A művész, ha szegedi…

A cím sokféleképpen folytatható, és a három pont alighanem annyiféle gondolattal egészíthető ki, ahányan ezt olvassák. A magam olvasata: A művész, ha szegedi, itthon van Erdélyben. Ebben biztos egyetértenek velem mindazok, akik látták a marosvásárhelyi Bernády Házban BALLÓ ANDREA, BARKOS BEA és SIMON MIKLÓS kiállítását. Három a művész, ez a látványteremtés hármasságát is meghatározza. Annál is inkább, mivel műveik markáns egyéni sajátosságok hordozói, és műfajilag is elhatárolódnak egymástól. Ugyanakkor az alkotói hitvallásukban, ihletforrásaik hasonlóságában, Erdély-szeretetükben és a közös alkotótábori preferenciáikban észlelhető hasonlóság harmóniát teremtett a tárlaton, feloldva a különbözőségekből elkerülhetetlenül adódó eklektikát. Festmény és tűzzománc, absztrakt és tradicionális, helyi és egyetemes, ősi és jelenkori, lírai és balladás, bioform és geometrikus… Hosszasan folytatható a fogalmi párba állítás, ami talán megközelíthetőbbé teszi a kultúrközpont mindkét galériáját megtöltő színes és gazdag anyag jellemzését, de a szavak ezúttal is kudarcra vannak ítélve, ha arra törekednénk, hogy leírjuk mindazt, amit a színek, foltok, formák, vonalak, fények és árnyak, árnyalatok, bekarcolások, beépített kollázselemek sugallnak, sejtetnek, kiválthatnak a nézőkből. A zene bizonyára hatásosabban érzékeltethetné a vizualitás bő kínálatát. Ez nyilván fordított irányból is igaz, hiszen a kiállított festmények és tűzzománcok olyan belső zeneiség hordozói, amit a munkát serkentő zenehallgatás is eredményezhetett. Erről maguk a kiállítók is beszéltek a méltatónak. Mindhármukra serkentően, gyakran festői impulzusként hat a műtermi muzsika.

Balló Andrea esetében ez külön hangsúlyozandó, hiszen az ő festményei túllépnek a közvetlen valóságon. A közeg, amelyben él, a környezete s az abból fakadó élményvilág az, ami a képeit elindítja, de számára már rég nem a hagyományos, látványszerű ábrázolás a fontos, hanem absztrahál, érzelmeket, hangulatokat szeretne kifejezni, és hasonló érzéseket, állapotokat kiváltani a nézőkben, olyan expresszív módon, amely olykor sejteti, mi mozgatta meg a fantáziáját, milyen lehetett a táj, a tárgy, az épület, a valóságszelet, amely inspirálta, és hangulatilag mit váltott ki belőle. Alkotásainak fő vonulata a tudatalattit mozgósító, az érzelmi, lelki szférát célba vevő, formabontó, leegyszerűsítő, egyfajta képi rendet teremtő, színeiben is merész társításokra késztető festészet. Egy ideje nem is ad címet munkáinak, nem akarja azzal is befolyásolni közönségét. Azokat a művészetkedvelőket, akik Székelyföldön, sőt ennél tágabb erdélyi régiókban is egyre nagyobb elismeréssel beszélnek róla. Évtizedek óta rendszeresen jár ide, anyai ágon itteni gyökerekkel rendelkezik, ennek tudata is serkentően hat munkásságára. A Maros Mezőségi Művésztelep, a mezőségi alkotótáborok törzstagja, az idei táborozása is igazán gyümölcsöző volt. Friss impressziókkal telt tarisznyával térhet haza.

Ez a Simon–Barkos házaspárról is ugyanígy elmondható. Nélkülük is sokkal szegényebb lenne a Mezőség kulturális, művészeti élete. Ők is megszállottan jönnek, amikor csak tehetik, dolgoznak, kiállítanak, értéket teremtenek a Hargita, a Gyergyói-medence, a Mezőség, Kalotaszeg, Nagybánya nyújtotta örökség és kultúrkincs vonzásában. Pedig Szeged és környéke, az irodalom, a művészettörténet s a népművészet révén híressé vált Tápé, ahol tűzzománctanodát is létrehozva alkotnak és tehetségeket oktatnak, eléggé lefoglalja energiáikat. Úgy tűnik, azokból sosem fogynak ki, és nem csak az Alföld, az erdélyi hegyek is szervesen beépültek műveik univerzumába. 2007-ben már volt a Bernády Házban közös kiállításuk. Tűzzománcaik, festményeik kedves emlékeket idéznek fel a marosvásárhelyiekben. Most még inkább elmélyítették az akkori jó benyomást. Simon Miklós lángoló fényű tűzzománcai az emeleti galériát ragyogtatják föl, és teszik még pompásabbá néhány csillogó tájképpel, kiváló portréval. Barkos Bea ezúttal kevesebb tűzzománccal, de annál gazdagabb képgyűjteménnyel mutatta fel a maga mitikus, többnyire függőlegesen, az ég felé terjeszkedő delejes „lélekleletét”. Volt miből válogatniuk, rendkívüli lendülettel és céltudatosan alkotnak, dolgoznak. Munkásságuk elemzői nem győzik halmozni a jelzőket és a költői metaforákat, amikor róluk írnak, beszélnek. Elég ezt pár idézettel pédázni: „Zománcba izzott virágénekek, színszivárványba babonázott százszorszép szirmok” – olvasható Barkos Bea tűzzománc alakzatairól, „indulat-indák, lávaszerű örvénylések” – mondják a vásznat, képlemezt mozgalmasan kitöltő festői látomásokról. Ősiséget, sámános, mitikus beütéseket is sugallnak a földszinti galéria falain. Különös kontrasztba kerülnek Balló Andrea modern misztériumával, de egyik is, másik is kellő erővel képviseli a maga értékeit. Isteni háromszöge szépségével is megragad, de jelképként, a test, szellem, lélek harmóniájának szimbólumaként is megszólítja szemlélőjét.

Ez a két-, illetve többarcúság Simon Miklós mostani felhozatalában is jól kirajzolódik. A művész, a Szegedi Szépmíves Céh alapító tagja, akinek első kiállított festménye hatvan évvel ezelőtt Párizsban váltott ki elismerést, majd a világ számos jelentős központjában is kiállíthatott, ma is éppen olyan lelkesedéssel és kitartóan dolgozik, mint fiatalkorában. A közben eltelt hat évtizedben a zománcművészet valóban avatott mesterévé lett. És nem csupán az egykori elődök hagyatékát továbbvinni igyekvő székely rovásírásos zománcok révén, hanem geometrikus játékok, hologramszerűen változó zománcportrék, domborított intarziák, felragyogó rekeszzománcok által is. Amikor először mutatkozott be a Bernády Galériában, a tűzzománc geometrikus dekorativitását még kevéssé aknázta ki. Most egy egész ciklus példázza, milyen tetszetős lehetőségek vannak ilyen vonatkozásban is, főleg az urbánus látványvilág felvillantatásában. A Kisváros, a Sodrony geometria, a Mozgásban, a Szakrális geometria jó példa erre. De ha választani kellene a legkedveltebb munkák között, biztos sokan lennének azok, akik az üzenetet továbbító művek mellett tennék le a garast, amilyen a Székelyföldi üzenet, a Veronika kendői, az Ősi törvények vagy a Gizella.