2024. december 20., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

WIZRD alkotótábor Nyárádszentlászlón

Idén első alkalommal szervezik meg a WIZRD Songwriting Campet Nyárádszentlászlón szeptember 4-7. között. A WIZRD egy olyan alkotótábor, amely erdélyi magyar fiatal tehetségek felkarolását és támogatását tűzte ki céljául.

„Úgy véljük, hogy a tábor szervezése egy régóta fennálló hiányosságot pótol. Az erdélyi zenei szcéna jelenleg kiaknázatlan, és az előadók, együttesek gyakran kénytelenek más országok fővárosaiban próbálkozni, mivel Erdélyben nem találnak megfelelő támogatást zenei karrierjük kibontakoztatásához” – írják a szervezők.

Idén 12 kreatív alkotó fog részt venni a táborban, akik dalszövegben, zeneírásban, éneklésben jelesek. 

Vizi Imre (fotó) neve ismerős lehet, zenei producerként és előadóként már számos román toplistás sláger fűződik a nevéhez, mint például a Jumãtate és a Mi-aduc aminte Smiley előadásában, valamint Marius Moga, Jo és Cabron slágerei. Emellett Vizi hangszerelte a magyarországi A Dal című műsor 2023-as dalversenyének győztes dalát, az Éjféli járat-ot, és ő volt a Titán zenekar, illetve Tasi Nóra legújabb albumának zenei producere. Vizi ezúttal mint táborszervező árult el részleteket a WIZRD Songwriting Campről a Marosvásárhelyi Rádióban.

– Hogy született meg a tábor ötlete? Ha jól értettem, rövid idő alatt kellett megszervezni, és mint tudjuk, nem olyan egyszerűek a bürokrácia útvesztői. 

– Nem olyan régen jöttem haza Norvégiából, ahol 150 dalszerző 32 országból a Norvég Eurovízióra írt dalokat egy műhelymunka keretében. Az jutott eszembe, hogy ezt mi is meg tudjuk csinálni! Nem volt egyszerű dolgunk, ugyanis nagyon nehéz egy ilyen tábort megszervezni. Egy hónap leforgása alatt azok a támogatók, akiket megkerestünk, szemrebbenés nélkül mellénk álltak, azonnal felajánlották önzetlen segítségüket. Egy ilyen jellegű tábort leszervezni nagyjából egy évbe telik, de mi meghívásos alapon hoztuk létre ezt az eseményt. Olyan dalszerzőket kerestünk meg, akikkel már dolgoztunk, hiszen ez az első ilyen jellegű táborunk, és azt szeretnénk, hogy eredménye legyen. Abban bízom, hogy jövőre nagyobb rendezvénnyé növi ki magát, de valahonnan el kell indulni, és előzményt kell teremteni, hogy az emberek láthassák, miről is van szó. Erdély-szerte még akad egy-egy dalszerző tábor, de ez most más. Ennek az a feltétele, hogy a résztvevő erdélyi és magyar legyen, mindamellett, hogy tehetséges és rátermett. 


Forrás: Facebook


– Miért ez az előfeltétel? 

– Szabó Előd barátommal, aki a Titán zenekar frontembere, gyakran beszélgettünk arról, hogy miért van az, hogy az erdélyi rendezvényekre magyarországi zenekarokat hívnak. Többször szó esett arról is, hogy ez mennyire zavar és mennyire bánt bennünket. Ekkor felmerült a kérdés, hogy a mi közösségünkből miért nem kerülnek ki olyan művészek, akik szórakoztathatnák az embereket. Miután lehiggadtunk, azon gondolkodtunk, hogy vajon mit lehet tenni? Jogos a felháborodás, de hány erdélyi magyar zenekar van, amely begyűjti az embereket a színpad elé? Elvégre azért hívják azt a magyarországi elődót, mert megmozgat egy embertömeget. Miért van ez? – tettük fel magunknak a kérdést. Arra a következtetésre jutottunk, azért – és ez most mind a magyar, mind a román közösségre érvényes –, mert Erdélyben, ha nem Budapestről vagy Bukarestből jön az illető előadó, valamiért nem jó. Számtalan olyan esetről hallottam már, ahol a származási város fontosabb volt, mint maga a zenekar – azért nem hívnak előadókat bizonyos eseményekre, mert nem a fővárosból vagy a határon túlról érkeznek. 

– Mondjuk úgy, hogy vagyogat egy erdélyi magyar zenei ipar, ami kicsit szét van széledve, ezért megálmodtátok ezt a tábort. Mi következik?

– Ha minden igaz, és minden jól megy, szeptember 4-7. között Nyárádszentlászlón tíz ember három nap alatt 12 dalt fog írni és szerezni. Naponta két munkafázisban fogunk dolgozni, és attól lesz igazán erdélyi ez az esemény, hogy nem a külföldi standardoknak akarunk megfelelni, hanem valami mást, igazán hazait akarunk adni az embereknek. 

– Mi motivál arra, hogy fiatal zenészekkel dolgozz, és felemeld őket? Jó látni, hogy mennyire elismerően beszélsz a következő generációról, annak ellenére, hogy az előadó-művészetben ki kell könyökölje az ember a helyét. 

– Amikor az ember meglátja, hogy ezek a fiatalok mennyire lelkesen és milyen odaadással dolgoznak, szavakat sem kap. Hegyeket lehet mozdítani a lelkesedésükkel. Azért csinálom, mert látom, hogy ezek a fiatalok remek adottságokkal rendelkeznek, az előttük lévő generáció nagy része viszont a határon túl kötött ki. Természetesen ez nagyon jó, félre ne értse senki, hiszen sokkal több a lehetőség egy nagyvárosban. Viszont: ne azért menjenek mondjuk Budapestre, hogy megtalálják a szerencséjüket, hanem azért menjenek oda, mert már itt akkora sikerük van, hogy külföldről keresik őket. Mi ezt próbáljuk összehozni: elküldjük Budapestre a táborban készült dalokat mint erdélyi, hazai szerzeményeket. Kíváncsian várjuk, hogy mi lesz…

Azt szeretnénk, ha a hazai alkotók úgy lennének sikeresek itthon, Erdélyben és külföldön, hogy ne kelljen végleg elhagyják a szülőföldet. Azt szeretnénk, ha maradnának a fiatalok.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató