2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Márványföldből gyöngyvirágok – Kalotaszeg öröksége

Április 21-én, vasárnap 19 órakor a Maros Művészegyüttes rendkívüli előadást mutat be Márványföldből gyöngyvirágok címmel, amelynek rendező-koreográfusa Sánta-Bíró Anna és Sánta Gergő, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes két vezető táncosa. A művészegyüttes tánckarvezetői Kovács Szabolcs és Kásler Magda, díszlettervező Tóth Kázmér, zenekarvezető Moldován-Horváth István. A bemutató előtt álló előadást hétfőn Barabási Attila-Csaba igazgató és a karvezetők ismertették. 

Fotók: Nagy Tibor

A művészegyüttes zenekarának muzsikája Nádas menti hangulatba röpítette a hallgatóságot, s a csodálatos kalotaszegi népviseletbe öltözött táncosok színessé tették a sajtótájékoztató színhelyét, a színpadot.

Telt házas termek, növekvő népszerűség 

Barabási Attila-Csaba igazgató elöljáróban elmondta, hogy a Maros Művészegyüttes életében a múlt év végén változás következett be, fiatal tánckarvezetőt nevezett ki az együttes élére Kovács Szabolcs személyében, aki Kásler Magdival látja el a vezetői feladatot. A zenekart továbbra is Moldován-Horváth István vezeti, de mind a tánckarban, mind a zenekarban fiatalítás volt, ami a fiatal erő kibontakozásával párosul. 

Rendkívül gazdag és zsúfolt volt az együttes programja az elmúlt hónapokban. Januárban Marosvásárhelyen a Valaki jár a fák hegyén, a Sárga rózsa című előadással lépett fel. Utóbbit kétszer láthatta a közönség. Budapesten a Sárga rózsát és a János vitézt mutatta be. Februárban újabb előadások következtek, köztük a Hejehuja vigalom című farsangzáró előadás, ami egyedi alkalom volt. Februárban a Sárga rózsát Szászrégenben láthatta a közönség, márciusban a Mátyás királyt. Keresztúron a Férfilélek című előadással szerepelt a művészegyüttes, ez kétszer is műsoron volt. Szovátán a János vitézzel dupláztak, míg március 8-ára nőnapi előadással álltak színpadra. Március 15-én az Erdélyország szép vizeit mutatták be Baróton, majd nyugat-magyarországi (Sopron és Zalaegerszeg környéki) turné következett. 

– Minden előadás telt házas volt. Olyan nap is volt, hogy három előadást tartott az együttes, mert így igényelték a meghívóink. Ezért köszönetem fejezem ki a kollégáknak. Április 17-én gyergyói turnéra megyünk, Alfaluban, Csomafalván és Szárhegyen lépünk fel, ahol a Sárga rózsát és az Erdélyország szép vizeit mutatjuk be. Április 21-én a kalotaszegi műsor bemutatója lesz a repertoáron, 24-én a Mátyás király álruhái. Április 28-án az Erdélyország szép vizeit mutatjuk be Erdőszentgyörgyön, s április 29-én részt veszünk a tánc világnapja alkalmából szervezendő rendezvényen. Május folyamán is lesznek előadások, s abban reménykedünk, hogy a hó végén megtarthatjuk a Folkfórumot a várban, aztán Sepsiszentgyörgyön május 28. – június elseje között az erdélyi magyar hivatásos táncegyüttesek találkozóján veszünk részt, ahová az új előadásunkat visszük el. A nyár folyamán több előadásunk lesz Szovátán és Nagyenyeden – számolt be a tervekről az igazgató, és arra is kitért, hogy a telt házas előadásoknak köszönhetően a tervezett idei bevétel több mint 40 százalékát teljesítették. Örvendetes az is, hogy a művészegyüttes nézőinek száma gyarapszik, olyanok is járnak előadásokra, akik eddig nem tették. 

Erő, szépség, fiatalos lendület

Múlt év végén a tánckarvezetőkkel egyeztetve úgy döntöttek, hogy egy olyan előadást állítanak össze, ami a népi kultúrában rejlő erőt, szépséget vonultatja fel, amelyben megmutatkozik az együttes fiatalos lendülete.

– Tervezni kezdtünk, s felmerült Sánta Gergő, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes tánckarvezetőjének, koreográfusának a neve. Ő elvállalta, hogy nejével, Sánta-Bíró Annával együtt rendező-koreográfusai lesznek az előadásnak. Nem volt könnyű, mert repülővel kellett ideutazniuk, közben nekik is, nekünk is előadásaink voltak. A munkafolyamatot múlt év végén kezdtük el, a koreográfusok a táncosoknak hátrahagyták a feladatokat. Az együttes minden tagjának komoly kihívás a Márványföldből gyöngyvirágok színpadra állítása. 

Az előadás Kalotaszeg örökségét mutatja be, muzsikáját, népdalait, táncait, de próza is lesz benne. Kalotaszeg gyönyörű vidék, minden együttesnek, táncosnak szívügye az itteni népi kultúra, viszont a Maros Művészegyüttes eddig még sohasem volt ilyen mértékben „elmélyülve” ebben a tájegységben és a Nádas mentében. Örvendünk, hogy ez most sikerül. Méra, Vista, Bogártelke olyan települések, ahol a táncosok örökséggel „töltődhetnek fel”, amit mai napig helyben meg lehet találni. 

A műsorban a kalotaszegi magyar, román és cigány tánckultúrát mutatjuk be, valamint a vidék kiemelkedő zenei egyéniségeinek dallamkincseit közvetíti a zenekarunk, továbbá András Erzsi magyarvistai történetei is bekerülnek. Szép összeállítás lesz! Minden úgy valósult meg, ahogy Sánta Gergő eredetileg elképzelte. Az első részben vannak a gyöngyvirágok: csárdás, szapora, legényes Méráról és Inaktelkéről. Aztán következik az Életem meséje, ami megható momentuma a műsornak. Majd a román világot is bemutatjuk a román legényessel (învârtita), amit szépen táncolnak a románok, de a magyarok is. A márványkövek a zenei összeállításra vonatkozik, ami eredeti hangzásvilágú. 

Közben érdekes vetítések is vannak az előadás alatt, amire nem volt példa még a művészegyüttes termében. Életképeket lehet látni, s megelevenedik a cifra Kalotaszeg, ahol még mindig lehet újdonságokkal találkozni, holott azt hinné az ember, hogy már mindent tudunk róla. A profi táncosok vallják: sok mindent lehet még tanulni Kalotaszegen – fogalmazott Barabási Attila-Csaba.

Az előadás komoly anyagi hozzájárulással valósulhatott meg, a költségvetési keret mellé pályázni is kellett. A Bethlen Gábor Alap támogatásával a különleges díszletet sikerült megvalósítani és a népviseletek egy részét előállítani. 

Kásler Magda tánckarvezető elmondta, nagy öröm számukra, hogy új koreográfusokkal dolgozhatnak, mert minden alkotó új színt hoz. 

– A táncosok számára a legfontosabb a fejlődés, mert a stagnálás a művészet halála. Öröm, hogy Sánta-Bíró Anna és Sánta Gergő, a Nemzeti Táncegyüttes szólistái elvállalták ezt a feladatot, mert ők nemcsak kiváló táncosok, hanem komoly együttest is vezetnek. Hálásak vagyunk nekik, hogy több napon át reggeltől estig, vagy teljes hétvégén dolgoztunk. Mindannyian időnket, erőnket arra áldoztuk, hogy egy nagyon szép előadás szülessen. 

Várják tehát a közönséget az április 21-i, 19 órakor kezdődő bemutatóra.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató