Visszautak
2017-08-23 12:41:15
- Nagy Székely Ildikó
Vonatfüttyöt, átzakatolt órákat, távoli tájak ébredését, a tenger első, semmihez sem hasonlítható érintését, ismeretlenül is a magaménak érzett utcákat, épületeket főzök magamban emlékké, és rakosgatok fel a képzeletbeli polcra.
Nem tartom magam nagy háziasszonynak, de augusztus vége számomra is az eltevések időszaka. Vonatfüttyöt, átzakatolt órákat, távoli tájak ébredését, a tenger első, semmihez sem hasonlítható érintését, ismeretlenül is a magaménak érzett utcákat, épületeket főzök magamban emlékké, és rakosgatok fel a képzeletbeli polcra. Olyan magasra, ahova rajtam kívül csak a hozzám közel állók érnek fel. Ha felcímkézném az őszi estéken kibontandó tartalékokat, azt írnám rájuk: izgalom, fény, szabadság. De nem címkézgetek, így őrzöm meg az eredeti színeket, illatokat.
Ha őszinte vagyok magamhoz, beismerem, hogy sohasem éreztem igazán könnyűnek az elindulást. A legjobban várt utazás előtt is visszatartott egy pillanatra az otthon biztonsága, a sokat emlegetett komfortzóna, valami rejtett aggodalom. Mintha attól tartottam volna mindig, hogy eltűnik mögöttem az út, és nem lesz mód a visszatérésre a nyaralás napjai után. De ez az érzés tényleg csak egy pillanatig tart, mint amikor a csúszda tetejére érve el kell engednie magát a sebesség élményére vágyónak (mondjuk, ez nekem sohasem ment, de ez már egy másik történet). Idegen tájra érve gyorsan hullnak le rólam a védőrétegek, egyre önfeledtebben adom át magam az újnak, a megismételhetetlennek. A hazaindulás ideje rendszerint akkor jön el, amikor már teljesen magamba szívtam az idegen világ minden hangulatát. Ezért jelent újabb lélekbukfencet a visszaút, az elszakadás mindattól, ami befogadott, részévé tett, részemmé vált.
Augusztus végén valahogy mégis könnyebb véghezvinni ezt a feladatot. Akkor már arcomon érzem az ősz balzsamát, ami leginkább egy sok éve láthatatlan, öreg kéz körvonalait rajzolja elém. Takarót rám simító, vajas kenyeret kenő kéz mosolyát. Az otthon jóságát. Ezért szeretem mégis a nyárvégi visszautakat. Meg a polcért is, amit jó megrakni színes, illatos dobozkákkal. Kagylókba rejtett tengerzúgással, üvegnyi homokkal, fényképekről kacagó tekintetekkel és mindazzal, aminek nincs tárgyi kifejeződése. A szabadság ingyen és nagylelkűen szórt, elveszíthetetlen fénycseppjeivel.
