Szerdán úgynevezett közvitát tartott Marosvásárhelyen az alkotmányozó fórum, amelyet azért hoztak létre, hogy még mielőtt a parlament alkotmánymódosító bizottsága munkához látna, feltérképezze az országot, meghallgassa a civil szféra és általában az emberek véleményét és észrevételeit az alkotmánymódosítással kapcsolatosan, az elhangzott javaslatokról jelentést készítsen és benyújtsa a parlamenti bizottságnak, hogy aztán a „széles körű konzultáció” nyomán olyan alaptörvény születhessen, amellyel az ország nagy része egyetért.
Szerdán úgynevezett közvitát tartott Marosvásárhelyen az alkotmányozó fórum, amelyet azért hoztak létre, hogy még mielőtt a parlament alkotmánymódosító bizottsága munkához látna, feltérképezze az országot, meghallgassa a civil szféra és általában az emberek véleményét és észrevételeit az alkotmánymódosítással kapcsolatosan, az elhangzott javaslatokról jelentést készítsen és benyújtsa a parlamenti bizottságnak, hogy aztán a „széles körű konzultáció” nyomán olyan alaptörvény születhessen, amellyel az ország nagy része egyetért.
Ami Vásárhelyen zajlott, a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető széles körűnek, ugyanis a Petru Maior Egyetem jogi karának diákjain, akit egyik tanáruk terelt be a Tükörterembe, és akik jó tanulókként felolvasták az előre kiosztott „módosító javaslatokat”, nemigen lehetett „gyalogcivil” érdeklődőt látni. Mindössze két civil szervezet összesen három képviselője volt jelen, akik nem kaptak meghívást, „más forrásokból” szereztek tudomást az eseményről. A szervező, a megyei tanács is csupán elnöki szinten képviseltette magát, a vezetőség többi tagja sehol sem volt. A fórum elnöke kommunikációs zavart emlegetett. A lényeg, hogy a legnagyobb jóindulattal sem volt nevezhető széles körűnek az esemény.
Érdekes volt viszont megfigyelni, hogy a húszas éveik elején járó egyetemisták közül egyesek micsoda vehemenciával „álltak ki” a sokat vitatott 1-es cikkely mellett. Egyikük azt mondta, „nem engedünk”, sőt odáig ment, hogy azt javasolta, börtönnel büntessék azokat, akik módosítani akarnák a nemzetállamról szóló cikkelyt. Egy kislány, aki inkább manökennek látszott, mint diáknak, azt javasolta, hogy a nemzeti kisebbségek az anyanyelvüket „kizárólag a magánszférában” használhassák és „nem a közszférában”.
Egy, a tanácskozáson jelen levő, a marosvásárhelyi fekete március idejéből ismert ügyvéd „természetesen” úgy gondolta, az 1-es cikkely szent, sérthetetlen és megváltoztathatatlan, sőt, azzal sem értett egyet, hogy a történelmi kisebbségeket államalkotó tényezőknek ismerjék el. Véleménye szerint, akik „nem ismerik el a Nagy Egyesülést és Trianont”, nem érdemlik meg ezt az elismerést.
A vásárhelyi fórum tehát valójában nem volt igazi fórum. Éppen azok hiányoztak, akik markáns véleményt fogalmazhattak volna meg a témával kapcsolatosan. A beterelt diákokat pedig szemmel láthatóan jól felkészítették. Annyira pontszerűen „értékelték” az alaptörvényt, hogy egy alkotmányjogásznak is becsületére vált volna.
Ha máshol is így alakult, akkor az egész csupán szemfényvesztés. Eljátsszák, hogy érdekli őket a „nép” véleménye, majd a politikusok úgy módosítják azt, ahogy akarják. Ismerve a parlamenti bizottság elnökét, a nemzeti kisebbségek nem sok „elismerést” várhatnak sem államalkotó tényezőkként, sem az anyanyelvhasználat terén.
