2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A járványügyi korlátozások alól mentesülnek

Az országos járványügyi operatív testület 94-es számú, járványügyi korlátozásokat szabályozó határozatával kiegészítette a Hivatalos Közlönyben megjelent 1161-es számú kormányhatározatot, amelyben pontosították a sürgősségi ügyintézéseket és a szociális szolgáltatásokra vonatkozó engedményeket is. 


Fotó: Nagy Tibor



Ennek értelmében az alkalmazottaknak nyújtott engedmény és az igazságügyi intézményekbe való belépés lehetősége mellett a szociális szolgáltatásokat igénybe vevők is mentesülnek a korlátozások alól. A nyugdíjasok oltási igazolás felmutatása nélkül is beléphetnek a postahivatalokba a nyugdíj átvétele végett, a szülők felvehetik a gyermekpótlékot, ugyanakkor az önkormányzatok szociális osztályain is kiszolgálják az ügyfeleket. 

A Marosvásárhelyi Szociális Igazgatóság vezetője kérdésünkre hangsúlyozta, hogy a november elsejétől benyújtható fűtéspótlékra jogosultaknak is lehetőségük van védettségi igazolás és gyorstesztek felmutatása nélkül is igényelni a támogatást. A kormányhatározatban kivételként említik a szociális szolgáltatásokhoz való hozzáférés lehetőségét, akár támogatást igényelnek, akár dokumentumokra van szükségük az ügyfeleknek. Amint Andreia Moraru, a szociális igazgatóság igazgatója kifejtette, az önkormányzat lehetővé teszi a biztonságos körülmények között nyújtott szolgáltatásokhoz való teljes körű hozzáférést, a SARS-CoV-2-fertőzés terjedésének korlátozására irányuló új intézkedések keretében is. Minden ügyfél ügyintézés végett beléphet az intézmény helyiségeibe anélkül, hogy felmutatná a SARS-CoV-2 vírus elleni védőoltást, tesztelést vagy fertőzés utáni gyógyulást igazoló tanúsítványt, azonban mindenkit az óvintézkedések betartására kérnek. A legfontosabb, hogy viseljék megfelelően a szájat és az orrot eltakaró védőmaszkot. Használják a kézfertőtlenítőt mind az intézménybe való belépésnél, mind a kilépésnél. Ugyanakkor a várakozás ideje alatt tartsák be a legalább 2 m-es távolságot. A www.tirgumures.ro honlap „Social” menüpontjában minden szükséges információ megtalálható az intézmény által kínált szolgáltatásokkal kapcsolatban. Munkanapokon 8–15 óra között a 0365/430-859-es telefonszámon vagy a registratura.das@tirgumures.ro e-mail-címen bármilyen információval rendelkezésre állnak – tájékoztatott a Marosvásárhelyi Szociális Igazgatóság vezetője.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató