Szembenézni a világgal és önmagunkkal
Miután valamennyire körbejártuk az egészség és a lelki egészség fogalmát meg személyiségünk megalkotásának nehézségeit, most végre próbáljuk meg számba venni, milyen eszközeink vannak, milyen gondolatokat, alapállásokat, életfilozófiát kell(ene) és érdemes elsajátítani, ki- vagy átalakítani az életünkben ahhoz, hogy képesek legyünk szembenézni a világgal, önmagunkkal, másokkal, hogy a lehetőségekhez képest minél zökkenőmentesebben éljük mindennapjainkat, és jól érezzük magunkat a világban. Egyfajta mentálhigiénés tízparancsolat gondolatait bővítem, magyarázom, támasztom alá a következőkben.
Az élet önmagában ajándék
Nyilván láthatom pokolnak, siralomvölgynek, harcnak, versenynek és rengeteg egyébnek. A lényeg az, hogy egy alapviszonyulásról beszélünk. Az, hogy minek fogom fel az életem és az életet magát, meghatározza mindazt, amit majd önmagamról, a világról, másokról, a mindennapokról és – természetesen – a létem értelméről gondolok. Hajlamos vagyok azt mondani, hogy azon áll vagy bukik a közérzetem és az alaphangulatom is, hogy minek tekintem az életem, melyet szüleimtől, szerelemből vagy megszokásból, akarattal vagy véletlenül, de ajándékba kaptam. Az ajándékot pedig meg kell becsülni.
Persze, tudom, hogy nem könnyű ajándékként tekinteni rá. Gyakran hallom, sokaktól, valamiféle szemrehányásként – a Sors, a szülők, netán Isten vagy ki tudja, ki felé? –, hogy „nem kértem az életet”, és ez legtöbbször olyankor hangzik el, mikor valaki szenved, elégedetlen vagy csak hisztis.
Öröm és bánat
Tény, hogy nem kevés gonddal, bajjal, fájdalommal járnak napjaink. De ugyanúgy rengeteg örömmel, csodálatos meglepetéssel, nagyszerű emberekkel, kapcsolatokkal, élményekkel is. Hogy melyikből van több? Nem tudom. És valószínű, hogy igazából, úgy valóságosan erre nem is lehet válaszolni, hisz roppant viszonylagos, mert nagyon-nagyon egyéni és szubjektív, kinek mi az öröm és a bánat. És valahol épp itt van a kutya elásva. Mert igaz ugyan, hogy a veszteségek, csalódások, tragédiák semmiképp sem kerülnek el, és az örömforrásokat sem lehet megsokszorozni. Az ellenben tőlünk függ, mit és hogyan veszünk, mit, mennyit és hogyan értelmezünk abból, ami velünk, körülöttünk történik, ki minek éli meg a valóságot. Ebben segíthet az, ahogyan az életemre tekintek.
Mert ha ajándékként nézegetjük életünk történéseit, akkor az már önmagában valami jót jelent. A baj az baj, de utána édesebb a nyugalom, a megoldás, a kellemes percek. Amit fel sem fognánk, ha mindig csak jóban lenne részünk.
Az ajándék lényege, hogy meglepetés, melynek célja örömöt szerezni. Életünk ily módon egy hatalmas kísérlet, melyben bármi megtörténhet, és rajtunk múlik, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőle. Megélése akár azt is jelentheti, hogy egy csoda részesei vagyunk. Tény, hogy mindegyikünk léte egyszeri és megismételhetetlen. Ráadásul, ha ajándékként tekintünk rá, akkor lehetőség arra is, hogy magunkhoz öleljük a világmindenséget. Mert képesek vagyunk rá. És mert megéri.
A legfontosabb pillanat mindig a jelenben van
Én így fordítanám, magyaráznám a sokat idézett horatiusi sort: Carpe diem! Valami hasonlót jelent a költői minden napnak szakítsd le virágát fordítás is, azaz élj a mában, figyelj arra, ami most történik veled, és hozd ki belőle a legtöbbet, legjobbat. És máris figyeljünk a gyakorlatban a mostra! Azt írtam, hogy élj a mában, és nem a mának, ahogy szokás néha mondani, és aminek van egy kissé felületes, enyhén felelőtlen hangzása (is). Senki ne értse félre. Nem a hedonista „csak a most létezik, és utánam a vízözön” szemléletről van szó, hanem a tudatos létezésről. A mában, a mostban élni azt jelenti, hogy arra figyelek, amivel épp foglalkozom, élvezem azt, ami most történik velem, körülöttem, felismerem az érzéseimet, tudatosítom a hangulatomat, vagyis jelen vagyok, és gondolataim nem a múltat böfögik vissza, nem is a jövőről alkotnak borzalmas forgatókönyveket, nem rágódnak azon, ami elmúlt, és nem fantáziálnak az összes lehetséges bekövetkezhető rosszról. Hiszen tudjuk, mégsem alkalmazzuk a gondolkodásunkban, hogy a múltat nem lehet megváltoztatni, a jövő pedig kiszámíthatatlan. Tehát egyikkel sem érdemes foglalkozni. A jelen megélése igen ajánlott módszer, mikor a kényszeres gondolatok ellen küzd valaki. Sokszor javasolom klienseimnek, és rendszerint elmondják, milyen nehéz betartani, ha sokáig másképp működött az agyunk. De olyanokkal is találkoztam, akiknek áhá-élményt jelentett. A módszernek vagy attitűdnek – nehéz besorolni – divatos neve és iskolája is van: mindfulness néven vált ismertté a szakirodalomban és részben a köztudatban is.
Meditáció és zen
A mában élni filozófiája és jól megalkotott gyakorlata Keletről származik: a meditáció és a zen alapja, mely egyre nagyobb teret hódít öreg kontinensünkön is. A statisztikák azt mutatják, hogy erőteljesen növekszik a zent életelvnek tekintők tábora.
Becslések szerint az elmúlt években például 30.000 német állampolgár tért át a zen buddhizmusra. Tíz év leforgása alatt az ázsiai tan követőinek száma ötszörösére nőtt Európában, s a szimpatizánsok még ennél is többen vannak. Jómagam néhány héttel ezelőtt a Váci utca elején találkoztam két, sáfrányszínű buddhista köntösbe öltözött fiatalemberrel, akik embereket szólítottak meg, és brosúrát osztogattak. Ez már nem szimpatikus, mert szektaíze van. Aztán néhány nap múlva Máltán, Vallettába belépve egy éneklő és mosolygó kis csoport fogadott, mely magasba nyújtott karokkal, ég felé kitárt tenyérrel szintén valamiféle keleti szertartást művelt. Igazán kedvesek és ártalmatlanok voltak, de…
Az, hogy egy keleti filozófia, sőt életérzés, kezd meghonosodni Nyugaton, nem baj. Ám kérdéseket vet fel. Például azt, hogy mennyire átültethető? Vajon a nyugati rohanást, figyelemszétesést, elszemélytelenedést képes jó felé befolyásolni? Egyáltalán mennyire illeszthető ide? Szerencsére ma már tanulmányozzák is ezeket a kérdéseket, ha nem is eléggé.
Azt is el kell mondanom, hogy a jelenben élés, illetve a zen nem az, amit mindenféle guruk csodának kiáltanak ki, és úton-útfélen hirdetnek. Az sem tesz neki jót, hogy mára kezd divattá válni. Mert ami divat, az rendszerint veszít az eredetiségéből, hisz megjelenik a könnyebben befogadható zanzásított változata, mint egyre gyakrabban a klasszikus regények esetében is, de ez egy másik hatalmas téma.
Az itt és most megélése koncentrációt és tudatosságot jelent, annak felfedezését, hogy jó, amit teszünk, fontosak vagyunk, tele a lelkünk, és ismerjük azt. Ha fájdalom, baj, rossz ér, az is a miénk, és túl leszünk rajta. Létezésünk öröme van benne. És béke meg nyugalom, ami a legtöbb.
Albert Ildikó szakpszichológus
