felbontania a szerződést, mivel a Bechtel türelme is elfogyott közben. Az ügyben mindkét fél próbált zsarolni, a megfélemlítés különböző eszközeit vetették be, vizsgálódott a DNA, lemondtak a tervezők, leállt a munka, míg végül a 6,9 millióra lealkudott kilométerenkénti ár szinte a háromszorosára duzzadt. A csúsztatások itt sem hiányoztak, a szállítási minisztérium által megállapított kilométerenkénti 3,8-tól 5,9 millió euróig terjedő árak nem tartalmazták a hidakat, viaduktokat, letérőket és egyéb szükséges munkálatokat. Európai viszonylatban vannak ennél sokkal magasabb, 36 millió eurós kilométerenkénti árak is, a felszíni formáktól, a körülményektől függően.
Az eleve kudarcra ítélt, csalinak használt vállalkozás romjain nekünk itt, Erdélyben nincs okunk örömre, hisz az EU válaszként a történtekre a Nagyszeben–Arad közötti szakasz megépítését támogatja. Mi pedig araszolgathatunk a tiltótáblákkal teletűzdelt forgalmas E-60-ason, nappal a lesben álló radarkocsiktól, éjszaka az agresszív teherautó-soroktól tartva, s az elkészült 62 kilométeres pályaszakasz csupán a bosszantásunkra szolgál. Hiú remény, hogy jönnek majd a kínaiak, természetesen a munkásaikkal együtt, mert bármennyire igénytelenek és szorgalmasak legyenek, a késedelmesen vagy ki sem fizetett pénzekért ők sem fogják az erdélyi autósztrádát befejezni.
