2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A tehetséges gyermek felbecsülhetetlen kincs

Az Esélyek és álmok a Talentummal című gálaesttel ünnepelte fennállásának harmincadik évfordulóját pénteken a Kultúrpalota kistermében a marosvásárhelyi Talentum tehetséggondozó alapítvány. Három évtizede kis tehetségek kibontakozását segítik, illetve évek óta felkarolnak olyan hátrányos helyzetű, de jó képességű gyerekeket, akiknek támogatás hiányában esélyük sem lenne arra, hogy sikereket érjenek el és majd helytálljanak az életben.

A marosvásárhelyi Talentum Alapítvány változatos szabadidőprogramokat kínál a valamely területen tehetséges óvodás- és kisiskoláskorú gyermekeknek a képességfejlesztő, tehetségfeltáró és -fejlesztő foglalkozásokon. Teszi ezt tehetségkutató és -gondozó programok (rajz, zene, matematika-logika, számítógép, kézügyesség, beszédkészség, mese- és versmondás, színjátszás, környezeti nevelés stb.) révén.

Emellett hatékony segítséget nyújtanak a személyiségzavarokkal, tanulási problémákkal küszködő, halmozottan hátrányos helyzetű 5-16 éves gyermekeknek. A hátrányos helyzetű családokat célzó Esély programjuk személyiségfejlesztő, beilleszkedést elősegítő tréningeket, kulturális, szabadidős tevékenységeket, szociális támogatásokat foglal magába a gyerekeknek, de a szülőknek is segítenek, amennyiben igény van rá.

A harmincadik születésnapi gálaesten elsőként Dóczy Tamás, az alapítvány elnöke köszöntötte a jelenlegi és egykori munkatársakat, az önkénteseket, valamint a gyerekeket, akiknek az alapítvány a segítségükre volt a szárnyaik bontogatásában, majd meghatódva emlékezett vissza az elmúlt, igencsak eseménydús harminc évre. 

A Talentum Alapítványt 1993-ban 24 alapító tag és négy vásárhelyi egyházközség támogatásával sikerült létrehozni, lelkes támogatója és első elnöke Horváth Szabolcs tanár volt. A tevékenységek akkoriban a Gecse utcai református parókia egyik termében kezdődtek el, a jelenlegi Vihar utcai székházat két évvel később, pályázat révén az Illyés Alapítványtól kapott támogatásnak köszönhetően sikerült megvásárolni.

– Azt vallottuk, hogy minden gyerekben különleges értékek rejlenek, néha mélyen elásva. Ezeknek az értékeknek a felfedezésére, képességeik kibontakoztatására, és életminőségük javítására vállalkoztunk. Vekerdy Tamással vallottuk, hogy „A szeretet nyitja fel a szemünket a gyermek rejtett értékeire, és segít csendes társává szegődni a célba jutásában, hogy azzá fejlődjön, ami benne van elrejtve, önmagává váljon”. Az oktatók módszereinek jellemzője a gyermekközpontúság, figyelembe véve az elvárásait, találékonyságát, független, kreatív gondolkodását, az erős oldalát, így a számonkérés és minősítés helyett inkább az önálló tevékenység, az alkotó szabadság és a tapasztalatszerzés volt a legfontosabb. A türelem, az elfogadás és a szeretet légkörében próbáljuk előcsalogatni a gyermekből azokat a tehetségeket, amelyek benne rejtőznek, és elindítani őt azon az úton, amelyen a legsikeresebb lehet.

Tehetséggondozó tevékenységeket szerveztünk óvodások és kisiskolások számára, volt általános képességfejlesztés a kicsiknek, rajz-, színjátszó, tánc-, matek-logika csoport. Figyeltünk a kézügyesség, a beszédkészség fejlesztésére, valamint a környezeti nevelésre – sorolta Dóczy Tamás.

Válaszként a közösségben felmerülő igényekre, 1999-től elindították az Esély programot, és ezáltal új fejezet nyílt az alapítvány életében, a szociálisan hátrányos helyzetű családokban élő, de jó képességű, tehetséges gyerekek fejlesztését és felzárkóztatását vállalták fel. A program támogatója a mai napig a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal szociális osztálya. Majd 2003-ban ismét bővítették a szolgáltatásaikat, új programjuk keretében az állami gondozásban lévő gyermekekkel és fiatalokkal kezdtek el foglalkozni, és a mai napig tartó együttműködés kezdődött el a Maros Megyei Gyermekvédelmi Igazgatósággal – ismertette az alapítványnál zajló tevékenységeket az elnök.


„Harminc éve szükség van ránk!”

A szociális programokról azok megálmodója és elindítója, Kacsó Erika pszichológus beszélt. Mint mondta, egy személyes történet nyomán született meg az Esély programjuk. Az iskolákban személyiségfejlesztő tevékenységeket tartott, és ott találkozott egy kislánnyal, aki dróttal megkötözött csizmában járt, mindenki csúfolódott vele, kiderült, hogy árvaházban is nevelkedett, az apja börtönbe került. A kislány azonban nagyon értelmes volt és a szakember akkor döbbent rá, hogy rengeteg hasonló helyzetben élő gyerek él körülöttünk, akik, ha nem kapnak valamiféle támogatást, ha valaki nem karolja fel őket, elvesztődnek, hiába okosak és tehetségesek, hiszen a család segítségére nem számíthatnak. A szociális program elindításakor, kezdetben 11 gyerek járt az alapítványhoz, ez a létszám azonban mára negyvenre nőtt. Néhány év múlva pedig elkezdődött egy kiváló együttműködés a gyermekvédelmi igazgatósággal, a családi típusú házakban nevelkedő gyerekekkel is foglalkozik az alapítvány, segítenek nekik megtalálni önmagukban azt, amire majd az életben való boldoguláshoz szükségük lehet.

– 30 évvel ezelőtt is szükség volt ránk, ma is szükség van ránk, és a jövőben is szükség lesz, hiszen mindig lesznek olyan gyerekek, akik támogatásra szorulnak annak érdekében, hogy ne vesszenek el, és boldogulni tudjanak az életben – zárta a beszámolóját Kacsó Erika.

Az ünnepségen megemlékeztek az alapítvány egykori munkatársairól, önkénteseiről is, díszoklevéllel köszönték meg a munkájukat, levetítettek egy kisfilmet az alapítványról, valamint egy fiatal lány is mesélt azokról az élményekről, amelyekkel a Talentumnál töltött idő alatt gazdagodott. A gálaestet zenei műsor tette még színesebbé.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató