A „nagy újítás”

Soha eszembe nem jutott volna, hogy az évszázadok óta az egész világon jól bevált egyszerű járdákat még lehet újítani.

Soha eszembe nem jutott volna, hogy az évszázadok óta az egész világon jól bevált egyszerű járdákat még lehet újítani. Igen, újításnak tekinthetjük azt a tervet, ahogyan útfelújítás alkalmával a járdákra a kocsifeljárókat készítik. Természetesen, ma már majdnem mindenkinek van kocsija, amivel be szeretne menni az udvarába vagy a garázsába, és ezért a járdaszegélyt menedékesen készítik (mint mindenhol a városban, más városokban, vagy a világban), hogy ne üssük meg a kocsi alját.

De a kisállomás körüli útfelújítási munkálatokban (ami – érdekes módon – nem a legrosszabb utakat érinti, inkább a kockaköveseket, ahol a kockakövek helyett aszfaltot tesznek) egy „nagy újítást” alkalmaznak: nem csak a járda szegélyét, hanem az egész járdát menedékesen készítik a feljáró szakaszon például a Gát utcában. Az új járdafeljárókon az autók egy picit kényelmesebben mehetnek be a garázsba, ami nem túl nagy nyereség, hiszen a régi járdaszegélyek is alkalmasak voltak erre. De a gyalogosokról, akiket a járda kellene szolgáljon, nem mondhatjuk el ugyanazt. Rövid sétáim alkalmával máris három problémával szembesültem:

1. A ferde járdán elég kényelmetlen menni. Pedig a járda tervezésénél a gyalogosokat kellett volna előnyben részesíteni, nem az autókat.

2. Ahol a járdán a ferde kocsifelhajtó szakasz van, ott nyilván a járda szintje alacsonyabb. De az egyenes járda és e felhajtó között nem 1-2 cm szintkülönbség, hanem sok helyen 5-10 cm.

3. Helyenként, mint például a Gát utcában, a keskenysége miatt a járda annyira lejtős, hogy belegondolok vajon hogyan tud ott elmenni egy magas sarkú cipőben levő hölgy?

Nem is merek a télre gondolni, amikor síkos lesz a járda.

Minden embernek elemi joga embernek lenni, tehát tévedni. A mérnökök is emberek, nekik is joguk van tévedni. Például folyamatosan küldeni a pácienseket az ortopédiára vagy a fizioterápiára, ahol terveiknek köszönhetően hosszú távon el vannak látva az orvosok munkával, és az állami kassza kiadásokkal. A mérnökök esetleg felelnek a tévedésükért, fizetnek, vagy netán, ha komolyabb károkról van szó, börtönbe kerülnek. Éppen ezért, hogy tévedéseikkel ne okozzanak túl nagy kárt, kitalálták az ellenőrző bizottságot. Amely átnézi és ellenőrzi a terveket. És hogy még biztosabb legyen a dolog, divatba jött – főleg minálunk – az ellenőrző bizottságot ellenőrző bizottság, majd az ezt is ellenőrző bizottság. Éppen ez késztetett arra, hogy tollat ragadjak és írjak: hogy nem vette észre senki sem (sem az ellenőrző bizottság, sem a még ki tudja hány bizottság a városi adminisztrációban vagy a prefektúra erre szakosodott osztályain), hogy valami nem stimmel ezzel a „nagy újítással”? Mit csinálnak a kedves urak vagy hölgyek, mire kapják a fizetésüket?

Amíg mindez kiderül, kívánom a kedves gyalogosoknak, akik egyáltalán végig tudnak menni ezeken az újonnan elkészített hepehupás járdákon, hogy a jószerencse álljon mellettük és haladjon velük, ne érje őket bokaficam vagy lábtörés, a lábaik és a gerincük is bírja ki a kalandot!

Miholcsa Gyula