2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nemi erőszak gyanúja miatt letartoztatták

A rendőrség értesítése szerint március 16-án, szombaton letartóztattak egy 51 éves szászrégeni férfit, akit tetten értek, amint megerőszakolta kiskorú lányát. A rendőrség értesítette a Maros Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóságot is. 

Nem hivatalos forrásból megtudtuk, hogy a rendőrséget korábban a lány iskolájának igazgatósága értesítette, ugyanis egy szociális jellegű felmérés kapcsán olyan jeleket észleltek, amiből a következtetéseket levonva szükségesnek tartották, hogy a hatóságokhoz forduljanak. A gyanút a kiskorú introvertált viselkedése is alátámasztotta. A rendőröknek sikerült a férfit tetten érniük, akit március 16-án 24 órára őrizetbe vettek, majd a kihallgatás után a Szászrégeni Törvényszék 30 napos előzetes letartoztatásba helyezte, és elrendelte a házkutatást. 

Megtudtuk, hogy a 16 éves lányt és öccsét a tettes, édesapjuk egyedül nevelte, ugyanis édesanyjuk a pandémia alatt elhunyt. A Szászrégeni Polgármesteri Hivatal szociális osztályának alkalmazottja jelenlétében hallgatták ki a lányt. A gyermekvédelmi igazgatóság képviselői is ott voltak. 

Miklea Hajnal-Katalin, a Maros Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője lapunknak elmondta, a két kiskorú gyerek a családban marad, egyik rokonuk vállalta a gondozásukat, így nem kell eljárást indítani a gyámságért. A lakhatási feltételek sem indokolták az intézkedést. Kollégái gyors helyzetfelmérést készítettek, a továbbiakban a Szászrégeni Polgármesteri Hivatal szociális osztályának munkatársaival szociális ankétot készítenek, hogy kiderítsék, mi vezetett a helyzet kialakulásához, így erről csak a kivizsgálás lezárása után tud nyilatkozni. Ezzel egy időben zajlik a bűnvádi eljárás, ami a kiskorúak védelmére való tekintettel – a törvényeknek megfelelően – a nyilvánosság kizárásával történik. 

Miklea Hajnal-Katalin elmondta, egyértelműen visszaélés (abúzus) történt, azt még nem tudják, ez egyszeri vagy folyamatos volt-e. Hozzátette, az eset tanulsága, hogy amikor kiskorúak viselkedésében valamilyen változást tapasztalnak, vagy bármilyen gyanús jelre felfigyelnek a közelében levők – az osztálytársak, a tanárok, a család, a szomszédok, a barátok –, azonnal értesítsék a hatóságokat, mert az elszenvedett traumák életre szóló nyomokat hagynak. Ha felelősen gondolkodunk, megmenthetjük, megóvhatjuk az érintetteket a soha be nem gyógyuló lelki sérülésektől. 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató