100 év tiszta, őszinte szeretet

Éppen ma, április 14-én tölti a századik életévét Szász Ilona néni Hármasfaluban.  1914. április 14-én született. A hét végén, pénteken köszöntöttük fel a Népújság nevében. Szombaton Márton Zoltán polgármester és a község hivatalosságai keresték fel a község legidősebb lakóját.

Szász Ilona néni szellemileg friss, csak a lába egyre nehezebb, és a szeme sem a régi: nem tud olvasni, kézimunkázni, pedig valamikor sok írásos kézimunkát varrt, és szépen horgolt csipkéket készített. Otthon kerestük fel, s beszélgettünk a százéves Ilona nénivel.  

– Hetedik osztályos koromban már szolgáltam. Háztartásbeli voltam az író Kovács György édesanyjánál. Aztán befejeztem az iskolát, utána ismét szolgálni mentem, akkor ez volt a divat. Aradon nagyon sokan voltak Hármasfaluból. Ott jó házaknál tanultunk főzni, s azt, hogy hogyan kell egy családban élni – bontogatja az emlékek fonalát. Pesten is szolgáltam egy finom úri családnál – folytatja az emlékezést –, a kisasszony édesapja volt az Általános Hitelbanknak az igazgatója, dr. Kovács-Sebestyén László. Azt mondták, 30 évig volt polgármester Budapesten. Ez volt 1941-ben, aztán megszületett Péter, s nem mentem vissza. 

Amikor hazajött, férjhez ment. Az első férje erdőszentgyörgyi volt, de hamar elváltak. – Aztán hazajöttem, s egy ideig itthon voltam a szüleimnél. Majd újra férjhez mentem,  1943. november 18-án született meg a fiam, Péter, egyetlen gyermek, ő volt az örömünk. A férjem, aki mozdonyvezető volt,  ’70-ben, amikor az árvíz volt, meghalt, s azután Péter az én gondozóm.

– Hogyan telnek a napjai?

– Jól érzem magam, csak az a baj, hogy nem tudok járni, s nem látok. Az egyiket pár éve  műtötték, a másik is hályogos volt, de nem műttettem meg.  Ha tudnék olvasni, vagy ha tudnék kézimunkázni, s nem fájna a szemem, nem volna baj. Nagyon sokat varrtam: írásost, szerettem horgolni, most is csinálnám, ha látnék.  A tévét nézem egy darabig, aztán elfárad a szemem, abbahagyom. A kapun kívül nem voltam tíz éve. Nem tudok menni, fájnak a lábaim. Van egy kórházi keretem, avval még kimenegettem az udvarra, amikor szép idő volt, de most itt kell üljek benn. Unom magam egyedül.

– Rokonok, szomszédok csak jönnek.

– Sajnos, közel szomszéd nincs, a régi jó szomszédok meghaltak. A testvérem lánya, a doktornő Szentgyörgyön van, ő látogat meg minket. Van egy testvérem, két évvel  kisebb  mint én, 98 éves, ágyban van. A leányát  a tegnap temették el Vásárhelyen. Még a kezét sem foghatta meg a gyermekének. Ilyen az élet. Ő is a fiával van. Ahogy a Jóisten akarja – teszi hozzá sóhajtva.  – Péter fiam a mindenes: főz, mos, takarít, beszerez, mindenre gondja van. Ketten visszük az életet, amíg a Jóisten akarja.

– Mi a hosszú élet titka? – tesszük fel az ilyenkor elmaradhatatlan kérdést.

– A tiszta, őszinte szeretet. Nem hazudtunk egymásnak soha, nem veszekedtünk. Megosztottuk az életünket, ahogy volt, úgy volt jól. Pedig nagy volt a korkülönbség, 23 év. Az uram egy aranyos ember volt, mindent megcsinált. Szeretett mesélni, mondta a meséket a gyermekeknek. Így telt el az életünk. Nem panaszkodtunk, ha szegények voltunk, hallgattunk. A hosszú élet titka a tiszta szeretet, a lelki nyugodtság, őszinteség. 

– Isten éltesse, Ilona néni – búcsúzunk.

– Köszönöm szépen, drágám, int utánunk kedvesen.