2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

  Learatott mezők,

 gyümölcsöt érlelő fák…

 Erdőt-mezőt szelíd sejtés takar már:

 izzik, tüzel, mosolyog... mégis, mégis

 hamarosan búcsúzik a magyar nyár.

 

 Búcsúzó nyár-végbe lépünk szeptember utolsó hetében. Túrmezei Erzsébet versével búcsúztatom a nyarat.


 Még osztogatja ajándékait.

 Még búcsúcsókja is gyümölcsöt érlel.

 

 Bár búcsúznánk majd mi is, mint a nyár:

 mosolyogva... szőlővel, lágy kenyérrel!

Még zöld mezőben játszik a két érő körte is

 

 Csak egy-két nap, és a sötétség meg a világosság örökös harcában az utóbbi húzza a rövidebbet. Szeptember 24-én az éjszaka hossza tavasz óta először haladja meg a nappalét. E fordulópont körül minden emléknap jelentőségteljes. Szeptember 22-én ülte meg a régi katolikus egyház kedvelt szentjének, Móricnak a neve napját. Mauritius katonaszent volt, Róma keresztény hitű thébai légiójának parancsnoka. Galliában, 287-ben, császári parancsra végezték ki hitéért összes katonájával együtt. Az olasz és a német reneszánsz művészeinek kedvelt modellje volt. Szerecsenként ábrázolják – görög mauron = „fekete”. A sötét bőrű Móric katonatársával, az aranyhajú Györggyel párban áll. György a világosság győzelmét hirdeti, Móricnál bőrének színe és vértanúságának időpontja ad naptári értelmet a thébai légió értelmetlen halálának.

 

Szőlőhegy (...) – mint írjam le néktek,

hogy megmaradjon bennetek a kép?

Hálókabátban álló vén színészek

a völgyi út mentén a jegenyék.

Asztal, kenyér, rózsás bor meggyszín éggel,

sötét rögök, rézgálic venyigék –

s most add az őszi alkony két színéhez

a bor s a rózsás szőlő egy színét.

 

 A 113 évvel ezelőtt, 1910. szeptember 22-én született Faludy György 1946-ban megfogant kérdése (Szőlőhegy, ősz) az enyém is. Hogyan tudnám leírni hűségesen az őszt? Talán úgy, ahogy az Őszt – Faludy György átköltésében – Szergej Alekszandrovics Jeszenyin leírja:

 

A galagonyabokrok közt, a szakadék szélén

most sörényét fésüli az ősz, e vörös kanca.

Jó messzire, a folyó partját őrző töltésnél

is hallatszik még csengő patkói kékes hangja.

A szellő, mint szelíd pap, csak éppen félrehajtja

a lombot az országút mentén, térdre esik

a kőrisfa elé és végigcsókolja rajta

a láthatatlan Krisztus rőt, üszkös sebeit.

 

 Vagy talán úgy, ahogy Faludy Georg Trakl Gyönyörű ősz ígéretét tolmácsolja:

 

Hatalmasan jön az év vége:

a fák gyümölcse, aranyló bor,

s az erdőség körötted: kóbor

magányod társa, menedéke.


A gazda így szól: minden jól van.

Az estharang oly hosszan, lágyan

bong, hogy felvidulsz. Madárszárnyak

integetnek elutazóban.


Áldozz a szende szerelemnek!

Egy csónak a folyón lecsorgat,

útján festménybe olvad –

majd eltűnik. Megtért a csendhez.

 

Két csónak megtér a csendhez


 Az Európai Unió szeptember 22-re autómentes világnapot hirdetett meg még negyed századdal ezelőtt. Az esemény célja, hogy felhívja a figyelmet a motorizáció és az elavult közlekedésszervezés által okozott súlyos környezeti és egészségi problémákra. Igaz ugyan, hogy egyre inkább haladunk a helyileg kisebb szennyezést okozó elektromos meg hibrid autók korszaka felé, de magát az autó környezetszennyező hatását kellene korlátozni. Azzal is, hogy minél többen lecserélnék, amikor csak lehet, az autót (kelet-ázsiai minta szerint) kerékpárra, akár – nem motormeghajtású – rollerre.

 A csillagászati ősz szeptember 23-án kezdődik. A Nap látszólagos útja a Baktérítő felé távolodik az Egyenlítőtől, sugarai egyre laposabb szöget zárnak be a földtengellyel. Ezért az északi féltekén rövidülnek és hűlnek a nappalok. A meteorológiai ősz Európában már szeptember elején beköszönt. A régi kelták és a kínaiak viszont már augusztus elején megülték az ősz kezdőünnepét, náluk az őszi nap-éj egyenlőség napja az évszak zenitje, annak eszmei közepét foglalta el. A kínai naptárban például az ősz augusztus 7-én kezdődik, és november 6-ig tart, s az őszpont az évszakot majdnem pontosan kétszer másfél holdhónapra, 46, illetve 44 napra osztja. A kínai és japán őszt a krizantémünnepek aranyozzák be. Ez a virág, melyet Európa csak a XVIII. század végén ismert meg, a japánok és kínaiak „őszi rózsája” volt.

 230 évvel ezelőtt, 1793. szeptember 23-án született Raffelsberger Ferenc térképmetsző, kartográfus. 1820-ban lépett a bécsi postahivatal szolgálatába. Postatisztként végigutazta egész Európát, postatérképeket készített. Új technológiát talált fel a térképek sokszorosításához: a tipometriát, amelynek lényege, hogy a hegyek, vizek, utak jeleit kisebb darabokból, elemekből állítják össze a szedésnél. Eljárását szabadalmaztatta, és Bécsben külön intézet alakult az új módszer alkalmazására. Jelentős munkái: Európa, Kis-Ázsia és Észak-Afrika általános térképe, valamint a Monarchia hatkötetes általános földrajzi lexikona. Tucatnyi magyar vonatkozású térképet is készített. 

 A szűz havát szeptember 24-ével a mérleg hava követi a sorban. A hónap ura, a Mérleg jegy már régen nem fedi a hasonnevű csillagképet, mindazonáltal ez utóbbi ma is az őszi nap-éj egyenlőséget követő hónapot szolgálja jelképeivel. A szóban forgó csillagkép (latin Libra) halovány, jelentéktelen négyszög, viszonylag későn, az Kr. e. utolsó századokban lett önálló csillagzatként az állatöv része. A görögök korábban a Skorpió csápjainak nevezték. A Mérleg képe – kétkarú eszközről lévén szó, amellyel serpenyőit egyensúlyba hozva mérnek – az őszi nap-éj egyenlőséget, a világosság és a sötétség egyensúlyát jelképezi. Előszeretettel ábrázolták a szomszédos Szűz kezében a kozmikus rend, igazságszolgáltatás szimbólumaként, de tarthatta férfialak is: Mokhosz például, a súlyok mondabeli feltalálója, vagy Héphaisztosz, akit a Mérleg készítőjének hittek, és olümposzi védnökének tettek meg. A rómaiak a naptárújító Julius Caesar alakjával társították, a hízelgő Vergilius viszont a rendteremtő Augustus égi képmásának tette meg a Mérleg tartóját, a császár ugyanis épp szeptember 23-án született.

 Az égi kitekintő után most néhány strófa erejéig – Kormos István Szeptemberében járunk – szemléljük meg ez őszi világot a mező ciripelő hada, a tücskök szemszögéből:

 

Gyászol három hangyaboly,

cincognak a tücskök,

kék ködnek nézik az eget,

zöld ködnek a füstöt.

Szaladnak a füvekhez,

elszáll a fű délre,

kukoricazászlón lobog

üszög feketéje.

Boglyaszállás fölrepül,

a fák messze úsznak,

tücsökcirr ördögszekéren

panaszol az útnak.

Megadják mind magukat,

sárgöröngyre ülnek,

sírnak-rínak s kis öklükkel

gyöngykönnyet törülnek.

 

 Szeptember 24. a fehér kendő napja. Az ősi Grúziában a férfiak befejezték a háborúskodást, ha a nők közéjük dobták fehér kendőjüket. 1993 szeptemberében Sziko Dolidze grúz filmrendező felhívással fordult az asszonyokhoz: a nők a maguk eszközeivel vegyék fel a küzdelmet a háború ellen. A felhívásra több ezer nő vonult ki fehér kendőben, így lett e nap a fehér kendő, a megbékélés napja. Ábránd csupán, de jó lenne, ha Ukrajnában is, Örményországban is hatásos lenne az idén a nemzetközi fehér kendő napja.

 A távoli tájakról térjünk vissza a Kárpát-medencébe!

 „Egy hegylánc közepén keresztültörve tetejéről talapjáig, négy mértföldnyi messzeségben; kétoldalt hatszáz lábtól háromezerig emelkedő magas, egyenes sziklafalak, közepett az óvilág óriás folyama, az Ister: a Duna.

 A ránehezülő víztömeg törte-e magának e kaput, vagy a föld alatti tűz repeszté kétfelé a hegyláncot? Neptun alkotta-e ezt, vagy Volcán? Vagy ketten együtt? A mű Istené! Ahhoz hasonlót még a mai istenutánzó kor vaskezű emberei sem bírnak alkotni.

 Az egyik isten keze nyomait hirdetik a Fruska Gora hegy tetején elszórt tengercsigák kövületei, a Veterani-barlang ásatag tengerlakó saurusai; a másik istenről beszélnek a bazaltok a Piatra Detonatán; a harmadikat, a vaskezű embert hirdeti a sziklába vágott hosszú padmalypart, egy országút, melynek boltozata is van; az óriási kőhíd oszlopmaradványai, az emléktábla a szikla oldalába domborműként vésve, s a meder közepébe vágott százlábnyi széles csatorna, melyen nagyobb hajók járhatnak” – így írta le a Vaskaput Jókai Mór Az arany emberben.

 127 évvel ezelőtt, 1896. szeptember 27-én nyitották meg ünnepélyes keretek között a Vaskapu csatornát. Aztán 1964–72 között megépítették a vaskapui duzzasztógátat – a legnagyobb völgyzáró gátat a Dunán, s víz alá került a régi Orsova, Ada-Kaleh, s velük együtt egy világ süllyedt örökre a Duna habjaiba.

 Mikor e sorokat írni kezdtem, kedves Olvasóm, még 

 

Zöldellő az erdő,

üde zöld a táj,

mosolyog a felhő,

minden csupa báj.

Zöld mezőben játszik

a nyúl meg az őz,

semmiből se látszik,

hogy közelg az ősz.


Lent a faluvégén

gólyafészek áll.

Ott kering az égen

fent a gólyapár…

Én is így kószálok

a kék ég alatt,

míg majd hazaszállok,

s minden itt marad.


Van még sok barátom;

– lombos a faág…

Kisfiamat látom;

– nyílik a virág,

Örömünk se szűnik,

csak az óra jár,

s szemünkbe se tűnik,

hogy múlik a nyár.

 

 Hanem míg megjelennek e sorok – hívom segítségül Nyár utolján Mike Károlyt – tán már

 

Elsárgul a zöld is,

elhull a virág,

elmúlik e Föld is,

el ez a világ.

fárad már lábam;

– jő a lombhullás(...)

 

Maradok kiváló tisztelettel.

Kelt 2023-ban, a csillagászati ész kezdetén


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató