A jól hangolt rosette-i kő muzsikusa

(Folytatás az október 26-i lapszámból)

Thomas Young valódi csodagyereknek számított. Kétéves korában tudott olvasni, négyévesen már másodszor olvasta végig a Bibliát! Mivel szülei gazdagok voltak, de anyagi helyzetükkel sehol nem dicsekedtek, a gyerek hozzáfért mindenféle szellemi táplálékhoz. Elképesztő memóriája és fotografikus látása segítette nagyléptékű fejlődésében. Bármit képes volt megjegyezni. Még így is ámulatba ejtő tett volt részéről, hogy mindössze tizennégy éves korára legkevesebb tíz idegen nyelven beszélt: franciául, olaszul, latinul, görögül, héberül, arabul, törökül, perzsa és etióp nyelven, valamint néhány „titokzatos ősi nyelven”.

Ez a különleges nyelvzseni azonban a tudományok terén még sikeresebbnek bizonyult. Orvostudományt tanult orvos nagybátyja ösztönzésére. Mindössze húszéves volt, amikor saját nézetét mutatta be a Royal Societyben a szem működéséről. Orvostanhallgatóként kiegészítette az előtte másfél évszázaddal leírt descartes-i szemműködést azzal, hogy a szemlencse képes görbületet változtatni azért, hogy élesen láthassuk a különböző távolságban lévő tárgyakat. 1796-ban doktori fokozatot ért el, 1799-ben önálló orvosi rendelőt nyitott.

Felekezeti hovatartozása ellenére nem volt visszavonuló embertípus. Feljegyezték róla, hogy sokat zenélt és nagyon jól táncolt. A klasszikus irodalom terén is alapos műveltséget szerzett.

Nemcsak tudós volt, hanem artista is. Ügyességét kötéltáncosként is megmutatta, amikor a Franconi cirkuszában lépett fel.

Rendkívül bátor tudósnak számított, mert ellentmondott Newton fénytanának. Newton azt állította, hogy a fény részecsketermészetű, vele ellentétben Young bebizonyította, hogy a fény márpedig hullámtermészetű. Továbbá Young azt is kiemelte, hogy a fényhullámok merőlegesek a fény haladási irányára. Bár kísérleti úton igazolta állítását, az angol tudóstársadalom majdhogynem kinevette. A francia fizikusok azonban Young bizonyítását fogadták el, és segítségükkel sikerült elfogadtatni Európában a fény hullámtermészetét.

A rosette-i kő angliai megjelenése Thomas Young érdeklődését is felkeltette. 1814-ben kezébe került egy másolat a feliratokról. Őt is foglalkoztatta a közel kétezer éves érthetetlen írás titka. Tanulmányozni kezdte az írást, és elsők között rájött, hogy a háromféleképpen írt szöveg ugyanazt jelenti. Ez a tény már óriási előrelépésnek számított. Különös képességének köszönhetően észrevette, amit sokan nem, hogy a démotikus írás szoros kapcsolatban áll a hieroglifákkal. Sikerült mindhárom írásban azonosítania Ptolemaiosz király nevét, ezzel részben megfejtette a hieroglif ábécé titkát, ami részben szimbolikus, részben fonetikus jelek kombinációja. Helyesen feltételezte, hogy a nem egyiptomi eredetű Ptolemaiosz és Berenike neveket úgy írták le, hogy ott a hieroglifák hangokat jelöltek. Összeállított egy úgynevezett kezdeti ábécét is, melyben hat hieroglifa helyes olvasatát adta meg, háromét részben helyesen, míg négyet tévesen. Felfedezésével megnyitotta a kaput a hieroglifák kertjébe. Észrevételeit 1818-ban publikálta az Encyclopaedia Britannica hasábjain az Egyiptom szócikkben. Vallásos szerénységéből eredően elkövette azt a hibát, hogy név nélkül tette közzé mérföldkő jelentőségű felfedezését. Így lemaradt arról a dicsőségről, amit egy francia nyelvész, nevezetesen Jean-François Champollion aratott le, aki végül sikeresen megfejtette a hieroglifák titkát.

Thomas Young nem lett volna igazi polihisztor, ha a zenetörténetbe nem írta volna be a nevét. Sokat zenélt, és valószínűleg zongorán játszott. Bár a hangszerek hangolásának fejezete egy évszázaddal előtte megíródott, ő mégis talált módosítanivalót benne. Huszonévesen, 1799-ben levelet írt a Royal Societyhez, melyben részletesen kifejtette sajátos hangolási elképzeléseit. Kétféle hangolási eljárást is megfogalmazott, melyet a hangszerhangolók máig úgy ismernek, hogy Young első és második hangolása. Természetesen ez a hangolás is csak a rendkívül vájt fülűek számára érzékelhető változtatást jelent.

1827-ben a Francia Tudományos Akadémia tagjává választották.

Ez az elképesztő tudású ember mindössze 56 évet élt, 1829. május 10-én halt meg Londonban. Életrajzírói kiemelik, hogy bár rendkívül sok területen alkotott jelentőset, elismertségét akadályozta, hogy túl sok területtel foglalkozott, és ezerágú tevékenysége folytán megoszlott körülötte a figyelem.