2026. január 15., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Július 5-6-án tartották meg a Kárpát-medencei Szentlászló települések találkozóját a magyarországi Zalaszentlászlón. 

A Szentlászló Települések Baráti Szövetsége 1996-ben alakult meg a névadó király nevét viselő 15 Kárpát-medencei településsel, a lovagkirály életének, példájának, emlékének őrzésére.

Immár ez volt a XXIV. találkozó, ahol a szép számban megjelentek között ott voltak Erdélyből  Nyárádszentlászló és Homoródszentlászló képviselői is. Az esemény helyszínei a barokk Szent László-templom, valamint a Makovecz Imre által tervezett faluház voltak, ahol a résztvevők, a helyi elöljárók, Oláh István, a Magyarok Világszövetségének alelnöke ünnepélyesen felavatták Szent László király bronz mellszobrát az alkotó Márkus Péter szobrász jelenlétében. 

A jövő évi találkozó a horvátországi Szentlászlón lesz.

Szebeni Lajos, Nagyvárad




Több ezer ellenőrzés 2025-ben 19 órával korábban

Otthontalanul a fagyban 19 órával korábban

A román kultúra napja 19 órával korábban

A hárítás művészete 19 órával korábban

Hírek, rendezvények 19 órával korábban

Kátyúk Marosvásárhelyen 19 órával korábban

Adócsapda 19 órával korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató