Itt a nyár, labda száll, szól a gyermekmondóka. A nagy meleg elől mindenki megpróbál elmenekülni. Tele vannak a strandok, a tengerpart napozókkal, mások inkább a hegyek, erdők hűvösét kedvelik.
Itt a nyár, labda száll, szól a gyermekmondóka. A nagy meleg elől mindenki megpróbál elmenekülni. Tele vannak a strandok, a tengerpart napozókkal, mások inkább a hegyek, erdők hűvösét kedvelik.
Van azonban egy emberfajta (a neve politikus), amelyiknek egyetlen gondja a hatalom megszerzése és megtartása, s minden alkalmat megragad, hogy kihasználja a tisztséggel járó lehetőségeket, akár közpénzeken bejárja a világ egzotikusabbnál egzotikusabb tájait. Aztán négyévenként, kampány idején, megint eszébe jutnak a „frájerek”, akiket el lehet szédíteni, hogy újabb négy évre mandátumhoz juttassák, s folytathassa bankszámlái feltöltését, bejárja a világ még nem látott tájait. A „nép” pedig újra hoppon marad. Egészen a következő választási kampányig sokszor színét sem látja annak, aki ígéretet ígéretre halmozva kérte a bizalmát, és akit „helyzetbe” hozott.
Romániában talán az egyetlen politikus, aki jobban szereti itthon, az az államelnök. Megelégszik a román tengerparttal, a hazai hegyekkel, inkább itthon „népfürdőzik”, mintsem Thaiföldön élvezné az élet örömeit. A múlt hét végén egyébről sem szóltak a hírek, mint hogy az elnök az ország melyik részén népfürdőzött. Meglehet, a következő választásokra készül, hiszen jó ideje már nem gyakorolta ezt a korábban igencsak előszeretettel használt kampányfogást.
A téma attól aktuális, hogy már megint kampányban vagyunk, amelynek megvannak a maga szabályai: ilyenkor kötelező a választókkal való találkozás, a jelöltnek van programja, vannak elképzelései, amelyeket meg akar osztani a különböző szakmai vagy szellemi kategóriákkal, amelyekben az a közös, hogy mindannyian szavaznak. Ezért aztán általában külön szerveznek találkozókat, és mindig azt mondják, amit az éppen a soros kategória hallani szeretne.
A demokratikus játék egyik kelléke, a levelektől, plakátokon és szórólapokon át a pólókig, sapkákig, golyóstollakig, éppen az előbb említett „népfürdő”: ilyenkor a politikusok „elvegyülnek a néppel”, még ha egyébként undorodnak is a szegény, sokszor követelőző emberektől, akik „szégyentelenül” számon kérik rajtuk a munkahelyeket, a bérlevágásokat, a nyugdíjakat, s akiket legszívesebben mint szemtelen legyeket hessegetnének el. De muszáj mosolyogni, hiszen „minden szavazat számít”.
A népfürdő persze népet is feltételez. A politikus oda megy, ahol tömeg gyűl össze, akit majd olyan dolgokkal traktál, ami őt magát, de néha az egybegyűlteket sem érdekli: lehet ez falunap, majális, fórum vagy gulyásfőzés, egyházi esemény, kulturális vagy sportrendezvény. Minden alkalmat kihasznál népszerűsége növelésére. Azonban sokszor világos, hogy zavarja a sok ember, rosszul viseli a kritikát, lerí róla, hogy kényelmetlen számára a sok kötelező kézfogás boldog-boldogtalannal, akiktől valójában (ez sokszor kiül a képére) irtózik. Ezért aztán egyesek – a kényelmetlen kérdéseket elkerülendő – az elektronikus sajtót használják fel, a „tévébe menekülnek”, s ott aztán nézhetjük őket napról napra, estéről estére orrvérzésig. Sokan közülük mintha bérletet váltottak volna, egyik stúdióból a másikba vándorolnak.
Megint kampányban vagyunk tehát, s még sok, a hétvégihez hasonló „népfürdőnek” lehetünk tanúi. Hiszen az elnök sem ok nélkül kezdett el hosszú idő után újból „vegyülni a néppel”.
