2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kiss Jenő költő fenti soraival hívták meg a szervezők 2013. augusztus 3-ára a helyi iskolába az 1962/63-ban született kibédieket, valamint az elszármazottakat.


„Nézz vissza most egy percre, nézz vissza az útra,

Nézd meg, mit tett, mit alkotott a munka,

Nézz vissza... aztán ismét csak előre,

S indulj tovább az alkotó jövőbe.”

Kiss Jenő költő fenti soraival hívták meg a szervezők 2013. augusztus 3-ára a helyi iskolába az 1962/63-ban született kibédieket, valamint az elszármazottakat.

Ahogy kezembe vettem a meghívót és elolvastam, nagyon meghatódtam, hisz ráébredtem, hogy valóban szinte „minden egy pillanat alatt történt, észre sem vettük és hirtelen felnőttünk, dolgozó emberekké, szülőkké váltunk, sok öröm és bánat ért minket ez alatt az 50 év alatt és talán meg is feledkeztünk egymásról, nem jutott idő, hogy megosszuk egymással gondolatainkat”.

Végre eljött a viszontlátás napja, virágokkal feldíszítve, szinte „mosolyogva” fogadott régi iskolánk kapuja, aztán, ahogy lépkedtem a jól ismert járdán, egyre több ismerős arcot fedeztem fel, a volt osztálytársakat, tanárainkat, akik szintén izgatottan várták ezt a találkozást.

Az üdvözléseket „félbeszakítva”, Dósa Sándor polgármester, egyben ünnepelt, a szervezők nevében köszöntötte a vendégeket és ismertette a találkozó programját.

A program osztályfőnöki órával kezdődött, amely elején egyperces csenddel tisztelegtünk az időközben elhunyt diáktársak, tanárok emléke előtt. Később Cseke Irén tanárnő köszöntötte az egybegyűlteket, felidézve a néhai osztályfőnökünk, Rusz Irén alakját, valamint személyes, az osztályhoz fűződő kedves emlékeit. Mi is, az ünnepeltek, a múlt és jelen között „utazva” számoltunk be életünk fontosabb eseményeiről. A beszámolókból az is kiderült, hogy az egykori diákok szeretik, tisztelik szüleiket, tanáraikat, szülőföldjüket, hálásak egykori iskolájuknak az itt kapott útravalóért. Ferenczi Anna és Bíró Anna tanárnők, valamint Nagy Erzsébet óvó néni is szívesen részt vett az emlékek felidézésében.

Az osztályfőnöki óra után következett az ilyenkor elmaradhatatlan fényképezés, hisz ez a megörökített pillanat később még sokszor késztet majd az emlékezésre.

Az iskolától elbúcsúzva utunk a helyi temetőbe vitt, ahol megkoszorúztuk az elhunytak emlékére kihelyezett emléktáblát, majd ünnepi istentiszteleten vettünk részt a református templomban. A templomból kilépve hozzátartozóink színes virágcsokrai köszöntöttek minket.

A közös vacsorára a helyi M Clubban került sor, ahol igényesen berendezett, szép környezetben, finom étel, ital és jó zene mellett hajnalig folytatódott az emlékek felidézése, a mulatság. A klub tulajdonosai egy meglepetéssel is kedveskedtek nekünk az éjszaka folyamán, egy igazi Bojtorján-koncerttel. Tulajdonképpen a Bojtorján együttes énekese is segített felidézni a régi szép időket, elfeledni csak egy kevés időre is az élet gondjait.

A találkozó után úgy érzem, hogy mindnyájan feltöltődtünk, erőt merítettünk a továbbinduláshoz, ezért szeretném ezúton is megköszönni a szervezőknek, hogy részt vehettem ezen az ünnepen.

Bedő Gizella

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató