2024. december 20., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Szászrégeni Polgármesteri Hivatal szándékában áll a főtér átrendezése is, aminek tervei még tavaly elkészültek. A hivatal február elején adta át a munkaterületet annak a kivitelezőcégnek, amelyik megnyerte a központi park felújítására kiírt pályázatot. 

Azóta térkövezték a park sétányait, nemsokára lecserélik a világítóoszlopokat, a régiek helyébe, a főtér szecessziós homlokzatú épületeihez igazodva, hangulatos új oszlopok és energiatakarékos világítótestek kerülnek. 

Felújítják a játszótereket is. Ennek első lépéseként a fiatalok már használhatják a korábban kihelyezett pumpapályát (egy erre a célra kialakított kerékpárút). 

A napokban avatták fel a felújított központi szökőkutat, amely sokáig elhanyagolt állapotban volt. Műemlék jellege miatt nem cserélhették ki a kommunista korban készült szobrot, azonban ezt megtisztítva, díszkivilágítással zenélő szökőkúttá alakították, és a központi park díszévé vált, amely a hét minden napján 9–23 óra között üzemel. A látványos fényjátékokkal kísért zenés műsor 19 és 23 óra között tekinthető, hallgatható meg, a zene minden óra első 20 percében szól. Ritmusos dallamok és fényeffektusok ütemére igazi vízsugárjátékot láthatnak az érdeklődők. 




Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató