2024. december 20., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A városépítő szellemiségét ápolják

1994. november 4-én nyitotta meg kapuit a Horea utcában a Dr. Bernády György Közművelődési Központ, amelyet a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány hozott létre és működtet. Az alapítványt a Maros megyei RMDSZ 1992-ben létesítette a öbbi között azzal a céllal, hogy az egykori városépítő szellemiségét ápolják, ugyanakkor a Bernády Ház a helybeli magyar közösség kulturális, szellemi központjává váljon. Az épület, amely időközben átalakult, 28 éve megszakítás nélkül irodalmi estek, könyvbemutatók, vitaműsorok, tudományos előadások, előadóműsorok, szemináriumok, klubdélutánok, képzőművészeti, fotóművészeti, népművészeti kiállítások és más rendezvények otthonává vált. Eddig közel 200.000-en vettek részt a mintegy 3500 eseményen, és látogatták meg a több mint 500 tárlatot, a mintegy 800 könyvbemutatót és sok más rendezvényt. Az alapítvány legkiemeltebb eseménye az immár 25 éve szervezett Bernády Napok. Az idei, jubileumi rendezvényről Borbély Lászlóval, az alapítvány elnökével beszélgettünk. 

– Mit jelent a szervezők számára a 25 év? 

– A Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány – Bernády Alapítvány – 32 éves, és valóban, már negyedszázada szervezzük a Bernády Napokat. Kimondani, visszatekinteni is sok mindazokra az eseményekre, amelyeknek otthont adott a Bernády Ház. Számunkra a legfontosabb, hogy ennyi idő alatt a marosvásárhelyiek (és nem csak ők) megszerették a Bernády Házat, ideszoktak, szeretettel jönnek el az eseményekre, mondhatni hazajárnak, és így valóban teljesítettük azt a kitűzött célt, amelyet a létrehozáskor megfogalmaztunk, azt, hogy a marosvásárhelyi magyar közösség kiemelt szellemi központja legyen ez a ház. 25 évvel ezelőtt kezdeményeztük a Bernády Napok szervezését, amely azóta minden évben megkoronázza az évi eseményeket, tevékenységünket, hiszen ekkor valóban Bernády György életére, munkásságára összpontosítunk. Az elején szerényebben kezdtünk, csupán egynapos esemény volt, de az évek során bővült a Bernády Napok, és most már több mint egyhetes rendezvénysorozatot szervezünk. Ezen belül pedig néhány éve középppontba helyeztük a fiatalságot, mivel fontosnak tartjuk, hogy az ifjabb nemzedék ismerje meg Bernády Györgyöt és a várost, hiszen ezáltal erősítjük a marosvásárhelyi szellemiséget.

– Az idén is több esemény kimondottan a fiatalokhoz szól. 

– Valójában már október 16-án megkezdődött a Városunk szobrai című online diákvetélkedő. Az alapötlet az volt, hogy a fiatalok naponta többször elmennek e nagyszerű köztéri alkotások előtt, de valójában keveset tudnak azokról a személyiségekről, akikről készültek, illetve az alkotókról. Játékos kvíz formájában osztjuk meg ezúttal a helytörténeti ismereteket a diákokkal. Az idén tíz iskolából hatvanhárom háromfős csapat nevezett be. Ez is jelzi a vetélkedő népszerűségét. Több mint száz gyerek és fiatal nevezett be az idén az október 24–25-én a Szász Adalbert sportiskolában tartandó teremlabdarúgó- és kosárlabda-bajnokságra. E rendezvényt Vita Csaba szervezi. Szintén a fiatalok fantáziáját felcsigázó rendezvényünk az október 27-én, pénteken 12 órakor a Bernády Házban nyíló tematikus tárlat, amelyen a Marosvásárhelyi Művészeti Szaklíceum diákjainak munkáiból nyílik kiállítás: az 5-8. osztályosok szobrait, valamint a 11. osztályosok festményeit tekinthetik meg az érdeklődők. 

– Miben tér el ez a rendezvény az előző években szervezettektől, ha már kerek évfordulóról van szó? 

– Október 26-án, csütörtökön 18 órakor lesz a Bernády Napok hivatalos megnyitója a Bernády Házban, és ezúttal valóban kicsit másabb lesz, mint az előző években, mivel egy módfelett érdekes, különleges kiállítást is megnyitunk. A Maros Megyei Múzeum munkatársai egy pályázat keretében bővítik a Kultúrpalotában levő Bernády György-emlékkiállítás anyagát, ezért korábban egy olyan felhívással fordultak a lakossághoz, hogy amennyiben van a tulajdonukban a városépítő polgármesterhez vagy a korához kötődő tárgy, akkor kölcsönözzék vagy adományozzák a kiállításra. Természetesen ezt a gyűjtést kutatómunka is kiegészíti. A múzeum úgy tervezi, hogy jövő év márciusában nyitja majd meg a kiállítást, de ezt megelőzően a Bernády Házban kiállítunk néhány tárgyat a Bernády-hagyatékból, közülük néhány eddig ismeretlen. Itt látható többek között Bernády György tanulmányi diplomája, szabadkőműves-tevékenységéhez kötődő emlékek, olyan dokumentumok, mint az amerikai útjára váltott hajójegy vagy az itt naponta kézbesített újság, ugyanakkor a múzeum és a színház tervei is, amelyek elkészültek ugyan, de kivitelezésüket az első világháború kirobbanása, majd az országváltás megakadályozta. A Maros Megyei Múzeummal közösen szervezett A Marostól a Niagaráig című kiállítást Orbán János történész nyitja meg, aki számos érdekességet árul majd el Bernády Györgyről.

– Jó hír az is, hogy megújult a Bernády-szobrot körülvevő park.

– A pénteki rendezvényünk elmaradhatatlan mozzanata Bernády György sírjának a megkoszorúzása 10 órakor a református temetőben, majd ezután, várhatóan 10.15 órakor kezdődik az esemény a szobornál. Ezúttal nemcsak a szobrot koszorúzzuk meg, hanem felavatjuk a megújult parkot is. Ki kell emelnem azt, hogy alig négy évvel a marosvásárhelyi véres események után, 1994-ben még feszült hangulatban, akkor politikai ellenzékbe vonulva sikerült felavatnunk a Bernády-szobrot, amely visszatekintve is nagy teljesítménye volt a marosvásárhelyi magyarságnak. Akkor a kezdeményező Szepessy László, az RMDSZ szervezési alelnöke egy szép parkot is elképzelt a szobor köré. Sajnos a 2000-től regnáló városvezetés elhanyagolta ennek a karbantartását, időnként még a világítótesteket is „elfelejtették” kicserélni. Az elgazosodott, elnőtt tiszafák sehogy sem néztek ki. A polgármester-váltást követően meghirdettek egy pályázatot, amelyre a lakosok, civil szervezetek a várossal kapcsolatos terveket nyújthattak be. A marosvásárhelyiek szavazata alapján választották ki, hogy melyek valósuljanak meg. A nyertes pályázatok kivitelezését a polgármesteri hivatal támogatta. Nos, erre a pályázatra jelentkezett saját tervével Jáni Rozália tájépítész, a városi virágkertészet volt kertészmérnöke. Pályázata az első tíz között volt, elnyerte a vásárhelyiek tetszését, és az ő tervei alapján rendezték át a dísznövényeket a szobor körül. Ehhez társultak a járda és a szegletkő, valamint a világítótestek hivatal által támogatott felújítási munkálatai is, illetve a szobortakarítás. Annak külön örülünk, hogy így civil kezdeményezésre, a marosvásárhelyiek szavazatával újulhat meg a környék, amely teljes pompájában tavasszal látható, hiszen akkor virágzik majd a nemrég elültetett rózsa és más dísznövények is. Az újjáavatáson jelen lesznek többek között a megyei tanács, a polgármesteri hivatal, az RMDSZ és más civil szervezetek képviselői, és természetesen várjuk a marosvásárhelyieket is. 

A Bernády Napok kiemelkedő eseménye a gálaest, ahol a Gyarmathy János szobrászművész által készített Bernády-emlékplakettel díjazzák azokat, akik munkájuk során hozzájárultak Bernády szellemiségének ápolásához, a város anyagi, szellemi és kulturális építéséhez. Azt nem kérdem, hogy ki az idei díjazott, mert tudom, hogy sokak számára meglepetés, hiszen csak a gálán derül ki a neve. 

– Ezzel is külön örömöt szeretnénk szerezni a díjazottnak, de főleg az érdeklődőknek, mert az ilyen jellegű meglepetéseknek külön varázsa van. Természetesen az érintettet időben értesítjük. Már az első díj átadásakor is azt tapasztaltuk, hogy mennyire örvendenek azok, akik átvehetik a díjat, és igazán értékelik azt, hogy így is megköszönjük a városért tett munkájukat. Többen közülük – rendezvényen kívül is – rendszeresen bejönnek a Bernády Házba, érdeklődnek munkánk iránt, valójában egy nagy család tagjai lesznek. És, ahogy már a közönség megszokhatta, a gálára minden évben egy-egy kiemelt magyarországi vagy hazai előadóművészt hívunk meg. Az idén Szinetár Dóra Jászai Mari-díjas magyarországi színművész Csinálom a fesztivált! című egyéni műsorát láthatjuk, zongorán kíséri Bolba Tamás. A gálaest 18 órakor kezdődik a Kultúrpalota nagytermében. Jegyeket hétköznapokon 9–17 óra között lehet igényelni a 0265-266-855-ös telefonszámon vagy személyesen a Bernády Házban. Várunk szeretettel minden érdeklődőt, hogy együtt ünnepeljünk és emlékezzünk a városépítő Bernádyra, akinek szellemisége arra kötelez, hogy minden igazi marosvásárhelyi munkájával, tevékenységével is ápolja ezt az örökséget. 

Bernády-emlékplakettben részesültek: Fodor Imre, Marosvásárhely polgármestere (1999), Frunda György szenátor, államelnökjelölt (2000), Virág György, a Maros Megyei Tanács elnöke (2001), prof. dr. Dóczy Pál (2002), Darabán Ottó, az Aquaserv vezérigazgatója (2003), dr. Imreh Ernő ügyvéd (2004), Csíky Boldizsár zeneszerző (2005), Keresztes Gyula műépítész (2006), Csató Béla plébános (2007), Lokodi Edit Emőke, a Megyei Tanács elnöke (2008), Kovács András Ferenc író, költő (2009), Lohinszky Loránd színművész (2010), Markó Béla író, költő, miniszterelnök-helyettes (2011), dr. Kovács Levente színházi rendező, színészpedagógus, egyetemi professzor (2012), Marosi Ildikó és Marosi Barna írók (2013), dr. Kolozsváry Zoltán gépészmérnök, főiskolai, egyetemi oktató, feltaláló, műszaki szakíró (2014), Nagy Miklós Kund erdélyi magyar publicista, szerkesztő, művészeti író, műfordító (2015), Gálfalvi György író (2016), Gyarmathy János képzőművész/szobrász (2017), Ötvös József nyugalmazott lelkipásztor (2018), Pál-Antal Sándor történész, levéltáros, akadémikus (2019), dr. Kikeli Pál István professzor (2021), Spielmann Mihály történész (2022). 



Fotó: Nagy Tibor

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató