2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

„Enyedről annál többet álmodom”

  • 2013-06-17 12:59:12

Ebben az évben a költészet barátai Jékely Zoltán születésének centenáriuma kapcsán talán gyakrabban gondolnak arra, mit is jelentett a szülőföldjétől elszakított író, költő számára Erdély és főleg Nagyenyed. 

Ebben az évben a költészet barátai Jékely Zoltán születésének centenáriuma kapcsán talán gyakrabban gondolnak arra, mit is jelentett a szülőföldjétől elszakított író, költő számára Erdély és főleg Nagyenyed. 1942-ben ő is Kemény János vendége volt a marosvécsi Helikon írói találkozón, s ebben az évben választotta tagjai sorába a Kemény Zsigmond Társaság is.

A marosvásárhelyi Helikon–Kemény János Alapítvány célja, és feladataként meg is fogalmazta 2000-ben a helikoni írók, költők emlékének ápolását. Ezért szerveztük meg a Jékely Zoltán versmondó versenyt június 12-én a Bolyai líceumban a megye középiskolás diákjai számára. A segítségért köszönet az iskola vezetőségének és Murvai Éva tanárnőnek.

Nagy örömünkre öt líceumból összesen 34 diák vett részt a versenyen. Jöttek a Bolyai Farkas Líceumból, a Református Kollégiumból, Régenből a Lucian Blaga Líceumból, az Eminescu Pedagógiai Líceumból és a Ion Vlasiu Líceumból. Illesse dicséret tanáraikat, akik biztatták, bátorították, tanácsokkal látták el, sőt többen el is kísérték őket.

A szakavatott zsűri: Barabási Tivadar, Benedek Botond Farkas és Béke Dániel – a Művészeti Egyetem végzettjei, illetve hallgatója – nemcsak ítélkezett, döntött a díjazásról, hanem a rendezvény végén hangulatos, meghitt beszélgetést is kezdeményezett a versenyzőkkel, sok hasznos tanáccsal látta el őket, mindenképpen kedvet ébresztve bennük a további versmondáshoz.

Végül pedig bemutatom a díjazottakat: III. díjas lett Ungvári Anita (Bolyai), Császár Irma Tímea (Ref. Kollégium) és Bugnár Szidónia (Eminescu líceum). Második díjat kapott Brassai Brigitta (régeni Lucian Blaga Líceum) és Papp Dalma (Eminescu líceum). A nyertesek, az I. díjasok pedig: Chiricuţa Adrien (Eminescu líceum) és Bordi Teréz (Bolyai líceum). De tulajdonképpen ezen a délutánon mindenki nyertes volt, méltóképpen emlékezve Jékely Zoltánra.

A díjazottaknak átadott könyveket, ajándéktárgyakat pedig köszönjük a Kriterion Kiadónak és a Maros Megyei Múzeumnak.

Kovács Emese ny. magyartanár

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató